Veletek is előfordul olykor ilyen? Hogy cselekedtek az ilyen szitukban?

Nagyon sok szituban tudom, h elméletben mit kellene tennem, de gyakorlatban sokszor nem úgy cselekszem. Mondok példákat: megkértem gyerkőcömet, h porszívózza ki a szobáját, meg is tette, de pl. egy csomó hajszál ott maradt, és ezért én végigmentem rajta még egyszer porszívóval. Tudom, nem kellett volna (önállóság, sikerélménye legyen, meg csak magamnak termelem a munkát, ha mindig utána csinálom, stb.), de nem akartam ott bámulni a hajakat. Múltkor épp emiatt nem csináltam meg utána, szóval a másik bajom a következetesség. Nagyon szeretnék következetes lenni, de sajna nem megy. Nagyon türelemfüggő, ha fáradtabb vagyok, ráhagyok olyan dolgokat, amiket máskor nem. (Tudom, nem kéne.) Olyan is előfordult már, h hamar elfogyott a türelmem, és jobb belátásom ellenére jó hangosan rászóltam valamiért. (Pl.: indulnánk vhová, és kértem vagy ötször, h öltözzön, erre elmélyülten lapozgatja a szinezőt. Na itt elkezdtem dühösen számolni, a hármat általában nem várja meg.) Vagy volt olyan, h hisztizett a szőnyegen a szobájában, ráhúztam az ajtót, és kijöttem, mondván, ha megnyugodott, jöjjön ki. Megtehettem volna, h leguggolok hozzá, és megnyugtatom, de egyszerűen nem volt hozzá türelmem, inkább utána beszéltük meg. Az ilyen és hasonló helyzetekre vannak elméleteim, hogyan kellene kezelni őket, és tanácsokat tudnék adni bárkinek (akár magamnak is :D), csak sajna megtartani nem mindig tudom őket. Mással is előfordult már ilyen paradox helyzet, h nem úgy cselekszik, ahogy szerinte helyes lenne? Vagy van, akinek sikerül mindig higgadtan, és a jobb belátása szerint cselekedni? Ha igen, akkor ez utóbbi érdekelne, hogyan csináljátok?