Egy vallásos, egy ateista szülő. Mennyire zavarja ez össze a gyereket?

Én így nőttem fel, csak nálunk Édesanyám volt a hívő.

Elég intelligensek voltak ahhoz a szüleim, hogy ne zavarjanak össze. Fiatal felnőtt koromig nem foglalkoztam a hittel, ünnepnapokon elmentem templomba és kész.

Akkor valami megváltozott, megadatott nekem is a hit, azóta úgy élek. Férjem is hívő, bár nem annyira, mint én. 4 gyerekünk nevelése nem kérdéses. Ők már kamaszok amúgy.

"De azt nem akarnám, hogy hittan ürügyén kényszerítsék, hogy együtt bégessen a nyájjal, vagy kimossák az agyát. "

Furcsa elképzeléseid vannak a hitoktatásról. Főleg a templomban, de még az egyházi iskolák NORMÁLIS hitoktatásán sincs szó agymosásról. Agymosás leginkább szektáknál van, nem írok példákat mert nekem fognak esni. Egy iskolai hitoktatáson a gyerek megtanul néhány imát, megismerkedik az ünnepek jelentésével meg egy kicsit a bibliával.

A második legnagyobbunk bentlakós növendéke neves bencés gimnáziumunknak, szó sincs agymosásról, bigottságról. Értékrendet kívánnak nekik közvetíteni, meg tanulnak a bibliáról.

Nyugodtan járasd hittanra, a férjed vallása szerintire, hidd el, nem lesz baj!

Ja, és a férjem fizikus, megfér egymás mellett a hit és a tudomány!

Ez a kérdés markánsan csak kamaszkorban fog előjönni.

Hasonló családban nőttem fel. Senki nem "papolt" semmiről. Tény volt, hogy apám hisz istenben, anyám meg nem. Apai nagymamám már hardcore verzió volt, ő néha elrángatott misére. Untam. Nagyon.

Aztán kamaszkoromban jött az énkeresős időszak. Mondtam, hogy szeretnék szétnézni a vallások között. Kaptam egy rahedli könyvet, ami a főbb világvallásokat tekinti át, többféle megközelítésből. Végigolvastam őket, egyik sem győzött meg igazán. Ateista lettem.

Apámat faggattam akkoriban, hogy akkor most hogy is van ez az istenkérdés. Hol van isten? Ő azt válaszolta, hogy mindenütt, főleg az emberek szívében. Akkor nem tudtam mit kezdeni ezzel.

Idővel, ahogy történelmet és kultúrát tanultam, sikerült összerakni és megérteni a vallásos gondolkodást is. Tvoábbra se lettem vallásos, de lett sok hithű zsidó, muszlim, illetve buddhista barátom. Szerencsére mindegyikük toleránsan, nyitottan állt a dologhoz. Bármilyen kérdésre készségesen válaszoltak, de nem akartak megtéríteni. Ez adta a legszéleskörűbb rálátást a vallás kérdésére, illetve az istenhit megértésére.

A lányomat is szeretném ilyen nyitott szellemben nevelni (még baba). Ha majd érdekli, akkor oda fogom küldeni a barátainkhoz, apámhoz és kérdezhet tőlük. Hogy végül kiköt-e valamelyik vallás mellett, vagy sem, azt rá fogjuk bízni.

Az evolúció és a teremtéstörténet megfér egymás mellett. Egyszerűen azt kell mondani, hogy a tudomány szerint így volt, a vallásosok pedig úgy gondolják, HISZIK, hogy másképp történt. Bár tudtommal, már a keresztény vallás is elfogadja az evolúciót, mintha a pápától olvastam volna ilyesmi nyilatkozatot.

Gyerekkorban pedig sok minden belefér még, hiszen ott a télapó, húsvéti nyuszi, jézuska, stb. Mondom, ez kritikus kérdésként csak kamaszkorban fog felmerülni.

Vagy másik példa a szintén ateista férjem, akinek bigott vallásos nagymamája volt. A nagymama emellett antiszemita is volt. Így a Bibliával kapcsolatban "A zsidók Istenke kiválasztott népe" és egyéb helyzetekben a "büdös zsidók, hogy rohadnának meg" is elhangzott. A disszonanciát már gyerekkorában is érezte a férjem és őt többé-kevésbé ez is tántorította el a vallástól.

Ja, az kimaradt, hogy amit fő értékként mindenképp a lányomba fogok nevelni, függetlenül az ő későbbi világnézetétől: a toleranciát más vallások és a nem-vallásosok irányába.

