Hogyan lehetne kínzás nélkül cseppenteni a gyerek szemébe?
Kötőhártyagyulladása van és naponta 3-szor kell cseppentenünk a szemébe szemcseppet.
Volt, hogy 2 órán át magyaráztuk, hogy miért kell a szemcsepp, mik a szemcsepp használatának előnyei, mik a nem használatnak a következményei. De sajnos nem tudtuk meggyőzni.
Ezért aztán lefogtuk és úgy cseppentettünk a szemébe. Ezt azért 3-szor egy nap megcsinálni igen csak fájdalmas (nekem lelkileg) hiába utána az ölelgetés, vigasztalás. Ő megnyugszik, de én nem. ùgy érzem, hogy vissza élek azzal, hogy a gyermekem gyengébb, szegényke.
Kaptunk egy tanácsot, mely szerint éjszaka, amikor alszik, akkor cseppentsek, de ez nem működik, mert nem fedi le a napi 3 alkalmat.
Hiába magyaráztunk 2 órát, az nem működött. 5 éves egyébként a kisfiam és alapból nagyon akaratos és szeret ellenkezni. De azt meg kellene már értenie, hogy ami fontos, azt meg kell engedni.
Sehogy, ez ilyen, föleg, ha akaratos.
Figyelj, a barátnömet a párjának kellett lefogni, ugy ellenkezett. 25 éves norol beszélünk...
Takaróba betakarom szorosan, aztán kifeszítem a szemét.
Persze ezt megelozte mindig a rábeszélés, könyörgés, amit csak akarsz.
Aztán 5 éves korában már általában megengedte, hogy csoppentsek.
A fiam összeszorította a szemét, hiába cseppentettem volna oda, hogy majd belepislogja, hát esélytelen volt.
Aztán már ó kérte, hogy inkább a takaró, mint simán lefogni, aztán egyszercsak összeszedte a bátorságát és azóta viszonylag egyszerű.
Sajna neki volt már párszor kötőhártyagyulladása, és feltételezem lesz is
nem opcionális a gyógyszer. ha kell lefogom, ráülök, de megkapja.
drasztikus, tudom, de ebben nincs a gyereknek döntési lehetősége.
(örülj a 3x- cseppentésnek, nálunk kötőhártyagyulladásra első körben mindig ciloxant kap a gyerek, azzal pedig 5-6-8x kell naponta)
mi csukott szemre cseppentjük.
először megmutattam neki apán, és így megnyugodott, és hagyja...
simán becsukja a szemét, még kicsit meg is simizem, szólok neki amikor megy a csepp, és az a 'feladat', hogy ottartsa a cseppet..:-))
Ha mindkét szemnél ottvan, akkor nagyon finoman végigsimíthatja a szempillák tövében, ő saját magának, és már ki is tudja nyitni...:-)
utolsó vagyok,
ja, az kimaradt, hogy a csepp a belső szemzúghoz megy, ottmegáll a csepp, és onnan simítjuk kifelé
sok sikert
Köszönöm szépen a válaszokat. Nagyon hasznos volt mind.
Látom, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal.
Mondtam a fiamnak, hogy van egy jó hírem, nem kell többé lefogjalak, mert ki tudjuk próbálni, hogy a csukott szemedre, a szemzúgodra cseppentünk. Erre a kétségbeesett válasz: "Na de Anya, én azt akarom, hogy fogjál le" Ezen aztán jól meglepődtem :-))) Ki érti már ezeket a gyerekeket?
A kettő ötvözete úgy tűnik működőképes. Lefogom, aztán a csukott szemére cseppentek. :-) Különösen jó ötlet volt kedves utolsó, hogy játékosan oldjátok meg a dolgot. Ez nálunk is segített valamennyit.
Még egyszer köszönöm a válaszokat. Nem tudom, hogy ki pontozta le a hozzászólókat, de számomra mind egytől egyig hasznos volt és e-szerint is pontoztam.
Minden jót kívánok Nektek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!