Óvodások szülei! Ti örültök a 9 osztályos általános iskolának?
Szerintem nem ez fogja megoldani a problémákat.
A tananyag sokkal nagyobb fokú átgondolásával és csökkentésével nem kéne 9 osztályos általános iskola, elég lenne a 8 osztály is és ugyanúgy meg lehetne oldani, hogy az első osztályban ne legyenek annyira leterhelve a gyerekek. Sőt, eleve az iskolás gyerekek ne legyenek leterhelve.
Nem hiszem, hogy ez fogja megoldani a problémákat.
Mi is rendes, 8 osztályos iskolába jártunk, nekünk is nehéz volt az első osztály, de hozzánk úgy álltak hozzánk, hogy mi még csak most kezdtük, de nem is volt rögtön 6 óránk elsőben és nem is tanultunk ideje korán egy csomó dolgot, amit még gyakorlatilag fel sem fogtunk. Túl nagyok az elvárások, túl sok a tananyag a gyerekekkel szemben. Ezt kéne csökkenteni, sokkal gyakorlatiasabb oktatást bevezetni, ahol van idő mindenre, ahol mindenki mindent el tud sajátítani és akik esetleg gyengébbek, azokat fel tudják zárkóztatni. Ahol igen is belefér az, hogy az elsős gyerekeknek 4-5 órái lennének és még "játékosabban" oktatják őket.
első, megvannak a tankönyveim (1983-ban kezdtem), előbb tudtunk írni és olvasni, mint a gyerekem, aki 20 évvel utánam járt általánosba.
A felsős anyag dettó, semmivel sem több.
Más az oktatás rendszere, de ennek a tananyaghoz van a legkevesebb köze.
Az egyik szemem sír, a másik nevet!
Nem hiszem h ez bármit is megoldana.
Mi faluban lakunk, ide fog járni iskolába a lányom. Annyiban jobb hogy már érettebb, meggondoltabb lesz mire a városba megy középsuliba.
Viszont így lehet ( még) nehezebb lesz felzárkóztatni a különböző iskolából érkezett tanulókat
Nyugi, nem eszik ezt olyan forrón. Sok-sok év, mire ezt bevezetik, a mostani óvodásokat ez nem érinti.
És szerintem nem is az lesz, hogy 9 évre osztják a 8 éves tananyagot, hanem még plusz tanulnivaló is lesz.
Szerintem is sok órái vannak manapság a kisiskolásoknak. De amit mondanak,hogy átlag 35órája van a diákoknak középsuliban,az így volt 2005-ben is már,mikor én kezdtem. Mégis órai odafigyelés mellett elő se kellett vennem a könyveket otthon,magyarul csináltam amit akartam. A felnőttek heti 40órát dolgoznak,ugyanolyan odafigyeléssel,ahogy a diákok. Zárójelbe megjehyezném a diákok 95%-a b.romira nem figyel órán,otthon se tanul és már 14 évesen cigizik,iszik és buliba jár. Na olyan nagyon nem lehet akkor leterhelt,ha van ideje másnap reggelig inni meg ugrálni.
Az első válaszolóval egyetértek amúgy,viszon másoknak is van igaza sokmindenben.
A mai 20 éveseket ha megnézitek,sem írni,sem olvasni nem tudnak. Míg én első osztály végére olvastam és a helyesírásom is jó volt.
Nekem is vegyes érzéseim vannak. Az enyém 20 évesen érettségizne. Egyébként is évvesztes. Késne a munkába állás, a gyermek vállalás. Plussz egy jó képességű gyerek így is szétunja az első osztályt, pláne, ha már esetleg olvasni is tud. Szerintem jó volt az eddigi differenciálás. Aki iskola érett, az megy, akinek még kell egy kis plussz, az marad az óvodában, vagy felőlem mehet a pre-school-ba is.
Azt sem értettem soha, hogy miért kell egy reál beállítottságú gyereknek ezerrel nyomni a fejébe az irodalmat. Úgysem fogja soha használni. Sokkal jobb lenne a gyerekek erősségeire építkezni!
Hogy mennyire van egy diák otthon leterhelve, az pedig iskola és nem tanterv függő.
Addig biztos nem lesz jobb amíg a döntéshozók be nem vonják a tervek előkészítésébe a pedagógusokat. Itt aktív pedagógusokra gondolok akik át is élik az oktatás örömeit és nehézségeit.
Ezt a problémát nem felülről kéne megoldani hanem alulról.
Szerintem ez nem megoldás semmire.
Szerintem az oktatást teljesen máshogy kellrne megreformálni. Fontos az alapműveltség, de szerintem ezt nem a tényanyag bemagolásával kellene elsajatítani. Hanem a diák kifejthesse a véleményét egy adott témáról. Ne azt kelljen bemagolnia magyarból, hogy milyen költői eszközök vannak egy versben, hanem elmondhassa, számára mif jelent a vers. A történelem oktatás ne abból álljon, hogy bemagolja a királyi rendeleteket, hanem elmondhassa, szerinte hasznos volt-e a pragmatica sanctio vagy épp az ősiség törvénye. Vagyhogy kifejthesse, mi a véleménye a racionalizmusról, a kommunizmusról, vagy bármelyik masik ideológiáról. Ne abból álljon az oktatás, hogy magoljunk, hanem hogy megtanuljunk gondolkodni.
Einstei mondta: Ha egy halat az alapján ítélünk meg, hogyan tud fára mászni, egész életében butának fogja érezni magát. Fel kéne már fogni, hogy nem minden gyereknek megy például a matek, a rajz, vagy a testnevelés. Sajnos sok tesitanar lenézi például azokat, akiknek nem olyan ügyes a mozgása. Így egy életre meg lehet utáltani a testmozgást a gyerekekkel. A tesióranak nem abból kéne állnia, hogy felmérjük, ki mennyire tud szekrényt ugrani, hanem hogy megszerettessük a mozgást.
Sok tanár pedig egyáltalan nem való annak, jobban meg kellene szűrni, ki lehet az. Egyébként a tanaroknak ne kelljen már ennyi adminisztrációs munkát elvégezni, ezek mellett már nem marad idejük tanítani is, fáradtak, ingerültek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!