A zsidó barátom mesélte, hogy talán 5-6 éves lehetett (egész család ortodox zsidó, izraeliek), amikor az utcán látott kipa nélkül sétáló embereket (=nem zsidók). Elkezdte szidni őket az anyjának, hogy fúj, micsoda rossz emberek, menjünk oda, mondjuk meg a magunkét nekik, dobáljuk meg őket. Az anyja leguggolt hozzá és elmondta, hogy nagyon csúnya dolog ilyet mondani. Nem attól jó egy ember, hogy van-e rajta kipa vagy jár-e zsinagógába. Ilyet soha többet ne mondjon, hanem mindig azt nézze, hogy kedves, melegszívű emberrel van-e dolga. Ha igen, akkor ne nézze a vallását.

Ez náluk olyan szinten működött a valóságban is, hogy míg a vallásuk szigorúan előírja, hogy hús fogyasztása után 6 órán át tejterméket nem ehetnek, a húsos ebéd után rohantak hozzám a tejeskávémmal, mert egyszer megemlítettem, hogy én sok tejjel szeretem a kávét.

Amikor kérdeztem, hogy ez nem gond-e nekik, mosolyogva annyit válaszoltak, hogy én tiszteletben tartottam, hogy melyik edényük húsos vagy tejes (mindig megkérdeztem, nehogy mellényúljak), ők pedig tisztelben tartják, hogy nem zsidó a gyomrom, így azt keverek benne, amit szeretnék :)

De annyira figyelmesek voltak, hogy húsos étteremben ebéd után (a fentiek miatt kint vagy-vagy alapon kapnak engedélyt az éttermek, vagy húsos ételeket vagy tejes ételeket forgalmazhatnak, kettőt egyszerre nem) minden tiltakozásom ellenére fél órát keringtek velem a városban, hogy találjanak egy kávézót, ahol szereznek nekem kávét.

Na, az ilyen dolgok teszik számomra hitelessé a hívőket, amikor össze tudják egyeztetni a hitüket másokkal.

Szia! Némileg hasonló helyzetben vagyunk mi is, bár nem teljesen. A férjem családja református, de ő nem vallásos, engem katolikusnak neveltek, de késő kamaszkorom óta nem tartom magam annak. Nincs bajunk a vallással, vagy ha valaki vallásos (sőt, én kicsit csodálom is azokat, akik képesek feltétel nélkül hinni mindent és betartani a vallásuk szabályait, mert nyilván sokat segít az életben való eligazodásban, ha vannak készen kapott válaszaid) alaptézis mindkettőnknél, hogy a tízparancsolat egy nagyon jó összefoglalása annak, ahogyan az embernek élnie kellene.

Értelemszerűen a gyerekünket nem kereszteltük meg (hiszen annak akkor van értelme, ha az ember úgy érzi, tagja egy vallásnak, és maradéktalanul tartja a vallásának elveit, kötelezettségeit), míg a családunkban pl. az unokatesók mind meg vannak keresztelve, sőt, némelyikük egyházi suliba is jár.

Ezt mind csak a háttér miatt írtam, a lényeg, amit mondani akarok, hogy kb. 3 éves korában, mikor a halálról kérdezgetett a gyerekem, merült fel először ez a kérdés nálunk. Elmondtam neki (nyilván úgy, hogy értse is), hogy valójában senki nem tudja, mi történik a halál után, és az emberek sokféle magyarázatot találtak ki erre, ami megnyugtatja őket. Beszéltem a kereszténység mennyképéről, és arról is, hogy másutt, mások úgy képzelik, hogy újjászületünk egy másik testben…

Nagyon érdekes volt, mert ezen elgondolkodott, és azt mondta, ő inkább újjá szeretne születni… mondjuk egy szöcskeként. :)

Alapvetően azt gondolom, hogy mivel egy „keresztény kultúrköben” élünk, és a kereszténység elég fontos momentum az emberiség történetében, mikor kicsit nagyobb volt már, a keresztény ünnepekkor (karácsony, húsvét), elolvastam neki egy gyerekbibliából az idevágó történeteket, hogy mit ünnepel a keresztény világ ekkor. Ezek is nagyon érdekes sztorik a világ, az emberi gondolkodás, történelem megismeréséhez, hiszen pl. a karácsonyt is azért tették akkorra, amikorra, hogy a pogány ünnepeket „felülírják” vele.

