Hogyan kezeljem túl félénk kislányomat?

Talán a kulcsszó itt van: "féltem őt a világban".

Én nem nagyon hiszek abban, hogy a félénkség genetikai. Én inkább szocializációs problémának gondolom. És igenis azt hiszem, hogy probléma, és egyáltalán nem természetes. Az sem természetes, amikor a gyerekek a ló túlsó oldalán vannak és durvák, minden játékról elüldözik a másikat, eszetlenül viselkednek és semmitől se félnek. De ha van egy kisgyermek, akiről tudjuk, milyen felszabadult és boldog tud lenni: dalol, mondókázik, egész nap csacsog, imádja a gyerektársaságot, már azt akit ismer, de amúgyis vágyakozik gyerekek közé, csakhogy amikor végre köztük van, megkukul, nem játszik, csak bámulja őket, egy-egy zajosabb gyerektől szó szerint megijed. Akkor elég nehéz elhinni és szerintem nem is kell, hogy itt minden rendben van. Az én 2 éves kislányom is ilyen, és tudom hogy nincs rendben. És tudom, hogy emögött ott lehet az én túlféltésem. 10 hónapos kora óta viszem baba-mama klubba. Sokat változik egy kisbaba 2 éves koráig, de azt látom, hogy a többi 2 éves tud felszabadultan játszani, az én kislányom már nem. 13-18 hónapos koráig nem jártunk, volt egy nagy nyári szünet, plusz betegség, oltás...Hosszú idő kimaradt. Ha nem maradt volna ki, talán akkor is megváltozik, de egyszerűen kicserélték a gyereket. Előtte ragyogott a szeme, minden játék érdekelte, most csak áll és bámulja a többieket, esetleg csúszdázik, de onnan is simán félrelökik. Azt hiszem, az a baj, hogy mivel annyira féltem, állandóan ott körözök körülötte. Látom más anyukákat, hogy sokkal lazábbak mint én. Tegnap pl. 2 gyerkőc vitatkozott össze egy játékon, egymást lökdösték és egyikük anyja se avatkozott közbe, jól eltársalogtak másokkal. Én meg csak bámultam. Eleinte ilyenkor csak arrébb vittem a gyereket és hagytam, hogy a másik gyereket a saját anyja nevelje. Később átváltoztam anyatigrissé, és amikor a kislányom fejét ütni kezdte egy hasonló korú kislány, felüvöltöttem és közbeavatkoztam, aztán meg fűnek-fának meséltem, mi történt. És mindezt a gyerek füle hallatára. Szerintem ezekkel nagyon sokat vétettem. Utólag azt gondolom, bizonyos fokig nem szabad megvédeni a gyereket. Sajnos nem tudom, hol a határ. De ha mindig megvédem, hogyan tanulja meg megvédeni magát??? És abszolút nem kellett volna akkora ügyet csinálnom abból, hogy megütötték őt. Ezzel egyrészt őt is megszégyenítettem, másrészt egy felejthető dologból maradandó rossz emléket csináltam neki. Mai eszemmel nem ordítanék akkorát, hogy az egész baba-mama klub ránk figyeljen, keményen odamennék és megmondanám a kiscsajnak, hogy meg ne merje még egyszer ütni - és ennyi. Elvinném a kislányomat arrébb más, normális gyerekekhez játszani. És ezután pontot is tennék a dologra. Beleestem abba a hibába is, hogy állandóan unszolom, hogy csináljon valamit, mondókázzon, stb...De nem kell. Nem szabad. HA felszabadult a kis lelke, magától fog dalolni, mondókázni, ahogy otthon. A lelkét kell felszabadítani. Azt is hibáztam, hogy túl sokat agonizáltam azon, hogy félénk és ezt másokkal megbeszéltem a füle hallatára. Nem szabad. Már régóta nagyon okos és túl sokat megért, túl sok mindenre emlékszik. Próbálom másolni a többi anyukát, mit csinálnak, mitől olyan felszabadultak a gyerekeik? Azt látom, hogy nem köröznek állandóan a gyerek körül. Én ezt nem tudom, hogy csinálják, körben van a terem konnektorral, vittem már arrébb más gyerekét, akik épp az ujjukat dugdusták volna bele, mindegy én biztos nem tudnám szem elől téveszteni, de azt hiszem, kicsit le kell szállnom a gyerekről. Itthon már bevált, mivel nem tudott egyedül eljátszani. Azt megfejtettük, hogy ennek az oka, az, hogy állandóan szórakoztatjuk, plusz ha a Tv megy, az a kevés TV nézés is, amit engedünk, azt okozza, hogy nem tud egyedül játszani, TV közben beszélgetni se lehet, nem hogy játszani. Ha meg mindig elszórakoztatjuk, hogyan tanul meg egyedül játszani. Néhány hét alatt megtanult egyedül játszani, ezt sikerült megoldani, ma már simán lehet tőle házimunkázni, beszélgetni, telefonálni, szépen bevált a módszer. Talán a sok gyerek közt is akkor oldódna fel, ha hagynám hogy megtanulja kicsit egyedül felvenni velük a kapcsolatot. Megerőltettem magam és játszótéren is általában ismerkedek és beszélek másokkal, hogy ezzel mintát adjak neki, de ez sajnos nem oldott meg sok mindent. Ettől ő még abszolút passzív. Vért izzadok, hogy belevonjam a játékba, már odáig fajultam, hogy együtt énekeltem más gyerekével és így végül ő is bekapcsolódott. Állandóan rohanunk libikókázni, ha más kisgyerek felült. De mégsem megoldás. Azt hiszem, kicsit békén kell hagynom. Mint amikor megtanult játszani. Az volt a lényeg, hogy hagynom kellett. Akkor tisztában voltam azzal, hogy nem fog 3 órán át visítani, és nem fog egész nap unatkozni, előbb-utóbb beindul a fantáziája és játszani fog - otthon. Talán igaz ez a játszótérre is. Talán ha kicsit visszavonulok, akkor felszabadul és játszani kezd. És ha hagyom, akkor megtanul a gyerekek közt konfliktust kezelni. De hogyan is tanulna meg, ha mindig közbeavatkozom? Persze kell a példa meg minden, de valamilyen szinten csak meg kell védenie magát. Ha meg tudja védeni magát, biztos hogy bátrabb lesz. HA én mindig minden kisebb konfliktusnál ott termek, azt sugallom, hogy ő egyedül képtelen megvédeni magát. Látom a baba-mama klubban, hogy ezt a többi anyuka másként csinálja. És persze kell a gyerektársaság, ami valószínűleg kevés heti 1-szer a baba-mama klubban és kevés a játszótér is, mert állandóan változnak az emberek. Kell állandó ismertség. Nem tudom, beválik-e az, hogy kicsit magára hagyom, hagy bontakozzon kis. Ha nem válik be néhány hét alatt, úgyis taktikát kell váltanom. De nem akarok belenyugodni abba, hogy ennyire félszeg más gyerekek közt, mert tudom, hogy ő nem ilyen, amikor nem feszült, hanem boldog, akkor ő egészen más. Semmi szükség ekkora feszültségre akkor, amikor élvezhetné az életet. Biztos, hogy a hiba bennem van és nem a gyerekben és nem a genetikájában.