Nem tudom mit rontok el?

1-es vagyok, en sehol nem irtam, hogy buntetni kene hogy ha a gyerek jatekbol csinal valamit. Azt buntetem csak ha hisztivel akar valamit elerni.

Megjegyzem eleinte kellett ezt eljatszani egyszer-ketszer, azota rajott, hogy ha valamit szeretne, akkor a toporzekolas nem megoldas, es szepen le is szokott rola.

A harmadik=ötödik beíró vagyok. Előre is bocsi, hosszú leszek , így biztosan marad néhány elírásom, mire post-olom...

Kedves másodiknak=hatodiknak:

Én valamilyen fokon tanultam is, de úgy szoktam mondani: inkább az érzékem az, ami alapból jó a kisgyermekneveléshez. :) (Húszas éveimben eszméltem magamra e vonatkozásban.)

Nagyon örülök, h te is hangsúlyozod:

"Minden gyermek más, ami az egyiknél bejön, a másiknál nem."

Ez nagyon lényeges! Tényleg sokszor okos hozzáálllást is olvasok, különböző szülőktől, de valóban nem minden gyereknél működik, amit az adott szülő a saját csemetéjénél megtapsztalt, még akkor se feltétlenül, ha azonos életkorú gyerekekről van szó. De ettől még értékes tapasztalat, adott gyermeknél az, ami tényleg hosszútávon is működik, és egyben nem okoz kárt a lelkivilágában, de fejlődést eredményez a gyermeknél. AZ ADOTT gyermeknél. Mert tényleg bár van, ami általában a legtöbb, adott korúnál beválik, de vannak módszerek, melyek személyfüggőek/gyerekfüggőek, valóban.

--------------------------

Kedves hetedik!

Nagyon örültem a te beírásodnak is, pláne, mivel te is megírtál sok olyasmit, amikkel szívessen folytattam volna korábbi, saját beírásomat ,tehát kvázi "megírtad te is helyettem a kiegészítéseimet, akaratlanul". ;) Pontosabban annak, amiket írtál, azoknak egy részét én is tapasztaltam, illletve vannak gondolataim is ezekről.

A számozásodhoz igazodva egy picit reagálok is. :)

1. Egyrészt a kipihentség,valóban. :) Másrészt igen fontos ez, a megszokott életrimus szempontjál, a rendszeresség miatt, ami kisgyerekkorban különösen lényeges. A lelki egyensúlyához is, a lehető legharmónikusabb fejődésére nézve is. A visszatérő, ismétlődő elemek a kisgyermek életében ráadásul biztonságérzetét is fokozzák, akárcsak az egészséges határok megszabása (tulképp az ismétlődő napirend is egyfajta "határ/korlát", egyben).

2. Én se vagyok "szektás" ;) ,de meg kell mondjam, szigorúbban látom a dolgot, Vekerdy Tamás gyermekpszichológushoz hasonlóan (aki egyébként szó szerint korszakalkotó gyermekpszichológus). A kisgyermekek a külső élményeiket pszichésen fokozottan tagolni probálják -mármint a tudatuk teszi, "magától", azaz e működésmód (is) jellemzi a kisgyermeki tudatot-, ezt az -úgymond- szabad játékon keresztül tudják igazán megvalósítani. A tévé rendkívül módon gátolja e folyamatot, minél kisebb gyermekről van szó, annál inkább... Nyomós okom van arra tehát, h főleg ez okból ne engedjem mozgóképet nézni se az ovisokat, se a kisebbeket, mivel a pszichés élményfeldolgozó képességüket és folyamataikat -beleértve egyik legfőbb elemét, a fantáziát, azt, h a gyerek SAJÁT MAGA ALKOTHASSON, A SAJÁT ÉLMÉNYEIT FELDOLGOZHASSA ÖNMAGA- gátolja a mozgókép, sőőőőt, tovább tetézi a feldolgozandó -sokszor káros ,vagy bizonytalan- élményeik sorát, pl a rajzfilm is (az főleg, na meg általában a vágások, a pörgő, kiszámíthatatlanul egymást váltó képsorok, filmtrükkök). Az általad írt tényező is lényeges! Tehát este meg aztán pláne katasztrófális hatása van a tévének, amikor még ráadásul pihenni térnie is kellene a csemetéknek... (A tévé, mozgóképek, akár általában az animáció viszont -akár a koffein- a kisgyermeket pláne felpörgetheti, vagy szorongást alakíthat ki benne, bár ez változó, de minek megkockáztatni??)

