Minden nagymama azt hiszi, és legyen ez akár a férj akár a feleség részéről hogy az első babánál mindenképpen csak az a jó amit ő mond?

Naná,valamiért nélkülözhetetlen fontosságúnak érzik magukat...az első kiosztásig,aztán besértődnek,lassan rájönnek,hogy ha akarják az unokát,akkor beállnak a sorba és elfogadják,ők csak a nagyszülők,akik csak akkor mondhatnak véleményt ha kérdik.

Nekünk szerencsénk van, egyik nagyszülő sem csinálja ezt. Mesélnek a régi időkről, hogy milyen volt anno gyereket nevelni,stb. de a mostani döntéseinket elfogadják, és nem jönnek kéretlen tanácsokkal. Csak mint sztorit mesélik a régi eseményeket. Biztosan azért is, mert a férjem is, és én is, elég határozott egyéniségek vagyunk, nem engedünk beleszólást az életünkbe semmilyen téren, ezért gondolom el sem indultunk ezen az úton.

nálunk hála nincs ilyen. anyum esetleg elmondja velünk mi volt, de nem azért hogy a lányomnál is az legyen. okés, apum mondja a lányomnak hogy miért nem kakil már bilibe (3éves lesz egy hónap múlva és a kaki még pelusba megy), meg minek az a cumi, de ennyi. tudjuk mind hogy kényszerítéssel nem megyünk semerre. meg kell hogy érjen a gyerek mindenre.

Anyukám ilyen ,mai napig ,ezel csak azt érte el hogy nem mondunk neki mindent el ,mert mindent jobban akar tudni .