Volt már olyan, hogy az alapvető dolgokat sem tudtad megadni gyerekeidnek?
Mindenképpen fontos lenne, ha elkezdenél egy szoros családi kassát vezetni. Tudatosan készülni a hónap végére.
Férjednek mindenképpen dolgoznia kell, még ha fusiban is, de keresnie kell valamit, ez csak rosszabb lesz neki.
Kell egy tervet készítened. Mennyi az össz bevételetek egy hónapba össze írni, majd másik oldalra a fix kiadásokat. Pl étkezés a gyerekeknek az iskolában, rezsi, majd minden hónapba a szoros családi kasszát írni, ide bele kell venni az egygombóc fagyitól a nagybevásárlást. Egy nagy bevásárlás elött listát írni, és csak is azt megvenni. Kikalkulálni, hogy egy kiló kenyér hány napra elég és csak ezeken a napokon venni kenyeret.
Elgondolkodni, hogy emlyik telefont, internetet kapcsoltatjátok ki(mert igen lehet telefon és net nélkül élni), ha kell akkor már most fötést csak minuszokkor bekapcsolni, az összes eletromos eszközt kihúzni mikor nem használjátok, tv-t egy percre sem bekapcsolva hagyni ha nem nézik.
Tudtad, hogy azok az emberek akiknek a hónap végére nem jut étel már 90%-ban nem akarják elfogadni az alacsony anyagi helyzetüket és egyszerüen többet köletenek mint amit kellenek. Mikor ezeket az emebreket figyelmeztetik, hogy mit hol lehet spórolni akkor egyszerüen azt hiszik, hogy ök mindent megtesznek a sporolásra, és bele sem akarnak gondolni, hogy lehet tovább spórolni.
Amikre nem szoktak gondolni, amikor a spórolásról van szó:
-Ha van lakásbiztosíás, átkötettni olcsóbbra. (2400-ról 1700 ft-ra ment le).
-Takarékos izzók
- autó helyett séta, amikor csak lehet
-tisztítószerek helyett ecet, mosószoda, mosószappan
-Tisztálkodási szerek helyett: szappan, hajmosószappan
- Ha külön van bankszámlátok, akkor egyiket megszűntetni, és legyen egy közös. SMS éresítés nélkül. Ez is havi szinten vagy 2000 ft.
- zsemle helyett kenyér. 1 kg kenyér mondjuk 220 ft. Felét egyből lefagyasztani, mi ezt így 4 napig esszük. Ha zsemlét veszel, akkor napi szinten 200 ft.
- teába kávéba, ne legyen cukor
- ha esetleg dohányoztók, azt hagyjátok abba
- ha van kert, akkor nyitott a lehetőség az ültetésre
- a késmosó vizet felfogni, majd azzal öblíteni a wc-t, azzal feltörölni a padlót
- ha van kisebb gyerek, még fürödhetnek egy vízben. A vizet itt is fel lehet fogni.
Amiket leírtam szerintem havi szinten legalább 10000 ft spórolást jelentenek. És akkor a főzési szokásokat nem is írom le, mert ha nagyon spórolsz akkor ezekkel biztosan tisztában vagy.
A férjed pedig ha munkanélküli, akkor addig keressen idénymunkat. itt a tavasz, biztosan kell valahol füvet nyírni, vagy építkezésre beállni.
Szerencsére még nem voltunk ilyen helyzetben.
Nálunk mindig úgy van, hogy ha több bevétel van, mint ami elfogy, akkor azt egyből rakjuk félre, ahhoz csak akkor nyúlunk, amikor éppen nem jövünk ki jól mondjuk hó végére és akkor van mihez nyúlni. Illetve korábbról is van számlán megtakarításunk, tehát oda is tudunk nyúlni, ha gond van. Ha bármilyen nagyobb kiadás van, akkor azt pedig közösen megbeszéljük és akkor vesszük meg, amikor jól vagyunk anyagilag, tehát van miből.
De ha ilyen helyzetben lennék, akkor inkább én nem ennék, de a gyerekemnek akkor is vennék enni, vagy inkább pl. kiköttetném az internetet, vagy bármit, ami csak szórakozásra van, nem létszükséglet és akkor a hó utolsó napjain legalább ennivaló lenne.
És bizony nagy sajnos ma a munkanélküliség, de azért a férfiaknak valamilyen szinten talán könnyebb, ugyanis ők bármilyen fizikai, segédmunkási állást, akár napszámot is könnyebben találnak, így menni kell és dolgozni kell.
Szerencsére nem.
Ezért van egy gyermekem. Épp ma délelőtt volt egy kultúrált hangnemben folyó vita, a kérdező pont azt boncolgatta, hogy mi kell a gyermekvállaláshoz- ott is írtam.