3. Remek a következetességed. :)

4. Idézlek: " "levegőnek nézés"- nem jutalmazom figyelemmel a hisztit"

Na most utalok vissza a kedves másodikra (és evvel egyben a magam egyik meglátására) : sokféle gyermek létezik! Van, aki számára pont hogy az van megfelelő, ideális hatással, ha odafigyelünk a hisztijére, mivel tudni kell: kb 3 és fél éves korig a gyerekek képtelenek a tudatosságra, tehát NEM manipulálnak! Ettől még van a 3 és fél éves korúak, vagy annál ifjabbak között, akik számára nem ideális ,ha figyelünk rá, amikor hisztizik, de vannak, akiknél meg igen! Viszont nem mindegy, hogyan tesszük, ha a gyermek lelkialkata miatt ilyenkor az odafigyelés az eredményesebb hosszú távon, a megfelelő fejlődésükre nézve: a dolog hogyanjának lényege, őszintén szeretettel kell végignézni a hisztit, mivel a 4 év alattiak még közel se képesek olyan differenciáltan kifejezni érzelmeiket, akár egy óvodás! Az agykérgi gátlások se alakultak ki olyan szinten náluk még, tehát meg kell érteni őket emiatt! Sok szülő azt hiszi, hogy a 3 éves, vagy kisebb csemetéje manipulálja őt ilyenkor ,holott több okból is képtelen erre, mint látható! A tévhitet egyrészt pszichés kivetítés okozza egyes szülőkben -tehát saját hibájukat veítik másokra, pl gyerekükre-, de van, akiben e tévhitet pusztán csak az szüli, hogy 4 éves kortól már megjelenik a tudatos manipuláció a gyerekekben, bár változó, kiben milyen fokban, és hogy már 4 évesen-e, vagy csak 5-7 éves kortól-e. De 4 éves kor alatt képtelenek erre a gyerekek, épp úgy, ahogyan gátolniuk is sokkal nehezebb a pszichés folyamataikat, pl a sírást ezért is hagyja abban adott esetben nehezebben egy bölcsis, mint egy ovis. Bár attól függ.... ugyanis a figyelme ha elterelődik, akkor a bölcsödés korú gyermek akár hirtelen képes hangulatváltozásra. A lényeg, hogy kizökkentés hiányában a saját sírásukat is nehezebben képesek saját maguk gátolni, vagy ahogyan -kissé lesarkítva- a hétköznapokban mondjuk: nehezebben vígasztalódnak, kizökkentés hiánya esetén - bár ez is részben gyerekfüggő, kinél hogyan, mégis általában jellemző, hogy adott gyermek, KÉSŐBB, amikor idősebb lesz , mondjuk egy-két évvel, a korábbi önmagához képest nagyobb fokban képes szabályoznia -pl gátolnia- a saját pszichés folyamatait, szükség esetén, akárcsak a testieket (pl vizeletvisszatartás).

