Hogyan kezdjem el érzékeltetni 3 éves kislányommal, hogy úgy nőjön fel, hogy tudja, hogy bármilyen súlyos gondja van, vagy bármi baja van, nekem elmondhatja, mintha a barátnője lennék? De mégis tiszteljen, mint anyuka.

Az enyém is kábé ilyen idős, és én is ezt szeretném elérni. Beszéltük is már a férjemmel, hogy bánom is én, ha kiderül róla, hogy leszbikus, vagy fiú akar lenni, én biztos nem tagadom ki. (Fájna, de nem akarnám elveszíteni őt)Remélem én leszek az első, akinek elmondja, hogy tetszik, neki egy fiú, hogy csókolózott, hogy lefeküdt valakivel...stb...nekem hatalmas ajándék lenne, azt jelentené, hogy tényleg a legnagyobb bizalmasa vagyok.

Én eleve egy olyan családban nőttem fel, ahol hidegek voltunk egymáshoz. Én eldöntöttem, hogy megtanítom őt, hogy kell a szeretetet kimutatni azzal, hogy felé kimutatom, hogy őt is és az apukáját is szeretem. Ez működik. Kimutatja ő is, hogy szeret minket, s szereti látni, ha mi is szeretjük egymást (puszit adat velünk egymásnak, egymás mellé ültet, kezünket összerakja stb..ez nagyon aranyos)Azt hiszem ez az alapja annak, hogy bizalmasa legyek. A másik, hogy már most, ha valami gondja van, azonnal reagálok ra, fontos, hogy ne mindig azt hallja, hogy most nem érek rá. Egyből találjon meghallgatást. Ha ezt megszokja, és látja, hogy mikor elmond valamit, akkor átérzem a helyzetet és megpróbálok segíteni, akkor azt tanulja meg, hogy hozzám fordulhat. Ha éjjel sír, átmegyek megölelem, ha bánatos azonnal átölelem, anyu mindig kéznél van. Így nagyon szoros a kapcsolatunk. Nagyon remélem, hogy ezzel lerakom az alappilléreket.

A húgomnak is mindig azt mondtam (11 év van közöttünk), ha anyunak nem mered elmondani, mond el nekem, ha lefekszel egy fiúval és nem védekezel, azonnal szólj, elmegyek kérni 72 órásit, ha nem mer szüleinknek szólni, elintézem, csak szóljon, bármit csinált, fogom a kezét segítek, mert ha nem szól, nem tudok segíteni, ha már késő. Ne aggódjon a bünti miatt, mert jobb pár hónapi szobafogság, mint egy életen át egy pillanat hibája miatt szenvedni...szerencsére nem került rá sor....még:D 18 éves.

Pár év múlva elkezdem a felvilágosító órákat is, ha megszokja, hogy kicsi korától kezdve beszélünk róla, természetesnek veszi majd a témát, nem valami szégyelni valónak, így természetes lesz számára, hogy beszéljen velem ezekről a dolgokról...

többet nem tudok tenni, bízom abban, hogy működni fog.

A lányom 3 éves, és én ezt mióta van egy picike kis esze, majdnem pontosan így mint ahogy Te itt most leírtad, elmondom neki.

Csak kicsit rövidebben,a zárómondat: Anya MINDIG szeret, akkor is, ha mérges vagyok.

Most ott tartunk, hogy mikor hisztizik(mert szokott ám), és kihoz a sodromból, és már hót lila a fejem, abbahagyja a hisztit, és vigyorogva megkérdi: Most is szeretsz?? :-)) és már nevetünk is...állati jó érzés...(de persze azért elmondom neki, hogy így meg úgy nem viselkedünk, stb, stb.)

A másik, ami sztem nagyon fontos, hogy amit megígérsz, azt mindig tartsd be, ebből sztem tudják, hogy szavahihetők vagyunk.

Vagy ha kér, hogy vmit szeretne, akkor vedd emberszámba akkor is, ha oltári nagy butaságot kér, tehát vedd komolyan, mert ami nekünk nevetséges lehet, az neki lehet hogy tök nagy dilemma, amiben nem tud dönteni, segítsd, támogasd.

ha fél valamitől akkor se mondom neki pl. én, hogy jaj, nincsenek is szörnyek a függöny mögött, ne félj...mert ő akkor is fél..hanem odaülök mellé, és megnézzük együtt, hogy van-e szörny, ha még akkor si fél, akkor megmondom, hogy ottmaradok, míg elalszik, vagy ha szól, hogy gyere anya, akkor megyek,. és nem mondom SOHA, hogy mit akarsz már megint..tehát hogy mindig tudja, hogy rád számíthat, és semmin nem akadsz ki úgy, hogy azt érezze, hogy te elítéled őt..

sztem ez a nyitja...legalábbis én így próbálom csinálni, remélem összejön...

persze biztos vannak időszakok, amikor a természetes, és szükségszerű a "leválás", abban is támogatni kell őket, sőt akkor kell igazán azt érezniük, hogy "elhagyhat", mert úgyis bármikor visszajöhet, és mi nem haragszunk akkor sem, mert ugye azt sem akarnánk, hogy még 35 évesen is anya legyen a legjobb barátnője...

