Tényleg olyan rossz a gyereknek, ha tudja, hogy ő nem tervezett baba volt?

Többször olvastam már itt, hogy sok anya nem szeretné, ha gyermeke megtudná, nem tervezett gyermek volt, mert az milyen rossz érzés lehet. Nem tervezett gyerekek (vagyis azóta felnőttek) is sokszor írják, milyen rossz volt megtudniuk, hogy ők nem akarattal fogantak. Ez tényleg ennyire rossz? Az én egyetlen, nem tervezett gyermekem 4 éves (amúgy egyedül nevelem születése óta), és fokozatosan egyre több kérdése van mindenről, így fokozatosan egyre többet mesélek neki, többek között az ő jöttéről is, és mindig őszintén, és persze azért az ő szintjén. Elmondtam, hogy egy ideig nem is sejtettem, hogy a pocakomban van, azt hittem, hogy nem lesz még gyerekem, és nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ott van, de nagyon nagyon örültem is, életem egyik legboldogabb napja volt, de akkor még nem tudtam, milyen anyuka leszek, és milyen lesz majd egyáltalán anyukának lenni, ezért izgultam, hogy milyen lesz majd együtt, de születése óta is minden nap örömmel tölt el, hogy az anyukája vagyok, és a legnagyszerűbb véletlen és meglepetés volt számomra az, hogy ő beköltözött akkoriban a pocakomba.

Ahogy nő majd, úgy biztos egyre jobban bővül majd ez a történet, nem tervezek elhallgatni előle semmit (ha tiniként kíváncsi lesz rá, a védekezésünk módjáról is mesélek majd, vagy hogy milyen volt 20 éves egyetemistaként teherbe esni egy laza viszonyból, vagy hogy milyen kétségek, és félelmek merültek fel az öröm mellett), mert hiába nem tervezett baba, én őszintén nagyon boldog vagyok, hogy ő van, áldás ő nekem, több és jobb lett általa az életem, és én magam is. Tényleg rossz érzés lesz majd tudnia, hogy ő nem tervezett gyermek? Szerintem semmi rossz nincs abban, hogy nem számítunk egy gyermek érkezésére, ha később szeretetben neveljük, nem?