5-6éves gyermeknek hogyan mondanátok el ha meghalt a dédije? Mennyit érdemes mondani neki?

Amikor én voltam 5-6 körül és apukám a szokásos esti beszélgetésnél közölte, hogy meghalt a dédipapám csak annyit mondtam, hogy "és?" (akkor még nem fogtam fel, hogy ez mivel jár és a többi)

Erre apukám dühös lett és kiment a szobából...

úgy, ahogy. én 6 éves voltam, amikor meghalt a nagymamám. anyukám nem kertelt, elmondta..: mama ma délelőtt meghalt.

ha nem nagyon van még tisztában a halál fogalmával, akkor mesélj neki róla. nem szabad, hogy féljen tőle, tisztában kell lennie azzal, hogy ez az élet rendje

Elköltözött a Mennyországba- én azt mondtam. Nem érik még szerintem, hogy mit is jelent a halál. A fiam elfogadta. Néhány kérdést azért feltett. Pl. hol van a Mennyország? Fent az égben a felhők és csillagok között az angyalok országában.

Mitcsinál ott? Kikkel van?

Ha kimegyünk a sírhoz és süt a nap, akkor az azért van, mert örül, hogy vittünk virágot és meglátogattuk.

A lányom 5 éves és 8 hónapos volt, mikor múlt szeptemberben elveszítette a dédpapáját. Én a kórházba is bevittem az utolsó héten. Látta, ahogy a dédpapa sírt, mikor meglátott minket, látta ahogy a dédnagyi eteti-itatja, látta hogy gyenge. Nem is tudott mit mondani. Már akkor elmagyaráztam, hogy bár mindenki bízik a felépülésében, tudnunk kell azt is, hogy ez talán az utolsó búcsúnk is lehet tőle. Az is volt. Másnap meghalt.

Amikor tudatták velem a hírt telefonon, a lányom épp az ölemben ült. Látta, ahogy nem tudtam visszafogni a könnyeimet, és csak zokogtam. Vigasztani is próbált, persze elég sajátosan. Azt mondta nyugodt hangon, hogy mindenkivel ez történik majd, te is meghalsz anya. Mentségére legyen szólva, hogy akkorra már sokat beszélgettünk a halálról, a sajátunkról is. Akkorra már túl voltunk azon az időszakon, hogy fél a saját halálától, vagy az enyémtől. A túlvilágról is beszélgettünk korábban. Arról azt mondtam neki, hogy senki se tudja, mi az igazság, sokan sokfélét hisznek arról, hogy mi vár ránk a halál után, és felsoroltam neki pár alternatívát.

Később elvittem a temetésre. Beszéltünk a temetkezési formákról is. Azt is elmondta, hogy ő hamvasztást szeretne majd, ha ő meghal. A temetésen kifogástalanul viselkedett.

Néha a kezünkbe kerül egy-egy fotó a dédipapáról, olyankor megjegyzi, hogy "szegény dédi". Néhány hónappal a haláleset után megkérdezte, hogyan is halt meg tulajdonképpen. Akkor beszéltem neki a mélyvénás trombózisról és a tüdőembóliáról. Annyit kérdezett, hogy nekünk ugye nem rögös a vérünk. Mondtam, hogy nem, ne aggódjon. Nem is aggódik. Feldolgozta az esetet.

Szerintem a frusztrációt sok esetben a megválaszolatlan kérdések jelentik, és az eseményekből való kizárás miatt a halál megfoghatatlansága. Ha valamiről nem beszélünk nekik, az mindig félelmetesebbnek tűnik a valóságnál. 5-6 évesen már elég nagy ahhoz, hogy megértse és feldolgozza a történteket.