Mennyivel "jobb", ha a szülőnek jár el a keze, mint ha a pedagógusnak?

Igen, értem én, ez a szakmája. De tényleg megbocsáthatatlan, ha ő is kijön olykor a sodrából? Ismeretanyagot lehet tanulni könyvből, bármennyit, de más dolog az elmélet és más a gyakorlat. Más olvasni valamiről és más benne lenni egy helyzetben. A hétköznapokon ő is csak egy ember, ugyanolyan gondokkal, anyagi problémákkal, kialvatlansággal, fejfájással, adott esetben éhesen, és minden szülő tudja, hogy a gyerekekkel néha nagyon el tud szaladni a szekér, főleg ha csapatban vannak. Én el tudok képzelni ilyen helyzetet simán.

Nektek 100%-ban sikerül különválasztani a munkát a magánélettől? Sose volt még olyan, hogy a munkahelyi stressz miatt otthon türelmetlenebbek voltatok, vagy az esetleges otthoni gondok miatt mondjuk nem tudtatok koncentrálni a munkahelyeteken vagy nem úgy reagáltatok valamire, ahogy kellett volna? Ha szülőként az ember szembesül vele, hogy nem mindig sikerül értelmes módon kezelnie egy-egy helyzetet, akkor mint óvónő mondjuk miért kevésbé elfogadható ez? Ha mint szülő előfordult már, hogy a kezére csaptál a gyereknek, akkor például a dadus nénitől miért felháborító ez? Mondom, nem megfontol szándékkal, hanem tehetetlenségében. Mikor már ezerszer elmondta, már büntette, már elterelte a figyelmét, mát minden lehető mdot megpróbált és mégse használt és egyszerűen elpattant a cérna. Értem én, hogy nem lehet, és hogy rossz és hogy nem szabad, és nem vezet semmi jóra, de mégis megesik néha. Szülőkkel is és valszleg pedagógusokkal vagy dajkákkal is. Kiabálni se jó és nem vezet semmi jóra, mégis ki állítaná magáról, hogy soha életében nem kiabált még senkivel?

Ha nem is ötven éve, de én is ebben a szellemben nevelkedtek még. Ha a szüleim nem is értettek egyet a tanító néni által kiosztott kokikkal (igen ez nem kitalált történet), az hétszentség, hogy előttem egy szót se szóltak erről. Azért az se volt normális, valljuk be. Már nem az, hogy a szüleim négyszemközt beszélték ki a tanító nénit és nem előttem, hanem az, hogy ezredesné önjeltölt tanító néni kokikat osztogatott, ha harmadik osztályban valakit annyira nem kötött le a Népszabi szombati számának hangos felolvasása, hogy beszélgetésbe merészkedett a mellette ülővel... :) Igen, ez is az igaz történet része!

Nem, valahol a kettő között kéne megcélozni valami normális állapotot.