Nektek mindig van kedvetek leülni játszani a gyereketekkel?

Nem, nem mindig van. Nalunk 2,5 es fel evesek a gyerekek. Mondjuk nekem nincs lelkiismeretfurdalasom, nagyon sokat jatszunk, torodunk veluk, de egy csomo mindent el kell intezni is, neki is meg kell tanulnia egyedul is jatszania,

Lelkiismeretfurdalasom akkor van, amikor raerek, megyek is, de unom (annyira autobolond, hogy total lenullaz vele, plusz allandoan agyalnom kell, hogy hogyan vegyem ra mas fele jatekra, ami tetszik is neki).

(A faradtsagot ismerem, en mar zombi vagyok delutanra, a nagy nappal merit le a vegelathatatlan hisztijeivel -dackorszak a javabol- a kicsi meg ejjel minimum 4szer kel, ugyhogy soha nincs pihenes... Egy kezemen meg tudom szamolni hany olyan alkalom volt fel ev alatt, hogy egyszerre aludtak volna napkozben tobb, mint 10 percet).

Nem. Nekem viszont az a jó, hogy nagyon kicsi a korkülönbség (egyáltalán nem osztom az egyik előző válaszoló véleményét, hogy a nagyobb legyen iskolás, az pont rosszabb), így nagyon sokszor eljátszanak együtt. A szerepjátékokban béna vagyok, ők meg egész nap történeteket játszanak. Egyszer a nagyobb próbált velem játszani, de ő unta meg előbb, mert olyan béna voltam.

Mivel nagyon jól együtt eljátszanak, így nincs lelkiismeret furdalásom, hiszen szinte nincs is olyan, hogy unatkoznának. Nekem meg marad az a játék, amit én is élvezek, pl. társasozás.