A többi 1,5 éves gyerek is ilyen? Aggódjak?
Kislányom 19 hónapos. Mindent megért, érdeklődő, figyelmes. Mégis, sokszor ha mondok valamit, egyik fülén be, a másikon ki. Pl. hogy ne tegye le az ivópoharát vagy a kiflijét a padlóra, hanem az asztalra. Ne álljon fel a székre. Otthon még nagyjából rendben is van a dolog, de amint lemegyünk sétálni, totál nem figyel rám. Megy, amerre gondolja, a kezét nehezen engedi fogni, néha azért megengedi. Nem engedhetem el a járdán, nem jön mellettem, mert ha valami érdekeset lát, otthagy. Most tanuljuk, hogy az úttesten hogy kelhetünk át, de eddig nem sok sikerrel. Ha nem figyelek oda, képes lenne elkóborolni, megy, amerre lát. Van egy 2 hónapos kistesója, nehéz a babakocsit a nagy igényeihez irányítani.
Egyszerűen csak eleven? Az értelmi képességeivel nincs gond. Ilyen a természete? Később jobb lesz, csak legyek türelmes, és tanítsam kitartóan? Nálatok ez hogyan van?
általában az ilyen kérdéseket azok teszik fel ahol van egy pici is :)
érdekes, ilyenkor hirtelen a szülő azt hiszi, hogy a nagyobb az már nagy, így több az elvárás felé, pedig attól ő még csak egy 1,5 éves :)
nincs semmi gond a gyerekeddel, nem az értelmi képességeivel van a gond, hanem azzal, hogy ő még egyszerűen a koránál fogva nem ért mindent, még ha a szülő azt is hiszi :)
legyél kitartó, nem kinőni fogja hanem folyamatosan fejlődik az értelme, mikor is majd eljuttok oda, hogy érti valóban és nem csak a szavakat hanem az összefüggéseket is, na az majd egy év múlva lesz :)
és akkor jön a dackorszak ahol nagyon sokat számít, hogy neveled/nevelted vagy ráhagyod a dolgokat.
A lányom pont 1,5 éves. Lényegében ugyanez a helyzet. Ma volt először, hogy megállt a zebránál és a boltban fizetéskor sem akart elfutni, ott állt szépen mellettem. Nem merem hinni, hogy mostantól ez lesz a normális :-)
Légy vele türelmes, még kicsi.
Köszi mindenkinek!
Kedves utolsó: nem szomorítottál el, nem baj, hogy még nem érti meg, amit akarok. Nekem már az is megnyugtató, hogy ez a normális, és nem nekem van "rossz" gyerekem. :-)
Igen, a nagyhoz igazodik a kicsi napirendje, én is úgy látom jónak.
Akkor továbbra is türelmes maradok, és be nem áll a szám... :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!