Megvont emelt családi pótlék! Van, aki 04. 01 után volt felülvizsgálaton, és már nem töltötték ki a papírját?
Milyen betegsége van a gyermeknek?
Az emelt csp-vel együtt minden mást is elvettek?
Sziasztok!
Van valami ebben az országban amit nem vesznek el? Legalább a közgyógy maradhatna meg, aki rendszeresen szed gyógyszert annak az a kis családi pótlék el is megy rá. Nem tudom, hogy hogyan akarja a kormán, hogy szaporodjon a nép, ha már csak azért dolgozunk, hogy a hiteleket fizessük. Nekem csak azért van gyerekem, mert nem találtam munkát, persze a világ minden kincséért sem adnám ő érte élek. De ha találtam volna munkát akkor még nem szültem volna EBBE AZ ORSZÁGBA NEM NAGYON SZABAD.
Én úgy tudom, hogy ezek nemzetközileg használt kódok, a betű a betegség fajtáját jelenti, a számok azon belül magát a betegséget. A J a légzőszervek betegségét jelzi, a számot konkrétan nem tudom, mert asztmán belül is van több jelölés.
Sokan azt mondják, örüljünk, hogy eddig is kaptuk. Ne Ők azok, akiknek tuti nincs beteg gyereke, és azt a 10.000 Ft pluszt is sajnálja a másiktól, aki nem piára, cigire és egyebekre költi, hanem a gyerek gyógyszereire.
Én sem állandóan fulladó gyermeket terveztem, és szívesen lemondanék minden ezzel járó juttatásról, ha a lányom egészséges lenne.
köszönöm!Hát igen,nem tudom miért pont a beteg gyerekektől vonják meg a támogatást,akiknek tényleg szükségük lenne rá...a fiamnak is van 3 állandó gyógyszere,és a doki ki sem töltötte neki a papirt,pedig magánhoz járunk nem kevés pénz hagyunk ott,a gyógyszereiről nem is beszélek...legalább valamelyiket meghagyhatták volna a 3közül,vagy az utazási kedvezményt,vagy a közgyógyot,vagy az emelt családit...
Ráadásul én is asztmás-allergiás vagyok,nekem is van 4 állandó gyógyszerem-spraym,még csak közgyógyot sem kapok...
Nálunk is 3 állandó gyógyszer van, meg amikor 2-3 hetente beteg akkor a többi. Nem éppen olcsó mutatvány.
A 90%-os kedvezményt megkaptátok a gyógyszerekre?
Nekünk az a szerencsénk, hogy januárban lett kitöltve a papír, tehát 2014 januárig érvényes, a közgyógyot utána adtam be, azt 2 évre kapta meg, havi 2800 Ft. De ez is több, mint a semmi.
Most diagnosztizáltak nála vele született hörgőszűkületet meg krónikus légcsőhurutot, és állítólag az elsőre továbbra is fogjuk kapni az emelt családit. Így legyen, majd januárban kiderül.
Sziasztok,
ígértem,hogy írok,ha lesz fejlemény.Nos,felhívtam ma a MÁK-ot és érdeklődtem a csp-ról meg a gyesről.Azt válaszolta egy szimpatikus hölgy,hogy mivel a főorvos aláírta,így tuti megkapjuk mert ők nem bírálhatják fel az orvosi szakvéleményt.De majd jövőre észbe kap a doktornő szerinte és átlátja majd,hogy az én fiam nem is olyan beteg.Ezt így mondta szó szerint.
Nagyon örülök,hogy megkapjuk még egy évig azt a pénzt de csak és kizárólag az orvos dönti el,hogy mennyire beteg a gyerek emelt családi ide vagy oda...
De jó, szerencsétek volt.
Azért ez elég durva, hogy az orvos így dönti el, hogy melyik gyerek tartozik a tartós betegek közé. Akitől kap pénzt az beteg, akitől nem kap, az nem beteg?
Szégyen ez az ország!
Gyorsan igényeld majd meg a közgyógyot is, azt 2 évre adják.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!