Azt tapasztaltam, hogy a gyerekeket nem zavarja össze a „többféle igazság”. Erre az egyik legjobb példa, hogy ha úgy neveled, hogy karácsonykor a „Jézuska hozza” az ajándékot, és lát egy amcsi rajzfilmet, amiben viszont a télapó hozza (aki nálunk akkorra már jól megérdemelt pihenését tölti, ugye :)), semmilyen zavart nem okoz, fel sem veszik.

A hittanról: egyetértek veled, tök jó lenne az olyan hittan, amiről írtál. Nálunk a suliban azt ajánlották, inkább református hitoktatásra írassuk majd (jelenleg még megúsztuk e kérdést), mert a katolikus hitoktató elég vaskalapos. Szóval szerintem ez attól függ, ki tartja (én utáltam hittanra járni gyerekként, de volt barátnőm, aki másik paphoz járt, és imádta), ha majd választásra kerül a sor, járjatok utána.

Még valami: szerintem a gyereknevelésben az egyik legfontosabb az őszinteség. Igazából tök mindegy, hogy jónak vagy rossznak gondolod-e, hogy másképp gondolkodtok a férjeddel a világról, úgyis azt fogjátok átadni a gyereknek, ami belőletek őszintén jön – és nem lesz ezzel gond.

(Az 5. válaszoló vagyok megint.)

„Meg lehet-e egy gyereknek tanítani a kritikus gondolkodást már kiskorban, vagy egy gyereknek az a természetes, hogy minden, amit a felnőttek/szülők mondanak, az szent és igaz?

Nem bánnám, ha a gyerekem úgy döntene, hogy hisz Istenben, de az igenis bántana, ha bármelyik irányba agymosott lenne.”

Jó, hogy ezt kérdezted, bele akartam írni a monológomba, hogy a gyerekeket meg kell tanítani kételkedni, gondolkodni, és hagyni kell kérdezni, és legjobb tudásunk szerint válaszokat kell adni számukra. Mert a világ nem fekete-fehér, és egész élete során találkozni fog eltérő véleményekkel, gondolatokkal.

(Hozzáteszem, nálunk az iskolában próbálják szisztematikusan rombolni a gyerekek gondolkodási képességét.)

A hit egyébként – szerintem – nem döntés kérdése. Ha az lenne, néha azt gondolom, szívesen lennék a legbrutálabb ortodox. :)

„Furcsa elképzeléseid vannak a hitoktatásról. Főleg a templomban, de még az egyházi iskolák NORMÁLIS hitoktatásán sincs szó agymosásról. Agymosás leginkább szektáknál van, nem írok példákat mert nekem fognak esni.”

Hát, azért én erre nem vennék mérget. A barátnőm gyerekének iskolájában a hitgyüli is tart hittant, és konkrétan cukorral csábították be a gyerekeket. :)

Egyébként a többi hitoktatásról sem gondolnám, hogy minden pap/lelkész van olyan nyitott, hogy értelmes vitát folytatna gyerekekkel vallási kérdésekben.

Én ilyen paphoz jártam (bár jó régen, az tény), elsőáldoztam is, mégsem lettem agymosott. Egy barátnőm, aki már felnőttként keresztelkedett meg, azt mesélte, nagyon jó fej lelkésze volt, sokat vitatkoztak hitbéli kérdésekről.…

én egy nagyon nem vallásos családban nőttem fel.

engem nem kábítottak semmi mennyországgal, amikor dédi meghalt, azt mondták alszik, nem ébred fel, ezért a földbe temetik ahol befogadja majd a föld... karácsonykor jézuska hozta az ajándékot, de ennyi volt.

általános iskola 2. osztályában bejött a hittantanár hozzánk, hogy ha valaki még szeretne járni, jöhet. nagy nehezen belementek a szüleim :) ott megtaláltam a kis lelki nyugalmamat. 18 éves koromig templomban énekeltem... :D

persze nem vagyok elvakult hívő, az egyházban én se hiszek, férjem is vallásos, így a gyerekünket is megkereszteltük. tud a mennyországról, tud a dínókról, tud a majmokról, tud istenről. teljesen elférnek egymás mellett, egyáltalán nem zavarja össze, hisz mi is így gondoljuk, ezt adjuk át neki. a családomat pedig megkértem, hogy inkább ne is válaszoljanak a gyerek vallást érintő kérdéseire, nem szeretném, hogy 6-7 évesen azért ne aludjon éjszakánként mert fél ha becsukja a szemét akkor nem kel fel többet és a föld alatt rohad el (ahogy én) :)