Nos, pár szóban arról, hogy akinél működik, hogyan érdemes figyelni rá, hisztije közben: a második beíró szavaival élve, a kisgyerekeknek pomás receptoraik vannak a szüleik, de sokszor más felnőttek érzelmei kapcsán is, ezért igen káros, főleg gyerekekre nézve (leginkább a legkisebbekre nézve), ha nem azt teszi, nem azt mutatja a szülő, mint amit érzez! (Ellentéte a helyes, a kongruencia.) Tehát rendkívül fontos, h ha egy bölcsődés számára amennyiben pont hogy hasznos a ráfigyelés, hisztija közben -hogy kire? ki kell tapasztalni... a legtöbb eset erről szól, nincs egzakt nevelési recept szinte semmire, hanem IRÁNYADÓ alternatív vonulatok vannak inkább!- szóval akit érdemes ignorálás helyett inkább figyelni, mialatt hisztizik, őszintán és zseretetből tegye a szülő! Ez a lényeg ilyenkor. És valóban remek, amit írsz arról, hogy mindig IDŐBEN LEGKÖZELEBB -magyarán közvetlen előtte, vagy utána, helyettől függően- MEGBESZÉLNI a gyerekkel, akár milyen pici is a gyermek -tehát ha nem beszél még, ez esetben is(!)-, mivel a csecsemő is sok mindent MEGÉRT a szavakból, főleg a metakommunikációból (gesztusok, mimika, hangsúly, hanglejtáés, stb)! Űltalában is fontosnak tartom ezt, nem csak egy hiszti esetén, hanem mindenkor, amikor van mit megbeszélni (ha valami "rossz fát tett a tűzre", vagy ha épp empatikus, kedves, odaadó dolgot tett, szavakba önteni ezt is fontos számukra , és tehát KÖZVETLENÜL az előtt, vagy az után!).

Nem azt mondom, hogy ne létezne akár már csecsemőkorban pszichés ráhatási képessége a gyerekeknek a szülőkre! Én arról beszélek, hogy TUDATOSAN MÉG NEM képesek erre! Amikor teszik -már amelyik bölcsis, vagy csecsemő hajlamosabb erre-, olyankor ÖSZTÖNÖSEN teszik! És mivel tudatosan nem képesek erre még, ezért van, akinél a figyelem tesz jót ilyenkor, mert van bölcsis, aki még ösztönösen seolyan alkat, hogy elnérni akarna valamit a hisztijável, hanem egyszerűen "csak" -magyarán szólva- nagyon fáj a lelke éppen, hiszen még nagyon új neki a világ, nem érti, miért nem kapta meg, amire vágyott, nem érti, miért nem figyelnek éppen rá, vagy miért nézik, amikor őt ez zavarja, kifejezni meg még nem képes önmagát olyan kifinomultan, mint egy ovis.

Tehát javaslom kipróbálni a fentiek figyelembevételével, melyik csölcsis korúnak tesz jót HOSSZÜTÁVON, ha ráfigyelnek, és melyikben vált ki fordított hatást, ha lelkialkata szerint inkább (ösztönösen) hatni próbűál és főleg ezért hisztizik. Az előbbi eset viszont azon gyermekekről szól, akik inkább csak kifejezik a fájdalmukat -aminek ugye nehezen szabnak gátat önmaguk, hacsak nem tudja valami kizükkenteni ebből, de arra nincs mindig szükség, mert akkor mikor sírja ki magát??-, és nem igazán érdekli őket pszichésen ráhatni a felnőttekre. ISMERD MEG ÖNMAGAD, KEDVES SZÜLŐ! ÉS MÁS FELNPTTEKET IS! ;) Ez is kell a gyerekneveléshez. :) Tegyük fel, h te magad, kedves anyuka/apuka, nem az a tipus vagy, aki szereti kimutatni a zérzelmeit, még bizalmas ismerős felé se. De biztos tudatában vagy már ,h sok felnőttnek, főleg a nők többségének nagyon is jól esik, ha kisírhatja magát, ha épp "kibukott" valamiféle lelki fájdalma. Egy pici gyereknek meg aztán még a legtöbb dolog újdonság, tehát sok dolognak ne mértik az okát, ami emiatt (is) frusztrálja őket.

Akkor hát vajon mi okból van tévhitben annyi sok szülő arról, hogy szerintük a bölcsisek mindegyike direkt, hatásvadásatból bömbölne, csak hog elérjen valamit a szülőjénél?? Igen, EGY RÉSZÜK ilyen, bár öntudatlanul ilyen egy részük. De a másfajta lelkialkatú bölcsödés korúak -tehát továbbra is a dackorszakról beszélek- semmiféle módon, öszönösen SE akarnak ráhatni a hisztijük által (se) a felnpttekre! Egyszerűen ők csak ki akarják sírni magkat, mert baromi őj nekik ez az egész, amit anyagi világnak hívunk, és sorra frusztrál minden pici gyereket még... Tehát van közöttük, akinek épp ezért tesz jót, ha együttérzően végignézzük a tombolását.

