Hogyan vészeltétek át azt az időszakot mikor a 2 éves mellé baba érkezett?

Ugyanebben a "problémában "vagyok én is.Most töltöm a 32.hetet,a lányom pedig 30.-án lesz 2 éves.a kérde´st mintha én írtam volna ki.Nekem is mellette kell lennem,amíg el nem alszik,mostanában 1 óra. :(

Az apjával nem hajlandó csak velem.....Félek attól is mi lesz vele amíg én a kórházban leszek.A szüleim otthon (M.o)vannak,anyósomék 60 kmre.Ráadásul kórházba kell mennie mindkét nagymamának.....

Mink most költözünk szerencse lesz különn szoba,remélem megszokja a lányom ,mert most egy szobában alszunk,sokszor mellettem ha felébred éjjel......

Ha nem akkor megy majd a kicsi.

Hát félek hogyan is lesz majd két kicsival.A fe´rjem reggel 6-18 ig dolgozik.Szinte nincs is itthon.A`térzem a problémádat.

Kitartás,csak megoldjuk valahogyan.

Növéreméknél a két kicsi gyorsan megszokta egymást,és nem ébredtek egymásra fel.Ök is egy szobában vannak a bgyerekekkel.Szerintem nálatok is 1-2 hét alatt egymáshoz szoknak majd.

Szia!

Kíváncsian várom a kérdésedre a válaszokat, 3 hét múlva érkezik a 2 éves fiam mellé még egy kisfiú. Vannak nekem is fenntartásaim az alvással kapcsolatban.Bár azt mondják,a nagyobb nem ébred fel majd a kicsi sírására,hozzászokik. Nálunk a kicsi fog velünk aludni, a bátyus külön szobában van.Nálatok a nagy is és majd a pici is veletek alszik, jól értem?

Ha még van néhány hónapod, akkor szerintem azért érdemes megpróbálni kialakítani, hogy legalább egyedül aludjon el. Vagy egy szobátok van?

Mi egy hónappal a szülés előtt költöztünk ki a szobájából (nálunk két szoba van), igaz, előtte is egyedül aludt el, mert mi csak később mentünk be lefeküdni (olyankor gyakran meg is ébredt, nem túl jó alvó), szerencsére nem volt zökkenő.

A pici egyelőre a mi szobánkban, ha majd átalussza az éjszakát, betesszük a gyerekszobába őt is.

A nappali alvás már nehezebb, gyakran megébresztik egymást, és sajna az a legritkább, hogy egyszerre alszanak... Utána megy a nyűgösködés estig...

A nehéz időszak egyébként el fog repülni, már nálunk is majdnem 5 hós a kicsi, olyan, mintha tegnap született volna... :o)

Egyébként pedig sokkal klasszabb kettővel, majd meglátod! :o)

Szia! Mintha én fogalmaztam volna a kérdést másfél évvel ezelőtt. Meg tettem is fel kérdést azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az én kicsikémmel, ha kórházban leszek. Én is lefekszem vele, mesélek, énekelek neki, úgy alszik el. Ma lett 15 hónapos a kisfiam, mondhatom túl vagyunk a nehezén. De csak biztatni tudlak benneteket, nem olyan vészes az egész, ráadásul (sajnos) nagyon gyorsan elrepül. A kórházi tartózkodásomat gond nélkül viselte a nagyobb, pedig nagyon-nagyon anyás volt, az elalvás is simán ment, mindig elmesélte, hogy apa fütyült neki, úgy aludt el. Csak egyszer volt bent nálam, nagyon jól érezte magát, és nagyon megható volt, ahogy azonnal mellébújt a kórházi ágyon a kistestvéréhez, puszilgatta, és azóta is imádja. Mikor elmentek sírt, de csak amíg egy szinttel lejjebb értek.

Aztán itthon, persze, volt olyan, hogy ő a kiságyban feküdt, altattam, én meg ültem mellette, fejem a rácsnak támasztva, miközben az ölemben fekve szoptatom a kicsit, na igen, ez egy kicsit strapás volt. De éjszaka talán egyszer sem ébresztették fel egymást, pedig a kicsi alvása az elején katasztrófális volt (most annál jobb). Nappal oda vittem a kicsit, ahol a naggyal játszottam, ott készítettem neki plédekből "átmeneti szállást", ahol éppen voltunk. Ezt szokta meg, mikor többet volt már fennt, akkor is jól érezte magát, hiszen volt látnivaló. Talán napközbeni (ebéd utáni) altatás volt kicsit nehézkes, hiszen nem lehet kétfelé szakadni (merthogy este először a kicsit altattam/altatom, utána a nagyot), de számomra is hihetetlen módon alig pár hónap alatt egyszerűen alkalmazkodtak egymáshoz, és átálltunk arra, hogy a nagy bebújik az ágyába, a kicsit meg ringatom mellette, miközben énekelek nekik. A kicsi egy-két perc alatt elalszik, átviszem a szobájába az ágyába, aztán bebújok a nagy mellé, és őt is elaltatom. Ezt a déli altatásnál a mai napig megőriztük, nagyon jó így, a nagy pedig már van olyan nagy, hogy megértse, hogy csendben kell lennie, ahhoz, hogy a tesó elaludjon.

