Anyukák, akik sem a csecsemőkort, sem a kisdedkort nem éltétek meg harmónikusan gyermeketekkel, később hogyan alakultak az érzelmeitek, "könnyebb lett"?

Gondolom a kérdezö arra kiváncsi, hogy öröme telt-e benne az anyukának, úgy feledhetetlenül.

Nekem a terhesség volt nehéz, a szülés szuper, és az elsö egy év is nehézkes. A szoptatás egyiknél sem ment, és csak stresszeltem magamat.A kisebbik lányom most már 2,5 éves és ezt már jobban élvezem. A nagy 4 éves és már rendesen lehet vele shopingolni, olyan mesét nézni amit én is élvezek, és értelemmel figyel ha valamit magyarázok neki.

Jó lenne, ha leírnád a történetedet.

Nekem az első év katasztrófa volt. Lányom sokat sírt, nyűgös baba volt, úgy éreztem soha semmi sem jó neki. Kiderült refluxos, így emiatt sem volt vele könnyű.

Közben meghalt váratlanul édesapám. Kikészültem. 4 fal között kettesben voltam a gyerekekkel, aki egész nap üvöltött, és közben próbáltam feldolgozni a tragédiát is.

Nem nagyon ment.

A dackorszakban meg olyan akaratos lett a lányom, hogy azt hittem néha, hogy el kellene menekülnöm valamerre.

Mindamellett, hogy imádtam, és tényleg ő volt az első az életemben, neki akartam jót, majdnem megőrültem néha.

Most 4,5 éves és szuper csajszi! Komolyan mondom kifordult önmagából, lenyugodott, okosodott, édes, és a kapcsolatunk teljesen harmonikus!

Minden sokkal, de sokkal jobb lett, mint kicsike korában volt.

Szóval nekem kimaradt a boldog Pampers-reklámos babakorszak, viszont most áldom az eget, mert jobb gyereket nem is kívánhatnék nála. :)

9 honapos a fiam, es sajnos semmi turelmem hozza. Ideges leszek ha nyekereg, nem marad el a jarokaban, egesz nap mennem kell utana. Rosszul alszik, kimerult vagyok es faradt. Egesz nap ketten vagyunk a negy fal kozott, sose utaltam meg igy a telet. Minden napom arrol szol, hogy nezem az orat egesz nap, mikor jon mar vegre haza apukaja. Egyelore jatszani sem nagyon tudok vele. Imadom, az eletemet adnam erte, de nagyon varom, hogy kicsit nagyobb legyen, es pl. tudja elmondani, hogy mi a problemaja. Mindog csak talagatok, ez is megorjit. Biztos szomjas, lehet ehes, talan jon a foga...

Jo ezt kiirni magambol.

Nekünk az első 3-4 év szörnyű volt. Minden volt, ami egy kisgyereknél előfordulhat. Hasfájós volt, bukós, fájt a fogzás, csak kézben aludt, babakocsit és gyerekülést utálta, cumijait eldugta aztán sírt utánuk, minden pillanatban rá kellett figyelni, mert különben balhézott.... A nyaralásból is haza kellett menni vele idő előtt félévesen, mert végig nyafogott. Szóval egy katasztrófának, életem szörnyűvé válásának éltem meg az egészet.

Imádtam akkor is és türelmesen, mosolyogva "szolgáltam" őt, de belül azt hittem, megőrülök. és a férjem is.

Nem tudom, miért, de mióta betöltötte a 4 évet, azóta viszont megváltozott, élvezzük a vele töltött perceket, szuper kis krapek lett. Nyugis, okos, kedves, ragaszkodó... A család kis kedvence lett, olyan vagány, mindenki el van ájulva tőle, amerre megyünk. Szóval kárpótolva lettünk :)

Kitartást! Jobb lesz majd, csak legyél következetes vele, és ha vannak szabályok és azt megérteted vele, akkor megszokja és akkor legalább a viselkedésével nem lesz gond.