Sokszor kiabálsz a gyerekkel? (föleg ha cak azért is azt csinalja amit nem szabad? Vagy alkalmazol adott esetbe testi fenyitést (egy popsira csapásra gondolok egyzser ) milyen büntetéseket alkalmazol?

Tehetetlenségemben sokszor kiabáltam vele az utóbbi hetekben, hónapokban. Aztán rájötte, hogy semmit nem érek el vele.

Testi fenyítés nincs, az szerintem nem használ.

Bevezettem, hogy 3x szólok rá. A harmadik után szankció. Be kell fejeznie, amit épp csinál, elrakom, amivel játszik, ilyesmi. Úgy tűnik, ez bevált most nála.

De szerintem minden életkorban más válik be egy gyereknél. Nálunk ez most működik, aztán lehet, hogy 2 hónap múlva mást kell kitalálnom.

Eddig esténként csupa veszekedés volt a fekvés. Ezerszer kitalálta, hogy ő szomjas, fel kell húzni a zenélő macit, takarjam be, stb. Most itt is bevezettem a hármas szabályt. Háromszor bemegyek, utána a feje tetejére is állhat, akkor sem. Bevált, a harmadik után szó nélkül alszik. :)

Nem, mert a kiabálással csak még feszültebbé teszem, így visszafelé sülne el (meg arra tanítanám, hogy a konfliktusokat kiabálással kezelje).

Figyelemmegvonás, halkan, de határozottan rászólás működik.

Amúgy nekem gyerekkoromból élénken megragadt anyám és apám különböző - rám irányuló - fegyelmezési stílusa. Anyám kiabált, néha ütött, ha már elszakadt a cérna. Tőle féltem, de nem tiszteltem, sokszor megpróbáltam kijátszani inkább.

Apám a hangját se emelte fel, de nagyon következetes volt. Ő volt az, akinek elég volt összeráncolnia a szemöldökét és én már laposkúszásban hagytam abba a rosszalkodást. Mondom, soha nem ütött meg, soha nem kiabált. Viszont a következetességével, határozottságával sokkal nagyobb tekintélyt szerzett magának, mint anyám, aki láthatóan nem tudta kontrollálni saját magát sem, nemhogy engem.

mikor elszakad a cérna akkor kiabálok, nekem jó mert lenyugszom, ő meg tudja, hogy azért teszem ezért nem hatja meg, sőt inkább örül, mert tudja, hogy utána megint higgadt leszek :D

popsiját max játékból csapkodom bírkózás közben :)

nem szólok ezerszer, megkérem, elmondja, hogy miért nem én elmondom, hogy miért, aztán vagy beígérek büntit amit nem szokott megvárni vagy elszámolnék 3ig, de addig még nem jutottunk el, 2nél legkésőbb mindig megmozdul :) 5 éves

2,5 éves a lányom és igen, rettentő sokszor kiabálok vele, napi szinten többször.

Ha szépen, csendben kérek valamit, akkor vagy alkalmi süketet játszik, vagy 3-4-szer kell kérnem mire csigalassúsággal reagál.

Ha meg felcsattanok, akkor legalább teljesíti amit mondok.

Én is tehetetlenségemben szoktam nekiállni üvölteni a 2 éves fiammal aztán elszörnyülködöm magamon és napokig küzdök a lelkiismeret furdalással. Akkor szoktam ráütni a fenekére ha már végképp elszakad a cérna, ha rittig-szándékosan nem akar partner lenni bizonyos dolgokban, ha látom hogy csakazértis nem akar segíteni, pl indulnunk kellene de őt kergetni kell a lakásban hogy öltözzünk, ha 10 percen belül nem segít öltözni akkor bizony elkapom és vagy nagyon rákiabálok vagy ráütök a fenekére.

Én azért alkalmazom ezt mert látom hogy beválik. Ha a gyerekem szembe röhögne vagy látnám hogy odaütéssel nem érnék el semmit akkor nem tenném.

Soha nem a fenékre csapás vagy a kiabálás az első, először mindig türelmes vagyok, szépen majd nyomatékosabban szólok rá, ha végképp nem hajlik arra amit szeretnék vele tudatni akkor jönnek az említett dolgok.

Egyszer ütöttem rá a szájára mert napok óta mindenen visított. (ha nem kapott mesét azért, ha bekapcsoltam a tv-t azért, ha éhes volt azért, ha adtam neki enni azért) Azóta csak beígérem neki, hogy ha nem hagyja abba a visítást ráütök a szájára, ennyi elég is, vissza veszi a hangerőt. (ez csak az ok nélküli torka szakadtából visításra érvényes, sírásnál természetesen nem fenyegetem ilyesmivel)