Kívánom, hogy Nektek is sikerüljön...

Én 19 éves vagyok. (lány) a bátyám 22 éves. Mindketten elmondhatjuk hogy anyuka A legjobb barátnő, a legjobb anya a világon. Amióta az eszemet tudom mindig ott volt, mindig lehetett rá számítani. Sosem titkoltam tőle semmit. 15 évesen amikor elmondtam hogy szerelmes vagyok,sokat segített. Elmentünk dokihoz is, gyógyszerért. Amikor a bátyám szerelmi bánatban szenvedett 17 évesen, és csinált egy butaságot, anyu ott volt, és segített neki mindent feldolgozni.. Még a legkínosabb dolgokat is elmondjuk neki..

Hogy érte el?? Egyszerűen. Adta önmagát. Hagyta hogy magunk tapasztaljuk meg, fedezzük fel az élet szépségeit, és buktatóit. Sosem erőltette a beszélgetést. Ha éppen főzött vagy bármi mással volt elfoglalva akkor is leült velünk ha szükségünk volt rá. Volt hogy éppen ment volna a barátaival motoros túrára, amikor a bátyámnak szüksége volt rá. Nem mondta, hogy "bocsi, majd ha visszajöttem megbeszéljük"

Tudjátok mit tett? Kiment a kertbe, szólt a 10-12 motoros barátainak, hogy "srácok,én később követlek titeket, de most fontos dolgom akadt" Majd leült és végighallgatta a bátyámat.

Sokat szórakozik, nevet velünk.. Ha kérjük eljön velünk oda ahová szeretnénk.. Jött már velem Madonna koncertre, de elment a bátyámmal Metallica koncertre is. Bőgött már a szalagavatómon, de hangosan szurkolt a bátyám meccsén is...

A mamám szerint lehetne jobb is. Mert szerinte nem jó ha egy anya nem főz meg délben, nincs 3 fogásos ebéd, vagy nem tud csokitortát sütni.. Ez igaz.. Anyu nem tud sütni igazán, csak pár dolgot. Főzni sem szeret. De a nevelő apánk (akit szintén imádunk) annál jobban tud. Anyu vagányan megoldja egy kebab vagy pizza rendeléssel..:)

Vagy elmegy a cukrászdába és vesz csokitortát..:)

De legalább nem tölti a fél életét a konyhában...

Szóval a lényeg. Erőltetni nem szabad semmit. Legyetek önmagatok, és ha mindig ott vagytok kéznél akkor a gyereketeknek fontosak lesztek..

"mintha a barátnője lennék"

Sehogy. Inkább mintha az anyukája lennél. Ha látja, hogy őszinte vagy (vagytok a férjeddel egymással is), ő is az lesz.

És lehet, hogy lesz, amit a barátnőjének mond el, nem neked. Neki anyuka kell otthon, nem még egy barátnő. :)

Nekem is ilyen a kapcsolatom az anyukámmal, és ez azért van, mert soha semmit nem tiltott meg nekem. 14 voltam, mikor elvesztettem a szüzességem, leültem h elmondjam neki, erre azt mondta ő már tudta ezt, de nem kérdezősködött, várta, h elmondjam. És meg is tettem. Mindig lehetett beszélni vele. Most is, akármiről. Mikor kérdeztem tőle, mit szólna, ha nagymama lenne, azt válaszolta, óóó ő még nagyon fiatal lenne maminak, várjak még. De aztán pár hétre rá, mikor bejelentettük, lesz baba, boldog volt, és imádja a már másfél éves unokáját, és a fiam is őt, iszonyatosan. Nemrégiben megint megkérdeztem, mi lenne ha lenne még egy unoka, nevetett, mondta, óóó várjunk még..:D De aztán mikor megmondtam neki, jön a legújabb kisunoka, ujjongott a telefonban. Ha kell, jön, segít, mindenben számíthatok rá, és ez mindig is így volt. Nem várt el cserébe soha semmit (persze kapott érte cserébe ő is segítséget, vagy akármit, amiben tudtam, én is segítettem természetesen)

Add önmagad, ne akard, hogy ő javítsa ki azokat a hibákat, amiket te elkövettél, vagy ne kényszerítsd olyan dologra, ami te álmod volt hajdanán. Légy büszke rá, egy önálló kis élet, akinek biztonságot adhatsz - később távolról is, hidd el. Remélem én is elérem majd ezt a gyermekeimnél. :)