Mennyi idős korban ültetted le a számítógép (táblagép, okostelefon, stb) elé a gyermeked és mennyit játszik naponta?
táblagépet használják, 4 és 5 évesek, nem ültetem elé őket, ők kérik időnként, hogy játszhassanak
heti 2-3 alkalommal játszanak fejenként max. 10 percet, de nincs konkrét kimondott szabály, ennyit igényelnek és nagyon sokat tanulnak belőle, mert fejlesztő játékokat töltünk le a gépre (számolós, kirakós, állathangokat kell felismerni, memory stb.)
tévében is ritkán néznek mesét, az sem mindennapos, van olyan hét, amikor be sem kapcsoljuk a tévét és nem is hiányzik. Ha pedig mégis, akkor ott is tudjuk és felügyeljük, hogy mit néznek.
Bocsanat, az ultetted le helyett helyesebb, hogy mikor engedted.
Masodiknak is koszi. :-)
Hűűű, hááát... az én fiam kb. 22 hónaposan már "használta" az apukája okos telefonját. Volt rajta kifejezetten babáknak való "játék". Pl. egy-egy ikon alatt egy-egy hangszer volt - ezeket lehetett megszólaltatni érintéssel. Ennek segítségével 2 évesen kihallotta/megnevezte a rádióban hallott zenékből is, hogy melyik milyen hangszer :)
Van ugyanilyen állatos játék állathangokkal.
Most 2,5 éves: telefonon kirakózik, memóriajátékokkal játszik.
Persze van neki fa kirakója, puzzle..stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!