Mikor kell oviba mennie?
Tudom, hogy millióan feltették már a kérdést, és értem a törvényt, de a mi esetünk kicsit ebből a szempontból más.
Szóval ugye azt írja, hogy ha 2014. aug. 31.-ig betölti a 3-at, akkor az év szeptembertől kell mennie. Na most. A fiam 2011 szept 1. született tehát elvileg akkor abban a tanévben már nem kell, ugye? Nem szeretném, és nem azért mrt egy ragaszkodó anyámasszonykatonáját akarok nevelni belőle, hanem mert úgy gondolom, hogy 20 3 éves 2, max 3 emberre túl sok.
Te lennél otthon a fiaddal vagy bölcsiben lenne?
Én egyébként hiába nem kötelező, és hiába van itthon kistesó, akivel itthon vagyok/leszek, beiratom oviba az augusztusban 3 éves kislányomat. Szerintem ez egy tök jó bevezető lesz neki az ovis létbe, mert csak délelőtt lesz ott, ebéd után hozom el. (Ha azt látom, hogy nem akar menni, akkor nem fogom erőltetni az első ovis évet, de már most is olyan kis talpraesett, alig akart eljönni az ovis nyílt napról, mindenkivel nagyon jól elvolt, mondókázott, stb.)
Egyébként igen, a kérdésben igazad van, ha 2014. szeptember 1-jén lesz 3 éves, akkor nem kell abban az ovis tanévben mennie.
Kedves 2-es.
Az arány nem lesz jobb, de egyáltalá nem mindegy, hogy akkor 25 3 évesre vigyáz 3 ember, vagy egy 25 4 évesre. Egy év alatt rengeteget önállósodik egy gyermek.
Egyébként mi az, hogy idén?? Még csak 2 éves lesz. És mivel decemberben jön a kistesója is, én maradok itthon velük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!