Én csinálok rosszul valamit, vagy életkori sajátosság?

Nem, a versenyzés eszembe se jutna!

Csak a fejemben bukkantak fel - a tapasztalat hiánya miatt is - ezek a gondolatok. Örülök, hogy a férjem kiváló apa.

Szülőként talán annyi különbség van köztünk, hogy kettőnk közül én vagyok következetesebb. Ha valamire nemet mondok, akkor az nem is marad. A férjem nem ennyire határozott, őt néha ki lehet billenteni az álláspontjából hízelgéssel, hisztivel (gyerek részéről). Ő csak a nagyon fontos dolgokban következetes, például ami a gyerek testi épségét veszélyeztető dolog.

Viszont ő (nálam) gyakrabban kiabál rá, mert a kislány túltol valamit. Nem szól rá az első alkalommal, de ha már a feje teteje is kajás, akkor néha robban és rábődül. Nem gyakori eset, ezért nem szólok bele, tényleg 1-2 havonta van ilyen elborulós eset.

Én egyetlen egyszer üvöltöttem rá, amikor fejest akart ugrani a kanapé karfájáról és lepörgettem magamban, hogy a padlóra érkezésnél törné el a gerincét. Meghökkent, elsírta magát, de lemászott az "ugródeszkáról". Akkor agresszív voltam, de inkább sírjon pár percet, mint lebénuljon vagy meghaljon. Emiatt ezt nem is bánom.