Persze összetett dolog a gyermeknevelés, ezek csak írányadó vonalak, bár én viszonylag összetetten, több oldalról is megközelítettem a témát, de még így is csak irányadót fogalmaztam meg. Tehát adott helyzetben, adott gyermeknél rá kell érezni, potnsoan melyik verzió a megfelelő, ÉS HOGY MIFÉLE RÉSZLETEKKEL FINOMÍTHATJUK a viselkedésünket, hozzáállásunkat a gyermek felé. :)

5. Példamutatás: egy lényeges dolgot ragatál megismét! :) Ez is nagyon fontos!

5. Véletlen elszámoztad, még egy ötös pontot írtál, sebaj. ;) Ismerem eme Ranschburg módszert, írtam fentebb a meglátásom. Úgy vélem, gyermekfüggő. Valakinél hasznos, más gyerekre nézve inkább káros, melynek oka egyrészt tehát a lelkialkattal is összefügg. Van gyerek, akit szörnyen megijeszt, és hosszú ideig szorongést, fájó nyomot hagyhat benne, hogy "nem találja" őt a szülő, tehát csínján bánjunk evvel, jól kell ismerni a csemetét, ha kipróbáljuk e módszert. Ha kipróbáljátok, az kockázatos, és arra mindenképp figyeljetek, hogy feltétlenül vigyetek bele hurmort és szeretetteli hozzáállást, ha javasolhatom. Úgy látom, a te gyermekedél bevált, szerencsére.

6. Felemlegetni valóban káros, jól látod, itt utalok vissza azon szavaimra, miszerint AKKOR ÉS OTT kell megbeszélni a gyerekkel, amikor és ahol történt, mert úgy ért belőle.

Tökéletes végszót írtál, idézem:

"Én az átlagosnál azt hiszem következetesebb és talán szigorúbb is vagyok- de azt sosem mulasztom el, hogy egy-egy ilyen "roham" után, amikor már jön, bújik, lecsillapodik, akkor felvegyem, megszeretgessem, biztosítsam arról, hogy anya szereti őt, ő fontos és jó gyerek, a viselkedése az, ami nem jó és legközelebb inkább".

Ezt nagyon jól teszed. :)

Összességében véve a te gyerekednél valószínűleg működnek hosszú távon is, ahogyan hozzáállsz, az általad írtak alapján. :) Én csupán bátorkodtam részletesebben megközelíteni ezen módszereidet, és kiegészíteni avval, hogy bizonyos más gyerekeknél mi az, ami adott esetekben másképp működHET. :) Kinél részben ez, kinél részben az, kinél inkább emez, kinél inkább amaz. :)

------------------------

Előző beíró, aki ezek szerint az elsőt is írta: ne feledd, kérlek, a látszateremdény ne mfeltétlen eredmény. Ha leszokik pl a toiporzékolásl, attól még nem biztos, hogy helyes a nevelési tárházad, módszereid, tehát attól még lehet, h csak látszat szinten szünt me ga probléma, de esetleg kárt okoztál a gyerek lelkivilágában, lelki fejlődésében, attól függően, mennyi hibás elemet tartalmaznak a nevelési módszereid. Senki se tökéletes, én se, hibázni emberi dolog, ám javaslom, h lény, kérlek, nyitottabb és tudatosabb a gyereknevelés terén például. Itt sokan sokféle hasznosat írtak, és többé-kevésbé összetett kifinomult módon, ami láthatóan a gyermekükre való odafigyelésére is jellemző. Minél harmonikusabban fejlődő gyermekre vágyj, ha javasolhatom, és ne feltétlenül pusztán engedelmesre. Ha a felnőtt kellő megértést is tanusít és kellő HOZZÁÉRTÉST is a gyermekek lelkivilágáról, akkor ha rgyben a nevelési elvei is szinkronban vannak evvel, akkor a gyermek önmagától, boldogan lesz engedelmes, és lelkileg sem sérül. Amíg nem ismered kellően jól a kisgyermekek lelkivilágát sem általában, se egyénileg, adott gyermekekben nem kellően ismered fel a jellemzőiket, addig nem lehetsz biztos abban , h nem okoztál jelentős, tartós lelki sérülést, pl lelki elfojtást egy gyermekben.

