Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » 8 órás munka mellett, hogy...

8 órás munka mellett, hogy lehet "élni"?

Figyelt kérdés

Úgy értem a kérdést, hogy ritka jó dolgom volt eddig, mert szinte mindig napi 4 órában dolgozhattam. Ezen belül is rugalmasan, azaz amikor mentem, onnantól 4 óra. :)

Ez annyira szuper volt, hiszen mindenre maradt időm.


Most született egy kislányom, és lassan aktuális lenne a munkába állás, de azt mondták, nem igazán szeretik már a 4 órás munkaidőt, inkább óraszámot emelnek, mintsem egy új embert vegyenek fel, és helyettem már két ember dolgozik, annyi lett a munka!!

Kénytelen lennék elfogadni, ha 8 órában kellene dolgoznom, mert úgyis csak egy évről van szó, hiszen annyira mennék vissza, mert akkora tervezzük a tesót.

Ki lehet bírni, sok boldog család létezik így, sőt tőlórákkal is, és mindent meg tudnak oldani..


De sehogy nem fér a fejembe, hogy főállás mellett és két három gyerekkel, hogy jut idő a takarításra, főzésre, vásárlásra, a gyerekekre, a Párotokra, magatokra, családra, barátokra, esetleg háziállatra, és egyéb intézni valóra? El sem tudom képzelni, h létezik család, ahol senki nem szenved hiányt!


Ti leírnátok hogyan telnek a napjaitok így 8 órás munka mellett? És a hétvégék? :)



2013. szept. 18. 20:41
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
50%

7-es vagyok

Lehetne mas munkam, de a fizu nagyon szar lenne. Igy netto 200-at kapok + evi 500e cafeteria + ceges kocsi, telefon es laptop korlatlan hasznalatra. Meg aztan mint mondtam, a munkaidom rugalmas, itehat ha egyik nap rahuzok, akkor azt lecsusztatom a tobbi nap. Neha anyos el tud menni a gyerekekert es akkor tulorazom, de ezt elore meg szoktuk beszelni.

Nagyon jo helyen dolgozom, a kollegaimmal is tok joban vagyunk, kedveljuk es segitjuk egymast, nincs az a szokasos szurjukhatbaamasikat hozzaallas. A fonokom is egy nagyon kedves es megerto ember, aki nagyon tiszteli a beosztottait, raadasul meg tok kozel is van a munkahelyem, ugyhogy eszem agaban sincs valtani :)

Azt nem irtam, hogy egy csomo mindent el tudok intezni munkaidoben, pl. bevasarlas, posta, havi 1x1 ora a kormosnel, ill. nemreg elkezdtem speedfitness-re jarni, igy mar az edzessel sem a gyerekektol veszem el az idot, hanem ebedidoben elintezem :)z

Havi 1x a szuleimnel alszanak a gyerekek, akkor romantikazunk a parommal, ill. evi 2-3x lelepunk egy hetvegere, nyaron a tengerre, amugy meg varost nezni, pont jovo honapban megyunk Pragaba mar alig varjuk :)

Szoval en annyira nem erzem gaznak a dolgot, talan azert sem, mert 16 eves korom ota foallasban dolgozom, masreszrol meg igy eleg sok olyan dolgot megtehetunk, amit akkor nem, hogyha en joval kevesebbet hoznek haza.

Mindannyian megtanultuk ertekelni az egyutt toltott idot, amit igyekszunk minosegileg eltolteni, na meg mi a parommal persze az extra szabadidonek is nagyon tudunk orulni alkalomadtan :)

2013. szept. 23. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
Bocsi az ekezetek es a hibak miatt, telefonrol irok :)
2013. szept. 23. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:

Szia !

