Mit változtassak, hogy ne legyen folyton fáradt?
Hogy érted, hogy elvárhatod-e??? Olvasd vissza, amit írtál! Egyedülálló anyuka vagy két gyerekkel, ahol a nagy elszórakoztatja néha a kicsit.
Vagy maradhat minden így, de akkor egy életre berendezkedhetsz erre. Még morog is, megáll az eszem.
Nyugodtan várd el a férjedtől, hogy segítsen.
Azt viszont megértem, hogy ha éhesen megérkezik, nem örül, hogy várnia kell a vacsorára.
Alakítsd át az időbeosztásodat. Minden nap főzd meg a következő napi vacsorát. A frissensülteket felejtsd el, hétköznapra készíts mikrózható ételeket. Ez megmelegszik a mikróban, amíg a gyereket fürdeted. Aztán a férjeddel és a kicsivel megvacsoráztok, ő mesél és altat, te pedig főzöl másnapra. Főzés közben kiválóan lehet mosogatni. Néha cserélhettek. Ha főzni nem is tud a párod, az előkészítő munkákat megcsinálhatja neked, nem fog beleszakadni. Hámozza nyugodtan ülve a krumplit.
Ettől függetlenül főzz nagyobb adagokat, és csak az aznapra szánt részt tedd az asztalra. A többit azonnal fagyaszd meg. Inkább tedd be melegen a mélyhűtőbe, mint hogy befalja a párod. Ha mégis megteszi, másnap legyen vajas kenyér a vacsora. És mondd is meg neki, miért. A gyereknek esetleg vegyél egy üveg bébiételt, de neki se lesz baja, ha egy nap hideget vagy tejbegrízt vacsorázik. A "nem a kedvence" ételekből is készítsd többet, és ne másnap tálald fel, hanem pár hét után.
Vagy alakítsd át egy kicsit. A maradék pörköltből készíts hamis gulyást, a megfőtt zöldség egy részéből csinálj főzeléket, a többiből később valamilyen rakott ételt. Ha csak egy-két szelet sült húsod maradt, vágd apróra, főzz hozzá besamelt és kend melegszendvicsre vagy nevezd ki tésztaöntetnek, esetleg tedd rá a rakott zöldségre.
Sok sikert!!!
Pl írj listát, és menjen a férjed vásárolni!
Mi az hogy nem főzhetsz két napra, akkor néha főzzön a férjed vagy egyen a munkahelyén!
A reggeli kelést nem tudod kicsit későbbre tolni, ha csak egy fél órával már az is sokat számíthat.
Vagy még szerintem az is belefér, hogy mikor hazamész gyorsan megfőzöl, és kicsit később mész a lányodért az oviba.
Muszáj lenne többet aludnod. Este 10-től reggel 4-ig, az csak hat óra. Ez hosszútávon nem lesz elég. Legkésőbb 9-kor aludnod kellene, de inkább kicsit hamarabb, ha muszáj ennyire korán kelned. Mikor indulsz? Ha fél óra alatt hazaérsz, mire kell reggel ez a sok idő? El tudom képzelni, hogy annyira fáradt vagy, hogy csak lézengeni tudsz, nem pedig hatékonyan készülődni.
Este csomagolj magadnak reggelit és ebédet is. Még ha otthon is eszed meg a reggeli szendvicset, sokkal gyorsabban megvagy, mintha félálomban kezdesz vajas kenyeret kenni, aztán persze rendet akarsz csinálni... Az előre csomagolt ebédhez nem létezik, hogy ne tudj 15 perc szünetet tartani. Vigyél salátát, gyümölcsöt, néha húst, kétszersültet, sajtot, nagyon praktikus többrekeszes dobozok kaphatók ilyen célra. Egyébként kötelező ebédszünetet biztosítani a 8 órás munkaidő közben. Jobban fogod bírni a délutánt, ha nem éhezel egész nap, ami után persze hirtelen viszonylag nagy mennyiséget eszel otthon (egyenes út az epekőhöz!), és rád tör az álmosság. Legalábbis én mindig így járok, ha délután 3-kor egy adagban pótolom az tízórait, ebédet meg az uzsonnát.
Nem kell minden nap bevásárolni. Írj listát, hétvégén vásároljatok be együtt a férjeddel. Egy hétre előre ki lehet találni, hogy kb. mit főzz, így ahhoz vásároltok. Ami minden nap kellhet, azt az oviból hazafelé is meg lehet venni, nem kell cipekedni. Kenyér, tej, felvágott. Amit szeret, abból főzz többet és fagyaszd le. Pl. ha szereti a pörköltet, főzz 3-4 adagot, fagyaszd le, mikor hazaérsz munkából, kiveszed a fagyóból, kiolvad mire hazaértek az oviból és csak köretet kell mellé frissen csinálni, tészta megfő 20 perc latt. Csinálj gyors kajákat, tepsis dolgokat, hogy csak össze kelljen dobni a hozzávalókat.
Jó idő van, menj később a gyerekért, addig legalább játszanak az ovi udvaron, fárad. Fél 3tól előkészíted a főznivalót, ha hazaértek, csak alá kell gyújtani, így mire a férjed hazaér, kész a vacsi. Együtt ehet a család, nem kell a lányodnak külön vacsorát készíteni. Vacsi után mehet fürdeni, apa olvas neki mesét.
Előzőekkel egyetértek, de en hetkoznap tuti hozatnam az ebedet, akar a munkahelyre, ott csak van egy huto pl., este hazaviszed.Vagy mivel koran vegzel, keresel egy kifozdet, onnan megveszed etelesbe a kesz kaját. Itt nyerhetsz idot, energiat.
Ferjed szegyellje magat. Ettol tobbet is segithetne. Vagy ha mas nem, 2 naponta foznel, igazan megehetne! Vagy fozzon minden2. nap ő, rátok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!