Egy kis vidámság?

Valóban, én is arra szoktam gondolni ilyenkor, amit az egyik kommentelő írt. Van nekem is nem is egy ismerősöm, akinek nincsen gyereke és emiatt lelkileg romokban hever. Lehet, hogy én kevésbé vagyok kipihent mint ők és műkörmeim se voltak soha, az idegállapotom pedig időnként minősíthetetlen, de valahogy mésge cserélnék velük egy percre sem.

A másik dolog pedig, anyáink két-három gyerekkel, napi nyolc óra munka mellett így élték le az életüket. Mégse sajnálták magukat soha. Pedig mosogatógépük se volt, de még a mosógép se volt mindenhol automata. Nem beszélve a mikróról, az autóról (anélkül is be tudtak vásárolni) és egyéb leleményekről. Mégse volt soha gond a meleg vacsora, meg a tiszta ruha se. Szóval ezen is úgy el szoktam időnként gondolkodni. Ilyenkor rájövök, hogy anyámhoz képest puding vagyok...

Én egy percig sem fogom fel úgy, hogy bárki is sajnáltatni akarja magát, amikor megír egy ilyen cikket. Egyszerűen kimondja a kimondhatatlant. 3 édes 5 év alatt gyerkőccel vagyok itthon, több pontban magunkra ismertem. Remekül szórakoztam! Köszönöm!

Ja és anyám sem emlékszik gondokra, hisztikre, csak néha véletlenül elszólja magát. :)