Hogy bírjátok a gyereknevelést?

Nincs segítségünk, a párommal ketten próbálkozunk :)

Igyekszünk úgy alakítani az életünket (1 éves a lányunk), hogy az ésszerűség határain belül, és a gyerek érdekeit maximálisan figyelembe véve ne teljesen rendeljük alá magunkat a gyereknevelésnek. pl bár macerás, azért vele is ki lehet mozdulni, egy pizzázás, strandolás stb megoldható. Sőt,a barátinkkal is szoktunk még társasjátékozni, igaz, hogy ők járnak hozzánk és meg is ritkultak az alkalmak + ha a gyerek alszik, nagyon oda kell figyelni, hogy ne keltsük fel a röhögcséléssel - de kellenek ezek az alkalmak (főleg nekem)! Hogy érezzük, nem állt meg a világ azért, mert babánk van.

Ha csak a gyerekkel+háztartással foglalkoznék, előbb utóbb megmakkannék, néha kell egy-egy kis idő, mikor másvalamivel is foglalkozom, vagy legalábbis nem 10000%-osan csak a gyerekkel.

Persze mindezt hozzá igazítjuk, az ő igényei az elsődlegesek! De meg lehat találni az egyensúlyt, hogy neki is és nekünk is jó legyen.

Azt hiszem, a baba mentalitása is sokat számít, ha visszahúzódóbb lenne, nyilván mi is többet maradnánk otthon. De ő abszolute nyitott, barátságos és nagyon kommunikatív, ami nagyban megkönnyíti hogy kimozduljunk, vagy hogy hozzánk bárki eljöhessen.

Ha ő utálná az ilyet, akkor nem vinnénk el ide-oda, lemondanék a kedvéért erről az igényemről. Valami mást találnék ki, hogy ne zakkanjak bele a mókuskerékbe.

bocsi hogy hosszú lettem

Hát, nem valami könnyen. Minden korszaknak megvan ugyanis a maga nehézsége. Különösen egy olyan nagyon eleven és akaratos, nehéz természetű :-) kisfiú mellett, mint az enyém. Sokszor nagyon kiakadtam már, de mindig az tartja bennem a reményt, hogy ez az eleje a nehéz, később majdcsak könnyebb lesz.

Segítségem a férjem (munkaidő után, néha 5-től, de gyakran csak este 7 körül), aki a ház körüli dolgokban nagyon sokat segít, de az etetés, altatás, pelenkázás, öltöztetés + a házimunkák egy része (főzés, mosogatás mindig, takarítás, mosás, kertészkedés részben) az én feladatom. Anyukám rengeteget dolgozik még nyugdíj mellett is, így gyakorlatilag csak hébe-hóba tudok 1-2 órahosszát pihenni, amikor ő foglalkozik az unokájával. De akkor is ott kell lennem velük, mert rajtam kívül senkivel nem eszik rendesen és nem alszik el a gyerek. Tehát a férjemen és időnként az anyukámon kívül a kutya nem segít nekünk. (Nagymamám már nem tud, mert nagyon idős, a többiek meg magasról tesznek a segítségre és ránk is.)

Sokszor csak elcsodálkozom, hogy egy-egy valakinek, ismerőseimnek mennyi mindent segít a családjuk a gyereknevelésben. Mintha nem is csak a szülők, hanem egy-egy család nevelne egy gyereket! Még a gyakran panaszkodó anyukatársaim közt is mindenkinek van valami segítsége, akire legalább időnként rábízhatja a gyerekét. Csak annyira, hogy 2-3 órahosszára elmenjen valamerre kiszellőztetni a fejét. Hát sajnos ez nálam csak álom. Egyszer-egyszer megment a férjem, ha már felkelni sem bírok.

Hat oszinten en mostanaban eleg sokszor besokalltam. 1 eves a kislanyom es rettenetesen hisztis. Apja dolgozik, nagyszulok 1500 km-re innen.

Engem az akaszt ki a legjobban, ha jot szeretnek neki es erre is orditast vag a fejemhez.

Hala egnek epp most megyunk haza, ha nem igy lenne, fognam magam es "szabadsagot vennek ki" kb egy hetre. (Addig keresnek melle egy bebeiszittert)

Magamra semmi ido nem jut, az hogy a parommal kettesben menjunk valahova teljesen kizart. Igy a kapcsolatunk is szepen lassan romlik. Nem rozsas a helyzet.