Bölcsi előtt mivel erősítettétek gyermeketek immunrendszerét?
én az étkezésre teszem majd a hangsúlyt(csak mert rokongyerek 4 éves, alig eszik, és ahogy látom hiába ez mellé megannyi immunerősítő, olyan beteges, hogy a leg-ek közé tartozik. szóval a kielégítő, változatos étkezés elsősorban a fontos szerintem.)
a bölcsiben meg valszeg nem fog rendesen ebédelni ahogy látom, mert nagyon finnyás, elutasító gyerekek vannak(játszóbölcsibe járunk, gyakorlok vele), akik szerintem már csak passzióból sem esznek, az én dága kicsikém meg váltig utánozza őket, ahogy elkezd fujjogni egy gyerek, az én gyermekem is azonnal megáll az evésben :(
ezt igazából tudjuk, hogy egymástól tanulnak, ahogy a jót, úgy a rosszat is, a gondozó is felkészített erre.
(és pluszba van, hogy evés közepén szomjas, és addig nem eszik, míg nem ivott, ezt félre is érthetik majd a gondozók, azt hihetik, hogy befejezte az ebédet és kétlem, hogy nem hagynák felállni az asztaltól..)
magyarán a mindennapi vacsoránál kell kitennem magamért. hogy az elmaradt ebédet pótoljam. nem lesz mákostészta, meg üres kalóriák, max hétvégén. én így készülök. immunerősítő helyett szerintem kap külön D, C vitamint, omegát, kalciumot(csak mert nincs egyetlen termékben..)a napi megengedett mennyiséget, amennyit tejital mellett még szabad adni, azt is ki kell majd számolnom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!