Nagyon eleven kisgyerekek anyukái! Ti hogyan oldjátok meg a mindennapi házimunkát, egyáltalán hogyan élitek túl a napot?

Köszönöm a válaszokat!

Már senki sem vállalja, hogy vigyázzon rá, mert már mindenkinél történtek vele kisebb balesetek, amivel a frászt hozta mindenkire. :( Eddig sem volt semmi az elevensége, a de az elmúlt fél évben, mintha szárnyakat kapott volna. Minél jobban nyílik az értelme, annál hajmeresztőbb dolgokat csinál és sajnos a veszélyérzet vagy félelem legkisebb jelét sem mutatja.

Bölcsibe jártunk két hónapig, majd udvariasan megkértek, hogy inkább vegyem ki, mert nem tudnak tőle figyelni a többi gyerekre. Ő nagyon élvezte, de sajnos ott sem bírták vele tartani a lépést. Az udvarról meglépett, kimászott a kerítésen, felmászott a 3m-es tárolópolcra, a mosdóban kikaparta egy csempe mellől a fugát stb. Ezután fordultunk szakemberhez.

Minden nap van valami fárasztás. Heti 3*2 óra fejlesztés, a többi napokon kalandpark és/vagy játszótér, délelőtt egyedül, délután a tesóval (oviba jár, 6 éves). Otthon a kertben is van egy kis játszótér (hinta, csúszda, libikóka, homokozó, kötéllétra, mászóháló). A kicsi még javában pörög, mikor a nagy már szinte magán kívül van a fáradtságtól.

Sajnos nála a tipikus játékok soha nem váltak be. Utál rajzolni, max 1-2 vonalat húz a papírra, majd otthagyja. Az építőkockákkal, duploval inkább csak a vakolatot próbálja kivésni vagy a bútorokról kapirgálja a festéket, esetleg dobálja őket. Nem vagyok rá büszke, de már a tv elé ültetést is bevetettem. Ez kb 5 percre leköti, de ez a maximum, mert néha figyelemre se méltatja.

A büntetés nálunk a büntiszék (2 percre le kell ülnie, ha nem fogad szót). Nem az van, hogy nem érdekli, mert utána bocsánatot kér, de amint leülte a 2 percet, mert felmászott a polcra, már megy is mondjuk kidobálni mindent szekrényükből. Utána leüli ezért is a büntetést, segít összepakolni, majd megy felmászni az asztalra...

Próbálkoztunk a játék elvevéssel, de mivel legkevésbé a játékokért van oda, ez egyáltalán nem hozott eredményt. Volt, hogy megmondtuk, hogy elvesszük az aznap kapott (ő kérte) autóját, ha nem viselkedik jól (a tesónál ez vált be). Felkapta, odament a szemeteshez és kidobta. Megszólalni sem tudtunk. A férjem a mai napig mondogatja, hogy el sem hinné ezt, ha nem látta volna a saját szemével.

A testvérével próbál játszani, de nem nagyon van amit közösen tudnak, mert a nagy inkább csöndesebb, kevésbé aktív típus. A játszótéren még csak-csak elvannak, de a kicsi ott is vagányabb, sőt inkább vakmerőbb.

Járóka és utazóágy már szóba sem jöhet, 11 hónapos volt, mikor még járni is alig tudott, de már profin kimászott belőlük.

Próbálom bevonni a tennivalókba, de nem érdekli. Kérem, hogy hozzon ide ezt-azt, elsőre megcsinálja, majd mintha nem is hallaná amit mondok. Igyekszik minél előbb kikerülni a látóteremből, hogy nyugodtan ügyködhessen. A fejlesztésen is ezt csinálja. Ha ott van vele valaki, akkor nagy nehezen megcsinálja amit mondanak neki, de amint csökken a figyelem már megy és általában a bordásfalig meg sem áll. Persze, ha olyan feladat van amit szeret, azt örömmel csinálja (felmászni valamire, trambulin, mászófal...), de arra nincs lehetőség, hogy az ember egész nap őt figyelje, hogy mikor esik épp le.

Egy időben nekünk is volt elkerített rész neki, de első körben összekaristolta kisautóval a laminált padlót (már ez izgatott a legkevésbé), majd 2 nap alatt megtanult kimászni.

A védőnő egy darabig azt hitte, hogy én vagyok becsavarodva és szegény gyerekre miket rá nem fogok, később elmesélte, hogy ő szülés utáni depresszióra gondolt, de egy velünk eltöltött nap után közölte, hogy ő a világból szaladna ki, ha még egy ilyen napot végig kellene csinálnia...