Hogy neveljek pozitiv, bátor gyermeket, ha én épp az ellenkezője vagyok?

Ne csinálj vele semmi különöset, csak ne rontsd el. Hagyd, hogy megőrizze a gyermeki derűjét és vállalkozókedvét.

Ajánlom neked Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság című könyvét. Érdemes elolvasni. :)

Én sem vagyok a legbátrabb típus. Szerintem ezért 3x annyira óvom a gyerekem mint kéne. Annyiban talán könyebb a helyzetem, hogy van egy férjem aki nem egy beszari alak, így a gyerek lát mást is. Azonban az, hogy ki milyen lesz sokban függ az alaptermészetétől is.. illetve majd attól, hogy milyen közösségbe kerül.

Túlnyomórészt én nevelem, mivel velem többet van..

Pl nálunk: 4,5 éves, most kapott először nem duplo legot hanem simát amiben ugye pici alkatrészek is vannak. A gyerek nem tudott szétszedni két elemet és a szájába vette, hogy majd úgy. Mikor megláttam rögtön az jutott eszembe, hogy bármikor lenyelheti, megfulladhat. Ezért elmagyaráztam neki, hogy soha ne vegye a szájába, inkább kérjen meg valamelyikünket, hogy segítsen! Ezért szól…

Nem tudom, hogy ezt most túlparáztam, vagy így helyes? Tudja hogy nem szabad lenyelni! (de ha mégis véletlen nyel egyet??? ) Na ilyen vagyok én! :)

Aztán, hogy tömegben elveszik. Ez a főparám! stb..

Ha példákat is írnál, úgy könyebb lenne látni mi is a gond.

üdv: egy 2. gyermekét váró anyuka

Átérzem a problémádat, nem könnyű. Szerintem csak azt lehet csinálni, hogy átgondolod, te miért vagy ilyen, és ha ebben a szüleid nem szerencsés nevelési módszereit véled felfedezni, akkor azokat tudatosan elkerülöd.

Példa: nálunk a kritizálás volt a „divat” a családban, soha semmi nem volt elég jó. Ettől kissé teljesítménykényszeres és parás lettem. Ezért aztán igyekszem a gyerekemet pozitívan motiválni, sokat dicsérni (persze nyilván nem ész nélkül, de ha megérdemli, akkor mindenképpen ki is kell mondani) – persze ez sem annyira könnyű, mert az emberből minduntalan előtörnek a gyerekként látott nevelési minták.

A másik, amit el kell fogadnunk, hogy nem tudunk „kibújni a bőrünkből”. Nekem pl. kínszenvedést jelentett minden tömeges gyerekprogram (csiribiri tornától a bügyügügyü táncházig), így nem vittem a gyerekemet ilyenre. Később persze ráparáztam, hogy biztosan ezért nem kedveli túlzottan az össznépi banzájokat… node, mit lehet tenni? Ha vittem volna tömegbe kiskorában, akkor is érezte volna rajtam az ódzkodást, hogy nem veszek részt teljes szívvel ezeken a programokon, ergó az sem ért volna semmit. Naná, hogy azért én is parázom ezen, és ha látom, hogy más gyerek milyen felszabadultan bír ellenni ilyen közegben, rosszul érzem magam… de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy másnak pedig más a gondja, ezért marhaság összehasonlítani gyerekeket.

Szerintem ne emészd magad ezeken a dolgokon, inkább keresd meg azt, amiben jó példát tudsz neki mutatni! Pl. segítőkész vagy, rendes, erkölcsileg jól fejlett… mittudomén, biztos találsz olyat, ami benned és benne is pozitívum – örülj neki!

Igaza van a második hozzászólónak, hogy az emberek alaptermészete is meghatározza a viselkedésüket, ezért egy bizonyos határon túl nem is lehet rájuk erőltetni valami mást. Egy visszahúzódóbb gyerekből sosem fogsz társaság középpontja típusút faragni.