Kis súlyú 2 éves! Kiderült, hogy mi okozza a kicsi súlyt, miért nem hízik a gyerkőc?
Első lányom volt 10,5kg 2 évesen. Nagyon aggódtam, de a gyermekorvos mert mindig mondta, hogy mi sem én sem a Férjem nem vagyunk nagydarab alkat.
A mostani lányom, most lesz 2éves. Alacsonyabb, és nincs 10kg. Nem tudunk mit csinálni. Semmi érzékenység nincs, semmi allergia. Én is ilyen voltam.
A lányom mindig is az épp elfogadható alsó határértéken mozgott. Alkatra is vékonyka, nyúlánk volt mindig (mondjuk korababaként született).
a doki tanácsára kivizsgáltattuk, mert ugyan nagyon jó evő volt, de mégis alig szedett valamiket magára és egy-egy betegség ijesztően leszívta a súlyát... de semmi problémát nem találtak nála, egyszerűen ilyen alkat.
Most töltötte a 7 évet, elsős. Még mindig karcsú, de már nem tűnik ki annyira az alkatával, mint kisebb korában, vannak nála vékonyabbak és alacsonyabbak is. Az öccse másfél évvel fiatalabb nála, és 3 kilóval nehezebb (pedig ő is izmos-karcsú alkatú, nulla felesleggel)
Kislányom a 2 éves státuszon éppen hogy elérte a 10 kilót, magassága elmegy, 82 cm.
Be lettünk utalva a kórházba kivizsgálásra a kicsi súlya miatt.
3. vagyok.
visszakerestem a kiskönyvben, és két évesen 10,2 kg volt a lányom (az öccse meg 16,7! mondjuk neki a magassága is bőven megvolt hozzá szerencsére).
mi is voltunk mindenfelé, még véranalízisre is elvittem a lánykát, de nem találtak sehol semmit.
remélem nálatok sem áll a háttérben valami anyagcsere felszívódási dolog vagy bármi egyéb :S drukkolok, h simán csak alkati legyen!
étvágya van egyébként?
A státusz méréskor amikor mondta a védőnő, hogy pont 10 kiló, én úgy örültem, mint majom a farkának. :)
Jövő héten fekszünk be, remélem nincs semmilyen ételallergiája vagy felszívódásai zavara.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!