Én 8 órában dolgozom , egy irodába ülve , és emelet 4 gyerekem is van ! Igaziból reggel együtt indulunk bölcsibe-oviba-suliba akkor is velük vagyok ! 6-kor kellünk akkor szépen akkor közös reggeli . Ugye 8-4ig dolgozom akkor rohanok a nagyért a suliba, majd vele futunk tovább az oviba az ikrekért, és ő vele pedig a legkisebbért a bölibe . Utána csak az övüké vagyok , igaziból játszunk , de takarítani is tudok , amikor ők elmennek aludni, vagy kimennek a kertbe játszani. Mondjuk nálunk az idő amikor apukával vagyok az este 9 után van akkor békésen megvacsorázunk nézzünk egy filmet , össze bújunk stb... :)

Ha mondjuk hétközbe valami elintézni valónk akad , ugye ha hivatalos ügy akkor ebéd szünetbe gyorsan elugrok , mert ugye bank ilyenek csak 4-ig vannak nyitva, ha boltba megyünk ilyenek... Igaziból ugye van kocsim azzal közlekedem , minden nap után megyünk a boltba 4 után , szerintem ez a gyerekkel is megoldható.

Szerintem De sehogy nem fér a fejembe, hogy főállás mellett és két három gyerekkel, hogy jut idő a takarításra, főzésre, vásárlásra, a gyerekekre, a Párotokra, magatokra, családra, barátokra, esetleg háziállatra, és egyéb intézni valóra? El sem tudom képzelni, h létezik család, ahol senki nem szenved hiányt!

Ez nem igaz, hogy bárki is hiányt szenvedjen , én azt mondom,hogy miután gyerekeink lesznek a barátok az utolsó helyre kerülnek. A főzés,vasalás. Igaziból főzni miután haza érünk akkor főzök, a gyerekek játszanak , vagy ha éppen velük vagyok , az enyémek 9-kor legkésőbb alszanak akkor neki állok főzni , vagy melettük főzők !!

A páromra is marad időm , de azt már leírtam.

Magamra, én havi egyszer egy 4-6 ig elmegyek körmöshöz, fodrászhoz az a pihenés.

A hétvége: Nyugisan telnek, otthon van a család

2013. szept. 29. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
52%

7. és 11. vagyok.

Látom, nem hasznos a válaszom, csak mert nem otthon nyomorgok inkább a párom fizetéséből és panaszkodom, hogy nem miért ilyen kevés a csp...

2013. szept. 30. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:

Hivatalosan 8 óra, nem hivatalosan 10-12 az elvárt. Nem lehet se lecsúszni, se kivenni, és ki sem fizetik. Ha nem tetszik el lehet menni. (aztán persze lehet bíróságra menni, de attól még nem lesz fizetés és munkahely)


Hivatalosan 8-tól vagyok 4-ig. De 5-kor kelek, fél 7-re benn vagyok. Általában 6-ra érek haza, de van, hogy 7 után.

Kétnaponta főzök, dupla adagot, másik két nap takarítás-bolt-mosás-vasalás-ügyintézés-stb mikor mit kell.


11 előtt nem kerülök ágyba úgymond...tehát alvásügyileg.


Férjem fél 7-kor kel, kelti a kicsinket, viszi oviba és hozza onnan a gyerkőcöt. Bevásárlásba besegít.


Kicsi portöröl, be és kipakolja a mosógépet, adagol, bekapcsol, kikapcsol. Profi már. Önkiszolgál a hűtőből, kezeli a mikrót, palacsintát és egyszerűbb dolgokat már meg tud csinálni. (hétköznap ha megkíván és nem vagyok otthon)


Kirakom a ruháit, fürdetjük felváltva, vacsi, mese tente. Utána fél óra ha be nem alszom apuka :D


4,5 éves a gyerkőc, rendkívül öntudatos, önálló kislány.

2013. szept. 30. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:

4 és fél évesen mos, tereget és palacsintát süt??

Hát azért elég kicsinek tartom ezekhez, mármint baj is lehet belőle, hisz még egy felnőttel is előfordulhat, h rossz helyre teszi a konyharuhát pl és tűz lesz...

De persze az nagyon jó, ha önálló és talpraesett. :)

2013. szept. 30. 20:03
 17/19 anonim ***** válasza:
az a kedves férje.. :DD
2013. okt. 6. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim válasza:

Nem javaslom a gyermekes anyukáknak a BFKH, Szeged, Miskolc kormányablakokat, mert két műszak van. (Délutános műszakban 20:30-ig dolgozhatsz.)


Szóval kormányablak ügyintézőnek ne menj el, mert az kegyetlen.

2017. jan. 19. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim válasza:
Remélem azért 8 év alatt mindenkinek jól alakult az élete
2022. máj. 16. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!