Szerintetek egy két kisgyerekes apuka megengedheti ezt magának, nagyon bánt?
16# nak nagyon igaza van.
tudod nincs lehetetlen, csak tehetetlen, mint te. hahaha...
Nekem is fura és rosszul esne. A gyerekek miatt, hiába mi összevesznénk, a gyerekek miatt szerintem is elérhető kell, hogy legyen.
Akik azt írták, hogy régen nem volt mobil azok nem gondoltak bele, hogy régen még nem is utaztak ennyit az emberek, főleg nem kicsi gyerekekkel, minden körülmény más volt. Amíg nem volt mobil, mindent sokkal jobban megszervezett az ember és ahhoz tartotta magát. Tehát tudta, hogy a férje kimegy-e elé a reptérre vagy nem, nem pedig a nagyvilágba indult el, hogy majd lesz valahogy.
Én is két gyerekkel szoktam úton lenni és igen, nagyon fontos, hogy legyenek elérhető emberek bármi van.
Nem tudom, miért osztanak téged ennyire kérdező, megnéztem a másik kérdésedet, de a kommenteket csak az első oldalon olvastam el. Ha a kérdező eddig belenézhetett a férje emailjeibe és az nem zavarta a férjét akkor én is kíváncsi lennék, hogy vajon mi történt, hogy most már zavarja.
Lehet, hogy az új munkája miatt kicsit stresszesebb, de úgy tűnik nekem, hogy elég nehéz vele beszélned. Pedig az lenne a megoldás.
Húha, micsoda válaszokat kaptál. Nem olvastam el a belinkelt topikot csak a nyitódat és én sem értem a férjed viselkedését.
Nálunk is olyan a helyzet mint nálatok (simán belépünk egymás emailjébe, facebookjára, használjuk egymás telefonját, de eszünk be sem jut, hogy ezt kutakodásnak vagy bántásnak vegyük). Ha nálatok is ez volt korábban és most mégis berágott, akkor beszélhetett valakivel aki elültette a bogarat a fülébe, hogy mit csinálsz te itthon nélküle, vagy pedig neki van új szeretője. Nem akarlak ijesztgetni, de hirtelen ez jutott eszembe. És igazad van, egy felelősségteljes szülő nem teheti meg azt, hogy napokig elérhetetlenné válik előzetes megbeszélés nélkül, csak gyerekes dacból. Te sem tennéd meg, én sem tenném meg és nincs az a normális értékrenddel rendelkező felnőtt aki megtenné. Én már azon is kiakadok mikor egy vita után a férjem szó nélkül elmegy itthonról egy órára kiszellőztetni a fejét, mert mint anya én ezt nem tehetem meg és nem is tenném. Pedig ez nem akkora horderejű dolog, mint a tiétek. Szóval én abszolút megértem a problémádat, de sajnos ettől neked nem lesz jobb. Azért én megpróbálnám elérni mikor indulunk haza, hátha nem gondolta komolyan és tuti, hogy egy komoly beszélgetés várna ránk ha hazamentünk. Kitartás neked és kívánom, hogy ne legyen semmi gond és kiderüljön, hogy csak a stressz hozta ki ezt belőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!