Nagyon aktív gyerekek szülei, javul valamikor a helyzet?
5-ös, nagyon jó ötlet tényleg a sport, csak annyi baj van vele, hogy egy kicsi faluban lakunk, ahol nincs bölcsi, semmi csoportos foglalkozás, leghamarabb oviban lesz ilyenre lehetőség, pedig már most jó lenne! :)
8-as válaszoló! A séta az egyetlen dolog ami most már megy. Sokáig kínlódtam vele én is, azt csináltam, hogy kézen fogva mentünk, és folyamatosan magyaráztam neki, ha elengedi a kezem, akkor megyünk haza. És ezt meg is tettem. Hát vagy 2 hétig nem jutottunk tovább az utca sarkánál, elengedett ,elszaladt, megfogtam, hisztizett, ütött-rúgott, de egyszer csak valami csoda folytán megértette és ahogy nyitottam a kaput, nyújtotta a kezét és mondta hogy "héta". :) Azóta már legalább sétálni tud, csak akkor van balhé ha hazafelé jövünk és meglátja a házat, akkor el akar szaladni, mert az utca sokkal izgalmasabb mint az udvar. :)
9-es válaszoló! Fegyelmezésre nincs sok tippem, én is mindent próbáltam már, meg minden gyereknél más jön be. Nekünk úgy tűnik most ez bejön, ha rossz és hisztizik ok nélkül, karon fogom, irány a szoba és rácsukom az ajtót. Általában pár perc alatt befejezi a hisztit és már vigyorogva jön ki. A kiságyba még az volt hiába tettem, kimászott, sarokba székre ültetés semmit nem ér, fenékre csapáson csak röhög, sőt ha megfenyegetem hogy kap egy pofont, mert nagyon rossz, akkor elkezdi pofozni magát, de rendesen és kiröhög. Egyszer próbáltam meg azt hogy hideg vízzel lemostam az arcát hiszti közben, de annak olyan hatása volt, hogy a gyerek hüppögött és percekig homályos tekintettel bámult maga elé, rendesen ijesztő volt, úgyhogy azt se próbálom többé...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!