Egyik nap azzal jött haza a kisgyerekem, hogy állatokat vittek be az óvódába, azokat nézték, simogatták, fogdoshatták stb. Nem kellett volna erről minket, szülőket is tájékoztatni (de inkább a beleegyezésünket kérni), hogy ilyen program lesz?

Azért nem semmi, mennyi helikopterszülő tartja burokban a gyerekét. Egyenesen megtanítják őket rettegni mindentől, még a teljesen hétköznapi ártalmatlan állatoktól is.

Ezek a mondatok tipikusak az ilyen szülőknél: "Vigyázz, megharaphat! Ne fogd meg mert beteg leszel! Ne simogasd meg, veszélyes!" Tipikusan a saját kényszeresség gyerekre vetítése, a félelemérzet betanítása.

Amikor ezt vegyítik a "világközepe" szülőtípussal, abból lesz a mindenért hiperventilláló örökpanaszos, a gyerek meg bubifóliába csomagolva szenvedi végig a gyerekkort, miközben a társai odakint szereznek élettapasztalatot.

Néhány szülőre ráférne, hogy leálljon kicsit és hagyja a gyerekét ÉLNI.

Én egyetérték a kérdezővel, hogy jó lett volna felkészülni erre. De ilyen korban kell még nem elmenekülni és szembenézni a félelmekkel, mert később sokkal nehezebb lesz.

Én mindig elkerülő voltam és mai napig csomó félelemmel és szorongással vagyok tele.

Egy ovist még senki nem cikiz ki, ha fél valamitől, de iskolásként már bánthatják is érte. Stb.

Az eset már megtörtént nincs mit tenni. Az életben vannak és lesznek váratlan helyzetek még bőven. Kérd meg az óvónőket hogy legközelebb szóljanak ha ilyesmi lesz és megpróbálod felkészíteni a gyereket, hogy saját erőből megbirkózzon vele.

Egyébként ez a legjobb mód rá, ha a gyerek nincs erőltetve csak a lehetőség van megadva és támogatás meg idő. Aztán magától fogja leküzdeni a félelmet és ez lesz az igazi önbizalom löket számára, ami pozitívan fog hatni a személyiségfejlődésére.

Engem mindig erőltettek pl. úszni, pedig féltem a mély víztől, hiszen nem volt önbizalmam, hogy meg tudom csinálni. Erre az úszó oktató hagyott fuldokolni a mély vízben az osztályom előtt egy pár percig, mire segítő botot nyújtott volna és kiabálta hogy "ússzál ki, nem segítek". Nos azóta is gyűlölök úszni, de az emberekben nehezen bízom meg.

Azért azt vegyük hozzá, hogy egyes ovik minicsoportjában 2,5 éves gyerekek is vannak, akik leginkább családi környezetben ismerkednek új dolgokkal, mint mondjuk egy kígyó.

Én elvártam volna, hogy szóljanak.

A lányomat kemény munka(még mindig) hozzászoktatni az kutyákhoz az ugatás miatt. Babakora óta tartja a távolságot, pedig kinti és benti kutyával együtt él. A hang miatt elsősorban, de csak velem meri megsimogatni őket. Amúgy mi ez a butaság, hogy gyerekek nem félnem csak úgy? Akármitől betojnak, az árnyékuktól, hirtelen dolgoktól, emberektől,lefolyótól, de még a hammhammos játéktól is. Nyilván nem magától az állattól fél,hanem mondjuk a fogai hasonlítanak a mesebeli sárkány fogaira vagy akármi hasonló.

De tegyük félre az állatokat egy kicsit. Mondjuk jönnek helyettük bohócok meg tűzköpők, valami vándorcirkusz.

Én ezt is előre szeretném tudni, esetleg mesélek a gyerekemnek előre róla, már csak azért is, hogy jó élmény legyen, tudja várni, izguljon. Ez nagyon fontos mindenfajta programnál. Ezért szoktunk előre készülni az ünnepekre is, tudjuk mk fog készülni. Érdekes a mártonnap miatt már egy hónappal korábban szólnak.

A kecskeetetésről pedig annyit, hogy van tanyán lakó rokon, egy ember egy gyerekre sem tud annyira figyelni, hogy meg ne harapja/csípje az állat. Nekünk megcsípte a tyúk most nyáron 2 évesen. (3 éve az exem az állatkertben harapta meg a kecske.) Szerencsére csak a tyúk, semmi baja nem lett, csak nem volt jó élmény. Ahhoz már rendes reflex és technika kell(feszesre nyitott tenyér), hogy megússza az ember a sérülést. Ezt egy 2,5éves nem biztos, hogy tudja produkálni.

Nyilván kutyákra nem vonatkozik ez a rész, mármint azokra, amik gyerekekhez rendesen vannak szoktatva.