Hogy mondjam meg a kolleganőmnek, hogy semmiképpen nem szeretném, ha egy ovis csoportba járnának a gyerekeink?
Nem szeretnék sértődést, főleg, hogy ősztől egy munkahelyre megyünk vissza és jóban is vagyunk.
De a gyereke számomra elviselhetetlen, mindenképp szeretném elkerülni, hogy egy csoportba menjen a fia a lányommal, mert egy nagyon agresszív, erőszakos, neveletlen kisgyerek.
Mondta, hogy milyen jó lesz, mert elhozhatjuk egymás gyerekeit délután (majdnem ugyanott lakunk), együtt lehetnek egész nap stb.
Én ekkor megmondtam, hogy ne haragudjon, de én nem vállalnék felelősséget a gyerekéért, és abban sem vagyok biztos, hogy a saját fia mellett képes lenne az én kislányomra vigyázni.
Illetve én direkt más ovikat (is) néztem, de ő mondta, hogyha mi nem a körzetesbe megyünk, ők is jelentkezni fognak oda, ahová mi.
Mi erre a megoldás?
Jah és egy kis pszichológia neked is. Aki itt fröcsög ilyen stílusba az valószínű szemtől szemben fülé
t farkát behúzza mint egy kiskutya..:). Szóval vagy te is verekedtél mikor kicsi voltál, ezért vagy ennyire primitív, vagy csupán itt éled ki az otthoni sikertelenségeidet. Valószínű a gyereked mellett is csak itt mersz kiállni, a többi szülő előtt meg játszod a cuki anyukát aki mindent megért, és mindig napra kész. Találkozom ilyenekkel nap mint nap, és hidd el nem az én lányom lesz az aki nem mer majd kiállni magáért hanem az aki ezen a példán nő fel. További szép napot, fröcsögést, liberális nevelést, szép életet neked. Jöhet valami jó kis válasz amit a nekem, személyesen soha, de soha nem mernél elmondani.
A válaszolók nem a gyerekre fröcsögtek, hanem rád amiért ilyen torz képet formálsz az egész szituációról. A gyereked valamiért többet verekszik, mint az átlag (ezt írod). Ez sosem ok nélküli! Az agresszív kisgyerekeknél ennek mindig gyökere van, addig kellene leásni és az okon dolgozni! Nem leszel mindig a sarkában és ha egyszer találkozik egy hasonszőrű gyerekkel, akár egy erősebb fizikumú kisfiúval, ő húzza a rövidebbet és akkor vissza fogod sírni a "nyámnyilákat".
A mi ovinkban is volt agresszív gyerek, az ő anyja is pont ilyen önérzetes volt. Aztán a kissrác pont rossz gyerekbe kötött bele, voltak krokodilkönnyek....és az anyja egy szót sem szólhatott hiszen a kiskölök kiprovokálta, csak épp rosszul választott ellenfelet.
Egyébként a probléma gyökere a te személyiséged lehet, olvastam: "megadom a címem, gyere, gyere, mondjad!!'
Ez olyan, mint a kocsmákban a provokáló "mivanmivanmivan??" Egy önérzetes és provokatív, csaholó személyiséget simán átvesz a gyerek. De mindketten csak addig vagytok ilyenek amíg egy "nyámnyilának" mentek neki. Nagyon le kéne erről szoktatni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!