5 eves kisfiam nem bír veszíteni társasjátékban. Ez normális?
tanulgatjuk... 4,5 éves a fiam. Néha jobb passzban van, olyankor toleránsabb, de ha vacak napja van, már ő maga mondja, hogy inkább bele se kezdjünk, mert csak felhúzná magát.
a lányomnál is volt egy ilyen időszak, ő kb nagycsoportos korára nőtte ki.
Én a magam részéről nem kerítettem nagy feneket a dolognak, nálunk az segít a fiamnál sokat, hogy megmutattam többféle indulatkezelési stratégiát, így ha hirtelen mérges lesz, már nem robban azonnal mint korábban. Fontos, hogy verbálisan is ki tudja fejezni magát, értse meg, hogy akkor tudunk segíteni a gond megoldásában, ha elmondja mit szeretne! persze ezt gyakorolni kell, mert alapból úgyis azt üvöltözik ami bajuk éppen van, és hosszú folyamat míg oda eljut, hogy végiggondolja mit is akarna mi lenne a jó neki tulajdonképpen...
Ha nem csak duzzogós, nehezen nyelem le a békát tipusú ez a veszteségérzet, hanem komoly dühkitöréses-frusztrációs, akkor érdemes eleinte "csapatban" megtanítani veszteni. Pl olyan társast játszotok, ahol a játékosok közösen vannak valami ellen. Pl Trópusi kert nevű Dohány Toys társas, ahol egy lopós majom az ellenfél (színkockával kell dobálni és gyümölcsöket gyűjteni). A csigafutam már nem az ő korosztályának való elsősorban, de ott is mindenki van mindegyik csigával, nem a játékosok győznek hanem a csigák, biztos van még sok hasonló elven alapuló társas, körül kell nézni. Csapatban veszteni könnyebben feldolgozható, egyrészt mert nem szimplán neki kell megküzdenie az érzéseivel, másrészt meg a társ példát mutathat a feldolgozási stratégiákban, a gyerek megtanulja, hogyan lendüljön át könnyebben a negatív élményen.
Nálunk az is bevált, hogy magunknak gyártottunk tárasast, biztos emlékszel volt a régi retro Csonti nevű társas, kutyáknak kellett a középen lévő tányérig pakolgatniuk felváltva az útkártyákat, hogy csontokat szerezzenek. Ennek alapján csináltunk egy Sajti nevű társast egerekkel, az a jó benne, hogy van 5-7 stb sok darab nyeremény középen, nem csak 1. Van sikerélmény is, nem kizárólag veszteség, mert néhányat biztos, hogy a végül vesztes játékos is szerez, tehát az ő egere/kutyája stb sem marad teljesen éhen. És a saját készítésű játékkal szívesebben is játszik, mint egy gyárival, lehet az akármilyen csillivilli...
Ha sváb (általában a világban ha germán), akkor sajnos soha sem fogja kinőni, csupán megtanulja leplezni ,és örök életre görcs marad, mert az "is-is" hozzáállást LÉLEKBEN SOSE fedezi fel -ami más népeknél kb 20 éves kortól már éretten jelentkezik jelentős arányban-, csak arra képes ilyen vonatkozásban, hogy
"vagy ő nyer az én rovásomra, vagy én nyerek az ő rovására" - eddig tart a svábok "békés", "őszintén, lélekben is együttműködő" fantáziája, egész életük során.
Alapvetően sváb NEVELTETÉSŰ családokra értem. Tehát szó sincs rasszizmusról részemről. Ugyanis ez nem igazán genetikus, legfeljebb halványan. Ez környezeti-családi tényező. Egy afrikai származású gyermek is esélyesen ilyen lesz, ha totálisan sváb anya és apa neveli. Hacsak nem annyira emelkedett lélek a gyermek. Pontosan ezért becsülök és tartok nagyra számos német művészt (zenészeket, zeneszerzőket, képzőművészeket, írókat.)
Természetesen halálosan meg fog sértődni, aki sváb olvassa ezt. Miért is? Mert sváb. A svábok csupán ennyire tartják az önismeret építését... Inkább a szokásos harc eszközéhez folyamatnak ("na majd adok", lepontozás, vagy pedig mikor milyen támadásforma), ha építő, segítő kritikát kapnak.
Kivétel erősíti a szabályt, főleg ha csupán félig svábokról van szó.
Megjegyzem, ilyen szempontból -főleg sértődés, beképzeltség, ha leplezi, ha nem- az alföldi magyarok jellemének 70-80%-a is elgondolkodtató (mondjuk ki: szélsőséges).
Nekem másfajta hibáim vannak. De a segítő kritika nyújtása NEM hiba. Az se, h toleráns és békés az alaptermészetem.
(Na, majd egy sváb, vagy egy alföldi magyar jól provokál engem, mert azt hiszi, az önvédelem kicsikarása az valamiféle alaptalan támadás kicsikarása. :D Marha jól "bebizonyítja"... :D )
* JAV:
alföldi magyarok 70-80%-ának a jelleme.
Normális, az én öcsém sem tudott ennyi idősen, meg mindig csalt.
Nyerni nem hagytuk (tanulja csak meg a csalódottságot, segítettünk neki kezelni, persze), ha pedig csalt, azonnal befejeztük a játékot, hiába nyüszített.
Én 14 éves vagyok, és én sem tudok veszíteni.
Ilyenkor rendszereser ráborítom a táblát a többi játékosra.
Persze ezt már mindenki megszokta, és csak egy jót nevetünk rajta.
Szerintem ez el fog múlni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!