Bíztatlak ,h legyél megértőbb és tehát hozzáértőbbb a kisgyermeki lelkivilághoz, ehhez mégnyitottabbank érdemes talán lenned sokak meglátására, főleg szakemberekére (bár utóbbiak között is akadnak diulettánsok). A lényeg, h mind több embertől mind több szemszögből érdemes lenne okulnod. Nekem is, nekünk is, de neked pláne rád fér, és ezt nem bántásból mondom, hanem a gyermekek érdekében (olvasva elsősorban az első hozzászülásodat).

A saját soraimból különösen javaslom végiggondolnod, hogy egy bölcsödés képtelen arra, hogy tudatosan el akarjon érni bármit is. Egy részük csak az, aki "rámegy" erre, de még ők se tudatosak, ebben sem! Kb 4-5 éves kortól kezdenek "tudatosan manipulálni" felnőtteket a gyerekek, de van, akiben először csak 6-7 évesen jelenik meg, ráadásul onnantól se gyakran alkalmazzák egyesek. Ne feledd: SOKFÉLÉK a gyermekek is, már pici kortól!

Elnézést az esetleg itt maradt elírásaimért.

---------------------------------

Kedves kérdező!

Kitartást kívánok a dackorszakhoz, ehhez az amúgy fontos és nékülözhetetlen -valójában a gyerek fejlődésére (is) nézve igen hasznos- életszakaszhoz, és ismerd meg minél jobban önmagad és gyermeked, ha javasolhatom. ;) Mindezek szintén fontos tényezők a nevelési módszerek kialakulásában. :)

"Köszönöm mindenkinek a válaszokat :D Igen, azt én is megfigyeltem, hogyha próbálom a játékos, mókás oldalát megközelíteni, akkor a sírásból egyszer csak nevetés lesz és nyugalom. "

Szívesen, de ne feledd, hogy legalább ennyire fontos, hog ott és akkor megbeszéld a gyerekkel, tudatosítsd benne, mit csinált, és h ezt helyesled-e, vagy nem, és hogy MIÉRT, valamint hogy mit javasolsz a szerinted hibás hozzáállása, cselekedete helyett.

Kedves kérdező, megint én vagyok, még valami - kérésedre csak a legfontosabb szakirodalmak:

A mások által javasolt Ranschburg könyvek mellett

VEKERDY TAMÁS, korszakalkotó gyermekpszichológus vonatkozó könyveit különösen ajánlom kedves figyelmedbe. :)

Itt egy remek előadása, számos tévhitről beszél a kisgyermek kor kapcsán, és hogy miként lehet felülvizsgálni a terjedő, sokszor szülői aggódásból kialakuló tévhiteket. Sajátos humora hétköznapi nyelvezettel keveredik előadásaiban, és közérthetően jellező rá:

5/1 Óvodaérettségtől az iskolaérettségig - Vekerdy Tamás előadása:

http://www.youtube.com/watch?v=NiMO7n1kKRk

(Mindig az aktuális résznél, a videó mellett felsoroltak között találod a folytatásokat, a 2/5-t, a 3/5-t és a többit.)

Az egész gyerekkorról általában, főleg a kisgyermekkorról egy alapmű, pedagógus szakokon kötelező, egyébként közérthető ez is, és vázlatosan sűrített, rövid, emlékeim szerint csak száz oldal körüli szakirodalom:

Mérei-Binét: Gyermekléletan.

(Könyvtárakban általában több példány szokott lenni belőle.)

Még egyszer bocsánat mindenkitől, hogy sok helyütt elírtam! Alapvetően a hozzászólásom terjedelme játszik közre ebben.

GYERMEKLÉLEKTAN az előbb említett könyv címe, helyesen írva.