Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Erőltessem-e 2 évesemnél a...

Erőltessem-e 2 évesemnél a délutáni alvást, ha nagyon nem akar aludni?

Figyelt kérdés
1 hónapja kezdte el, hogy nagy hiszti van a délutáni alvásnál, mondja nem alszom, húzzam fel a redőnyt és sír, hisztizik, nem akar lefeküdni az ágyra, ahol korábban altattam mellé feküdve és korábban magától felment az ágyra, míg én leengedtem a redőnyt. Most meg üvölt, lemászik/lemászna az ágyról és közli, hogy felébredtem, húzzam fel a redőnyt, pedig még nem is aludt. Korábban meséltem neki, vagy énekeltem, odabújt hozzám és elaludt, igaz volt, hogy 1 óra volt. De most nem akar mesét, éneket sem, csak sír, hogy nem akar aludni. Ma is nagy hisztik, sírás árán 1 óra alatt csak elaludt 3/4 órára. Közben tiltakozásképp még csíp, karmol is, meg vagdalja magát az ágyon. Szóval Ti mit tennétek, ne aludjon délután inkább? Volt már, hogy hagytam, nem altattam, mert meguntam a hisztit. Elég jól bírta estig, de már 4 nap nem alvás után, volt, hogy fél 8kor kidőlt az autóban hazafele jövet, ezért gondoltam mégis kéne még aludnia délután, de az meg csak szenvedés. Amúgy este 9től alszik reggel 8ig.
2014. jún. 23. 22:40
 1/5 anonim ***** válasza:
Ha szüksége lenne az alvásra, akkor aludna. Szerintem ne erőltesd. Pláne, ha jól bírja. Lehet, hogy ha pár napig nem altatod, ki is fárad annyira, hogy visszaszokik rá. Nálunk 3 évesen kezdte ezt el, hagytuk, pont abból kifolyólag, amit te is írtál: 1óra küzdelem - fél óra alvás..
2014. jún. 23. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ha szüksége van alvásra, úgyis elalszik. Nem minden gyereknek van igénye délutáni alvásra.
2014. jún. 23. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
semmikeppen se eroltesd.ha nagyon faradt de nem akar aludni akkor kapcsolj neki 1 meset vagy olvass neki.ugy is pihen.egyebkent az en fiam szuletese ota nem alszik nappal.legalabbis amikor megszuletett kb 2 honapos koraig napi 2*20percet aludt.most lesz 3 eves es sosem alszik nappal.reggel felkel 8kor este 10kor fekszik le aludni.egesz nap porog mindenki csodalkozik hogy egesz nap hogy porog rohangal es megsem alszik csak este.
2014. jún. 23. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

a lányom 1,5éves kora óta nem alszik délutánonként.azelőtt is elég keserves volt az altatás.

Most 4éves és ha olyanja van bemegy és lefekszik magától aludni,és nincs vele gond.Hacsak nem kibirhatatlan az alvás nélkül akkor ne erőltesd.

2014. jún. 24. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

nem ne eröltesd ,az én lányom 1,5 korátol nem alszik délután

itthon a bölcsiben aludt délután ,óvodában ha alszik akkor csak fél 10kor lehet lefektetni,ha nem alszik ott akor viszont fél8-8kor elalszik .

2014. jún. 24. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!