Kocka vagyok? Őszintén!

Hétvégén ismerősöket látogattuk meg 2,5 éves fiúnkkal. Egész nap játék, beszélgetés az udvaron, és ős úgy gondolták, hogy mi ott alszunk. Egész nap ezt hallgattuk. De mi nem úgy indultunk. Emeleten lehetett volna aludni, se bébiőr, se cumi a kicsi alvásához. A házigazdák szerint nagyon rugalmatlanok vagyunk, mert ott is megvan minden ami kell, meg egyébként is szoktatni kell a gyereket ahhoz, hogy máshol is elaludjon, ne csak otthon, szokott módon. (mindkét nagyszülő messze lakik, ott alszunk mindig több éjszakát is). De tényleg nem így készültünk. Én egy pillanatig nem tudtam volna jól érezni magam, hogy nem hallom, megébred-e a gyerek, elindul-e véletlenül ismeretlen lakásban félálomban lépcsőn lefelé. Esti program már csak iszogatás lett volna. Estefelé a gyerek már olyan fáradt lett, hogy csak sírt, mivel kimaradt a délutáni alvása, hogy már semmi sem segített, akkor én 1 perc alatt összeszedtem magunkat és eljöttünk, de azóta is keserű szájízem van miatta. És csak ezt hallom a fülemben, hogy maradjunk, milyen jól érzi magát a gyerek (nappal tényleg így volt), stb. Mit kellett volna tennem?