Tapasztalt valaki ilyet?

Ne erőltesd: joga van a testi integritáshoz!

Viszont én a helyedben elvinném autizmus-, illetve Asperger-szűrésre.

Az én 20 hós lányom ugyan ilyen. Addig érdeklik őt a gyerekek, még kb 1 méterre vannak tőle. De ha közelebb jönnek bújik belém ( nem egy bújós típus, nem ölelget minket) Zavarja őt ha hangoskodnak, illetve ha valamelyik sír akkor ő is nekikezd.

Barátnőmhöz mikor átmegyünk ( 11 hós a lánya) kell fél óra mire megbarátkozik vele. 1 óra után már játszanak is együtt.

Nem gondolom hogy ez probléma lenne...

Kedves kérdező, vigyázz a korai fejlesztőkkel, mert sokuk lelkiismeretlenül megdumálja a szülőket vizsgálatra, mert nekik állami támogatás jár ezért. Szakember vagyok, tudatában vagyok, mennyi kára van, ha indokolatlanul fejlesztenek egy kicsi gyermeket. Tisztelet a kivételnek.

(Persze olykor tini troll írja a marhaságot.)

Amiről te írtál, kedves kérdező, az a második szeparációs szorongás. Természetes életkori sajátosságm nincs miért aggódnod. :)

Pár hónapig tart, és másfél éves kor körül jellemző mindenkinél.

(Az első szep.szorongás fél éves kor körül szokott jelentkezni mindenkinél, átlagos esetben.)

Ennyi leírásból önmagában nem lehet következtetni semmilyen fejlődési rendellenességre. Egyébként is tehát a második szeparációs szorongás ilyenkor jellemző.

Még én vagyok: azt hozzáteszem, hogy asperger ráadásul NEM diagnosztizálható 3 éves kor alatt! (Kanner se nagyon másfél évesnél.)

Tehát az első hozzászóló hatalmas balfácán, borzasztó, hogy tudatlanul, de okoskodva kárt okozni jön ide a szülők és gyerekeik számára...

Szívesen. És szerintem értelek. Nos, sajátom nincs, gyermekcsoportokkal foglalkoztam néhányszor (plusz babysitterkedtem), de talán a többi kérdésedre ("akinek ilyen volt a gyereke, mikor maradt abba ez a viselkedés") annyit elmondhatok, hogy egyfelől mindenkinek valamilyen szinten ilyen a gyermeke mindkét szep.szorongás időszakában, de egyfelől ez is függ alkattól, temperamentumtól, hogy mennyire jellemző, másfelől az is, hogy mikor és hogyan múlik el - gyermeke válogatja. Átlagos gyermeknél semmi gond akkor se, ha túlreagálja, se ha alig jellemző.

Azt meg említettem, hogy mindkét szep.szorongás időszak néhány hónapig szokott tartani mindenkinél, átlagos esetben (átlagos alatt főként azt értem, ha nem középsúlyos és nem súlyos fogyatékkal él a gyermek).

Egyáltalán nem korai a szeparációs szorongás másfél évesen, sőt, mondom, másfél éves korra már a második ilyen zajlik, az első ilyen korszak meg 6 / 8 hónap körül.

Nem áll fenn tovább a szep.szorongás, mint néhány hónap tehát, legfeljebb ahhoz hasonló viselkedés tapasztalható egyfelől azon gyermekre, akik temperamentumuk szerint visszahúzódóbbak, félénkebbek.

Másfelől alkattól függetlenül kisgyermekkorban nem ritka a szorongás, hiszen még javában tanulja, tapasztalja az életet a kicsi gyermek, sokféle inger újdonság számukra, időnként megijednek valami számukra szokatlantól (vagy ha éppenséggel életkortól függetlenül értve súlyos hatás, trauma éri a gyermeket).

De egyik utóbbi eset sem szeparációs szorongás, ha több hónappal eltér a gyermek életkora a kb 7, illetve kb 18 hónapos kortól. A tied pont benne van, ez meg természetes életkori sajátosság, átéli, ebből is nyer tapasztalatot, nincs min aggódni.

Át kell élnie, hiszen a 2.szep.szorongás során "őrzi az anyukáját", és megijed a "mindenhatóságától", hogy ő már járni tud / tanul -persze örül is ennek egyúttal, de ez hozzájárul azon érzelmei megjelenéséhez, hogy mégse azonos az anyukájával, ahogy eddig hitte, hiszen elszakadni képes tőle-, a teret sokkal inkább betölti, bejárja, mint eddig, és ez is hozzájárul az éntudata kialakulásához, na meg a hamarosan induló dackorszak (általában 18 / 24 hós kortól indul a dackorszak).

Közösség: én személy szerint lebeszélek mindenkit gyerekközösségbe adni 4 éves kor alatt, pedig szakmám szerint elvileg érdemekben állna "megdumálni" a kedves szülőket, de számomra gyermek érdekei előbbre valóak. Persze a legtöbb anya mielőbb vissza szeretne térni a munkájához, de csak emiatt érthető, ha bölcsibe adja gyermekét. Azt meg, hogy 3 éves kortól kötelező lett az ovi, annak én mint szakember nem örülök, és támogatom a "kiskapukat", hogy a 4. életévig halasztást nyerjen óvodai felvételre a gyermek, ha indokolt, és a gyermekek legalább 75 / 80%-a esetén indokolt várni a 4. életévig a gyermekközösségbe adással! (A többit meg lehet bölcsibe is, főleg 20 hós kortól.)

Ez a kérdésed is jogos felvetés, hiszen még a kisgyermekek azon kisebb hányadának se való a gyermekközösség, akik 20 hónapos kortól vágynak és jól érzik magukat, ha éppen a szeparációs szorongást átélik, azaz a fél éves kor körüli, valamint a másfél éves kor körüli hónapokban nekik se ajánlott a bölcsőde (sem pl örökbe adás, adott esetben)! Hanem a többi hónap. Pl kb 10-14 hós kor között is a babák kb 20%-a jól elvan órákig a szülő nélkül, gyerekközösségben, na meg tehát kb 20 / 21 hós koruktól is. De csak max a 20%-a a 4 éves kor alattiaknak!

Egyébként jól teszed, hogy ha ez a helyzet, amit írtál, hogy nem viszed gyermeked fejlesztőkhöz (gyógyped, stb), mert az indokolatlan korai fejlesztés idővel, 8-10 éves korra neurózist okoz! Erről több éves vizsgálatokat is végeztek (persze NEM a korai fejlesztésben érdekeltek végezték elsősorban).

Egyébként a felesleges aggódás, mert az átragad a kisgyerekre a szülőktől. Mondanom se kell talán, hogy az is káros volna, mint az indokolatlan direkt fejlesztés. Tehát leírásod szerint jó a hozzáállásod. :)

A kisgyermek látens (rejtett, öntudatlan) módon tanulja a világot alapvetően. Persze ösztönösen utánoz is, de a direkt tanítgatás hosszú távon nem eredményes, sőt, blokkolja az értelmi és érzelmi fejlődést hat/hét éves kor alatt.

(Aggódni lehetőleg csak akkor kell és csak akkor szabad, ha aktuálisan feltételezhető bármi komolyabb probléma gyanúja; és olyan esetben persze lépni kell. De leírásod szerint semmi ok az aggodalomra, végezd a dogod, mint eddig, nyugodtan. Örömködjetek, bolondozzatok, játszatok, énekeljetek, stb, ez kell a kicsiknek, nem fejlesztgetés - direkt módon tanítani ráér 6-7 éves kortól, attól korábban tilos. Na meg feltételezem, hogy felelősségteljesen neveled.)