Pont azt is, hogy őszintén remélem, hogy az én példámban hozott konkrét többgyermekes család soha nem kerül nehéz helyzetbe és milyen rossz nézni, amikor hónap végén kölcsönkéregetnek fűtől-fától, koldulnak a kicsik a játszótéri almából stb.
:(
Na de ezzel nem segítettem.
Nagyon sajnálom a helyzetedet kérdező, én is csak ötletelni tudok, amivel talán meg tudsz fogni pár forintot:
- átlagon felül jól keresek, mégis excelben vezetem a bevételeket kiadásokat- már ez a tény is sokat segít- nekem segít meglátni, hogy hol lehet még engedni a költségeket, mikor érdemes megfogni, mennyit lehet takarékoskodni, félretenni, mik az alapvető és mik a felesleges kiadások
- kisgyermekkel pl. korábban én sokszor nem gondolkodtam előre ha játszótérre vagy programra mentünk. pedig otthonról vinni vizet vagy teát vagy akár a normál boltban megvenni az innivalót lényegesen olcsóbb, mint a program helyszínén venni 5* annyiért. Ha van málnaszörp, tea vagy víz, akkor nagy valószínűséggel nem megy annyira a kunyerálás a dobozos üdítőért. ha viszünk almát, kölesgolyót, akkor nem kell a pkségben venni 300 Ft-ért péksüteményt és még sorolhatnám.
- nem hangzik túl jól, de ha most ilyen helyzetbe kerültetek, akkor bizony azt az osztálykirándulást lehet, hogy le kellene mondani. Gondoljátok át a férjeddel, hogy milyen megszorításokkal férhet bele a költségvetésbe. ha csak kölcsönkérésből vagy ételmegvonásból jönne ki, akkor inkább azt mondom, hogy nem. Viszont akkor hétvégén kerekedjetek fel, egy üveg szörppel, biciklivel elmenni kirándulni ingyen van és a gyerekek is kapnak valami élményt cserébe ezért az áldozatukért.
- azonnal áljatok át a "bediktálós" fogyasztásra, legyen az áram vagy más szolgáltató (a többségnél lehetséges)- ha így minden hónapban tudjátok tartani a számlafizetést, akkor az éves ellenőrző leolvasásnál nagy meglepetés nem érhet.
Ha távfűtésesek vagytok vagy télen húzósabb a gáz stb. akkor a nyári hónapokban tegyetek pár ezre minden hónapban egy borítékba előre- még ez is jobb módszer, mint az éves elszámolás, hiszen itt akár 100 eFt-os eltérés is kijöhet!
A jövőben az év végi várható osztálykirándulásra, a miden évben biztosan kitörő megfázásra/influenzára ha csak havonta 500 Ft-ot félreteszel, nem terhel meg egyszerre a kiadás.
A jelenben amit ne tegyél:
- semmiféle fogyasztói csoporttól ne vegyetek fel kölcsönt, hitelt még ha adnának is
- ne igényeljetek hitelkártyát valós fedezet nélkül
Amit tehetsz:
- családsegítőtől, gyermekjóléti szolgálattól kérhettek egyszeri eseti segélyt. Nem nagy összeg, általában 5-10 eFt, de most kihúzna a bajból.
Ha alacsony a jövedelmetek (egy főre jutó 40 eFt/fő alatt) akkor nézd meg a helyi önkrományzati rendeleteteket (kint van a neten) jár-e gyermekvédelmi támogatás, esetleg oviban a kedvezményes étkezési díj.
Korrekten előre szólj az óvónőnek, hogy adjon egy kis haladékot a soron következő csoportpénz vagy tisztasági csomag bevitelére- pár héttel is nyersz- aztán ahogy pénzhez juttok, ne felejtődjön el, pótold a mulasztást.
Gondolkodjatok el, hogyan tudnátok több bevételre szert tenni, ha a költségeket már nem tudjátok tovább csökkenteni.
Áldozatos lehet, de pl. autó eladása, ékszer eladása is segítség lehet és enni kell, viszont karikagyűrű nélkül még házasok maradtok.
Az ilyen egyszeri bevételszerzésnél még jobb, ha sikerül rendszeresen találni valami pénzforrást: pl. a férjednek vidéken most kezdődik az ültetés, kertrendezés- környékbeli időseknél segíteni rendezkedni, ásni, gallyazni, ültetni- vagy neked a gyerekek mellett is juthat időd esetleg rászorulónak bevásárolni, ügyet intézni (akár befőttért vagy ételért cserébe is), vállalhatzs gyermekfelügyeletet is ismerősnél pár órára.
Ennyi jutott hirtelen eszembe.
Kitartást és szinte nincs olyan helyzet, ahol ne lehetne egy kicsit többet kihozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!