Miért sírnak a gyerekek tök indokolatlanul? És miért olyan hangosak? (Nééééézd anyu, egy kocsi, és üvölt a gyerek a villamoson. )

Szerintem indoktalanul nem sirnak csak sok dolog nekunk felnotteknek semmiseg vagy nem ok kiborulasra de nekik meg igen. Attol, hogy mi meg nem sirunk valami miatt nem jelenti azt, hogy az a valami masra is ugyanolyan hatassal van. Ezt jelenti elfogadni valakinek az erzelmeit es megerteni, nem pedig azt mondogatni, hogy "Ahhh ugyan ez semmiseg mit kell ezen sirni". Indoktalanul nincs siras csak sokszor a felnottek nem ertik meg vagy nem fogadjak el az erzelmeket.

A kisgyerekek is sokszor sirassal fejezik ki ha bantja oket valami, nemcsak a csecsemok. A felnottek is sirnak a szeretteik elvesztesen vagy ha banat eri oket csak megtanultak ezt az erzest magukba lerendezni es nem az utcan a nyilvanossag elott muvelni. A gyerekek erre meg nem kepesek. Oket ha bantja vagy zavarja valami akkor ott helyben es azonnal elkeserednek. Nem fognak arra varni amig hazaernek. Hosszu idobe tellik amig megtanuljak iranyitani az erzelmeiket es azt, hogy hogyan is kell a kulvilag fele ezeket mutatani vagy eppen nem mutatni. Ez egy hosszu tanulasi folyamat. Sokszor meg a fenlottek sem kepesek teljesen elsajatitani. Van egy-egy emberke, hogy hangosan akkorat karomkodik a nyilvanossag elott mint egy kocsis. Pedig jobb lenne ha sajat magaban forrna es mergelodne. De nem kepes ra.

A gyerekek alapvetően hangosak.

Erről már több iromány is született (pl. az egyik arról szól, hogy bekerülnek közösségbe, ahol túl kell tulajdonképpen kiabálni egymást, mert sokan vannak, illetve a közösségben visszafogják magukat, otthon meg "kiélhetik" magukat, vagyis kikiabálhatják magukat stb).

Sírás: no, igen, még nem elég érettek ahhoz, hogy szóban tökéletesen megfogalmazzák mi a bajuk. A sírással meg a szülők figyelmét hamar fel lehet hívni.

Szóval a sírás és hangoskodás is teljesen normális ebben a korban, ettől még a gyerekek nem buták. Később egyre kevesebb lesz a sírás, az ordítás ahogy érik az agyuk (pedig ha belegondolsz, néha azért felnőttként is szívesen üvöltenél egyet egy-egy feszültebb nap után...).

Nekem is 4 évesem van. Két esetben szokott látszólag indokolatlanul hangoskodni. Oviból hazafelé jövet a buszon rendszeres az általad is vázolt jelenet. Természetesen mindig rászólok, hogy halkítson, de tudom, hogy azért ilyen hangos, mert egyrészt fel van pörögve az ovitól, másrészt ott mindenki megpróbálja egymást túlkiabálni, és idő kell neki, amíg megszokja, hogy az utcán erre nincs szükség.

A minden apróságon sírás akkor jellemző rá, amikor fáradt. Igaz, hogy el tudja mondani, mi baja, de nyűgös már. Ha pl. nem alszik délután, vagy valami miatt később kerül ágyba, esetleg nagyon sokat rohangált a szabadban este, akkor a fürdés már gyakran sírással telik. Aztán az esti mesének már ki sem várja a végét, belealszik. :)

Felnőttekkel is előfordul, hogy rossz kedvük van, fáradtak, éhesek, de mi már tudunk uralkodni az indulatainkon. Egy 4 éves még kevésbé. Ez nem feltétlenül hiszti.

Szia! Nos, igen, én is rosszul bírom a gyereksírást, a sajátomét a legrosszabbul – mert a többi gyerek esetén megtehetem, hogy arrébb megyek, ha zavar, nála nem. :)

Nagyobb gyereknél is lehet a sírás oka „hiszti”, vagyis valamit el szeretne érni vele, mert tudja, hogy a szülők erre reagálnak, viszont alapvetően arról van szó, hogy a gyerekek sokkal jobban a jelenben élnek, mint mi, felnőttek, számukra egy felmerülő probléma akkor és ott valóban a „véget” jelenti, teljes szívükből szenvednek miatta. Ennek a „jelenben élésnek” a következménye, hogy remekül el lehet terelni a figyelmüket az „óriási” bajukról, és a következő pillanatban képesek teli szájjal röhögni.

Szóval tulajdonképpen igen, ahogy írod, „nem elég fejlettek ahhoz, hogy visszatartsák magukat”, meg kell tanulniuk kontrollálni a pillanatnyi érzéseiket.

A pisilés visszatartásával ez nem hasonlítható össze, te is tudod, hogy felnőttként sem pisilünk be, de időnként mégis ráripakodunk a minket idegesítőkre (van aki meg is üt másokat, pedig szobatiszta). :)

A 4 éves gyerek, akiről a példát hoztad, nem számít túl nagynak egybként ebből a szempontból, és simán lehet, hogy azért fakadt sírva a koszos kezétől (ami azért magától nem szokott zavarni egy gyereket a tapasztalataim szerint), mert mondjuk az anyukája jól leszidta már a koszos kézért párszor, és arra „kondicionálódott”, hogy a koszos kéz kész tragédia – legalábbis ők ennek élik meg.

Felnőttként is nehéz kifejezni az érzelmeket néha.

A gyerekek meg -mivel még nem elég érett az agyuk- csak sírás tudják kifejezni magukat sokszor. Persze időről-időre egyre okosabbak lesznek, és az érzelmeiket is tudják majd kontrollálni, illetve rájönnek, hogyan lehet másképp felhívni magukra a figyelmet.

Amúgy talán nincs is annál jobb, ha kiállok egy dombtetőre és kiáltok egy nagyot. Konkrétan kiszáll a feszültség az emberből. :)

Azt hiszem a gyerekek a hangoskodással kiadják a bennük felgyülemlett feszültséget, és a sírással mondják el bánatukat. De ez végülis nálunk felnőtteknél is előfordul, persze már nem napi szinten, nemde?

Ha a tiéd sír, és az egy kicsit idegesítő is, akkor is tök másként kezeled, mint egy vadidegen gyerek sírását.

Ha a lányom sír (üvöltve, ordítva), akkor keresek valami megoldást, elterelem a figyelmét, és kezelem a helyzetet (reményeim szerint a legjobb tudásom szerint).

Más gyerek sírására meg teszek. Már nem érdekel.

Míg nem volt gyerekem, addig azt gondoltam, hogy a gyerekek elég idegesítők. :) Most, hogy van gyerekem, tudom, hogy ez van, a gyerek néha sír, néha hisztizik, néha tombol.

Kinövi. Én is kinőttem. :)