Én nem szoktatom le a közös elalvásról. Úgy gondolom, kell neki, hogy a nap végén összebújjunk, és boldogan, nyugodtan aludjon el. Sajnos hamarosan megyek vissza dolgozni, így végképp úgy gondolom, hogy egymás egész napos hiánya után mindenkinek jól fog esni este összebújva elaludni.

De amúgy is az a legfontosabb, hogy a nagy mindig érezze, hogy nincs háttérben, nagyon sokat kell vele foglalkozni, minden addigi "szertartást" meg kell őrizni, és ha vannak olyan tapintatos rokonok, akik ezt megértik, még a látogatások előtt fel kell hívni a figyelmet, hogy róla se veledkezzenek el, sőt.

Minden rendben lesz, majd meglátjátok.

Most meg, hogy a nagy elmúlt három éves, a kicsi meg 15 hónapos, már kezdenek összeérni, és már órákat játszanak egymással, vagy egymás mellett. Odavannak egymásért, de azt hiszem, tettem is ezért, az elején nagyon észnél kell lenni. Ennél ideálisabb korkülönbséget el sem tudok képzelni. Úgyhogy ha nehéz is KICSIT az elején, amikor kézen fogva mennek játszani, meg áltölelik egymást, áldom a sorsot, hogy megadta őket egymásnak, és nekünk.

Sok boldogságot kívánok Nektek!

Nem kell aggódni, nem olyan vészes. Nálunk 22 hónap van a két gyerkőc között, de iszonyatosan aggódtam, hogy mi lesz majd amíg kórházban leszek. Az én lányom sem aludt el soha mással csak velem, csak én olvashattam esti mesét stb. Persze azért mondogattam neki, hogy majd kórházba kell mennem, ha jön a tesó stb.

Mikor bementem a kórházba férjemmel és a mamával volt itthon, de mivel nekem is nagyon hiányzott így mindennap bejöttek reggeli után és a déli alvás után is hozzánk. A legrosszabb az volt, amikor mentek haza, de az is inkább nekem, mert nagyon hiányoztak.

Mikor hazamentünk én próbáltam mindenbe bevonni a lányomat. Általában amíg szoptattam, addig ő is odabújt mellénk, vagy meséltem neki addig. Volt, hogy csak simogatta a fiam fejét és nézte, ahogy szopizik.

Legemlékezetesebb az volt mikor hazaértünk a kórházból és a lányom azonnal vitte az összes mesekönyvét a fiam mellé az ágyra és mutogatta neki őket. Később is mindig mellette játszott és mutatott mindent, magyarázott neki folyamatosan. Nagyon aranyosak voltak együtt és olyankor elfelejtettem az éjszakai ébredéseket, mindent.

Fürdetésnél is mindig a lányom vetkőztette a fiamat, ő kenegette be popsikrémmel stb. Ezeket a dolgokat nagyon élvezte.

Az esti elalvást úgy oldottuk meg, hogy amíg szoptattam addig meséltem neki, vagy csak ő is odabújt mellém és elaludt. Utána vittük őket az ágyukba. Aztán pár hónap múlva már apának is megengedte, hogy olvasson neki. Szerintem ebben a korban a legtöbb gyerek az anyjához ragaszkodik még a legjobban és csak azután jönnek a többiek, de ez változik. Nálunk legalábbis most már teljesen mindegy ki olvas este stb.

Biztos lesznek napok, amikor nagyon fáradt leszel, de ezek később feledésbe merülnek és csak arra fogsz emlékezni, ahogy együtt játszanak. Elmondják egymásnak a nagy titkokat, jókat nevetnek egymással, vagy csak kézenfogva sétálnak az utcán. Én mindig elérzékenyülök ilyenkor a férjemmel és örülönk, hogy csak ekkora korkülönbség van köztük, mert nagyon jól kijönnek egymással és olyan jókat tudnak együtt játszani.