Hogy tanítottad meg ovis gyerekedet olvasni? Milyen módszerrel?
Kedves utolso, ha szerinted a takaritas, es a gyermeked tanitasa ugyanaz a kategoria, akkor nagyon sajnalom szegeny gyereket.
Szerinted miert tanulunk negy evig foiskolan? Azert, hogy a kisgyerekedet megtanitsuk a vilag dolgaira, megfelelo szakmaisaggal.
Az olvasas tanitasa nem csupan ennyirol szol, hogy ez ilyen betu, olyan betu. Ahogy az irastanitas sem,fel van epitve egy modszer alapjan.
Szerinted ezt a két dolgot tényleg egy napon lehet említeni? Vannak dolgok, amiket jobb, ha hozzáértő ember végez el. Ilyen egybek közt az olvasástanítás is. Szerintem. De látom, te ezt a takarításhoz hasonló jelentőségűnek tartod, úgyhogy szerintem nem valószínű, hogy közös nevezőre jussunk.
Mindenkinek szokott véleménye lenni mindenről, de én arra jöttem rá, hogy bizony nem mindegy, hogy az adott dolgot ki mondja.
Engem anyám 24 éve 3 évesen kezdett tanítani olvasni, 3 és fél éves koromra nyomtatott betűkkel írtam olvastam. Semmi hátrányom nem származott belőle, azon kívül, hogy az iskolában sokszor untam a banánt, de a magatartásom mégis mindig példás volt, úgyhogy annyira nem lehettem rossz az unatkozás miatt. A sajátomat is megtanítom olvasni, függetlenül attól, hogy itt miket írtok.
Az olvasás véleményem szerint egy olyan alapvető képesség és nem ördöngösség, amit ha nem teljesen retardált egy szülő, akkor egyszerűen meg tud tanítani a gyerekének. Még az is lehet, hogy jobban, mint mondjuk egy idegen egy 30 fős osztályban 45 perces órákon mindegy hogy mennyit tanult róla.
Hogy ti ezt magatoknak akarjátok, az a ti dolgotok, de azért ne akarjátok megmagyarázni mindenre, hogy káros!
Komolyan ebben a kategóriában állandóan az megy, ha a gyerek egy kicsivel is többet, jobban vagy előbb tud a többinél, akkor már károsítva van, meg szegény, meg mi lesz vele.
"Nekem meg az jut eszembe az efféle beszélgetésekről, mit az olyan témák, hogy "az én gyerekem már egyéves korában szobatiszta volt, anyukám mesélte, hogy én is az voltam már egyévesen, minden csak nevelés kérdése""
Mondjuk erről nekem meg az jut eszembe, mikor egybehangzóan az ÖSSZES akkori szülő állítja, hogy a gyerekek nem szartak maguk alá három éves korig, akkor mégis van benne valami...
De persze itt titkolni kell, ha a gyerek valamiben jobb, gyorsabb, fejlettebb mint a többi, mert már egyből le van írva, hogy nem igaz, hogy beszélt, nem igaz, hogy szókincse is van már, nem igaz, hogy akkor felállt, nem igaz, hogy ment, nem igaz, hogy bilibe szarik, nem igaz, hogy kanállal eszik, nem igaz, hogy egyedül kifújja az orrát, nem igaz, hogy átaludta az éjszakát ------> nem igaz, hogy tudja mert az enyém nem tudja, de ha mégis, akkor erőltetve volt, meg lelkisérült lesz, azért, hogy én jobban érezzem magam. Már itt elkezdődik, hogy csak az átlago sa jó, ha valamit hamarabb, vagy jobban tudna, akkor vissza kell fogni, mert jézuskám nehogymár jobb legyen a többinél. Sőőőőt ilyenre még gondolni se lehet, ki se szabad ilyet mondani, hogy "jobb", mert még a végén besértődnek. Az a jó, ha mindent minél később és lassabban tanul meg, mert akkor a gyakorikérdéseken mindenki nyugodt.
Ámen! Ha nektek ettől jobb!
Olvasni a tanítótól tanul meg a legtöbb gyerek, nem a tanártól.
Más dolog válaszolni a kérdéseire (kell is) és egész más háromévesen letültetni, hogy nézd csak, Jenőke, ez itt a kábetű, mondjad szépen, kááábetűűűű....
Aki kérdezgeti a betűket és pusztán ebből megtanul olvasni (nem pedig a sulykolásból), annál csupán a gyerek kíváncsiságának kielégítéséről van szó. Ilyen esetben a gyerek agya érett meg erre az ismeretre, nincs szó erőltetésről, tanításról. A nyelvhasználatot valóban az édesanyánktól sajátítjuk el. Az ennek az életkornak megfelelő nyelvhasználat a beszéd. De ugye te sem úgy tanítottad beszélni a gyereket, hogy leültetted az aztalhoz és beszédórát tartottál neki?
Értem én, szerinted nem kell ehhez diploma, lehet, hogy igazad is van. De dacból, versenyeztetésből, csakazértis ne nyaggasd a gyereket... :( Minek? Ugyan minek kel egy háromévesnek olvasni? Tudja egyáltalán hangokra bontani a szavakat (szóban)? Tudja, mi az, hogy BALról JOBBra haladunk? Tudja egyáltalán, mi az hogy szó vagy szótag vagy betű vagy mondat? Kell neki egyáltán tudnia ezeket? Nem hiszem... Inkább játsszon...
A felőttek (remélhetőleg) készségszinten olvasnak. Ez azt is jelenti, hogy nem gondolkodunk már a dolog technikai részén, nem kell már átasnünk azokon a logikai és gyakorlati lépcsőkön, amiken kicsi korban át kellett esnünk, és most is át kellen, ha most tanulnánk olvasni. Éppen azért, mert ezek a dolgok már nem tudatosak bennünk, nehezen tudjuk elmagyarázni, hisz észre sem vesszük már a létezésüket, nem értjük a gyerek mit nem ért rajta vagy miért nem megy neki. Hacsak nem veleszületett pegadógusi vénával van valaki megáldva, tanulmányok híván nehéz úgy megtanítani egy gyereket olvasni (pláne írni), hogy ne lehgyen az egész egy kínszenvedés mindkét fél számára.
En ugyan nem nyaggatom az enyem, hagyom termeszetes modon fejlődni a sajat kíváncsisága es érdeklődése szerint. Ha a betűk érdeklik eppen akkor azzal foglalkozunk, ha mas akkor massal... Nyilvan maskepp áll egy pedagógus a dolgokhoz meg egy ovono vagy bármilyen mas szakember, de azert az tenyleg eros lenne, ha a szülők mar semmit se tanithatnanak meg a gyerekeiknek anelkul, hogy a tizenötödik senki azt mondja, hogy az nyaggatas meg lelki sérült lesz majd a gyerek. Akkor innentol a helyes asztali viselkedést sem kell tanítani otthon, majd lesz ra gondja az ovononek a 25-28 masik gyerek mellett szepen türelemmel megtanitania anelkul, hogy frusztralna vele a gyereket... Erted amire gondolok?
Barátnőm kisfia mire elsobe ment ezres szamkorben számolt magától, a jatek es szabadidő mellett (nem hordtak sehova, nem oktattak), megsem unatkozik a suliban, mert kap kulon feladatot, amivel elfoglalja magat, ha végzett a kotelezo orai munkával. Ha olyan sok minden, akkor ez is a taniton mulik. 😉
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!