Létezik olyan kisgyerek, aki soha nem volt hisztis, nem volt dackorszaka?

Átfutottam a hozzászólásaitokat. Nem teljesen fedi a valóságot, hogy azért nem hisztizett a lányom anno, mert minden rá volt hagyva, sőt! Sajnos nagyon is szigorú anyuka voltam. Azt hittem, ez tette meg a hatását egyébként, és ezért nem dacol. De nem, sokkal inkább el volt nyomva kicsit szerintem, és csak most tanulja meg, hogy önálló akarata van, és azt érvényesíteni is kell az életben olykor...Sosem tudott harcolni semmiért, mindenbe belenyugodott, vagy segítséget kért. Tehát ez sem jó ám! De jobb későn, mint soha, most, kamaszként, és sok nehézség közepette már edzi az élet, csak így már szerintem fájdalmasabb, mint 2 évesen...

előző voltam.

Tapasztalatom szerint az idősebb, mindig okosabb rokonok gyerekei sose hisztiztek. Ők azok, akik 1 évesen folyékonyan, hibátlan mondatszerkezetben kértek meg az édesanyjukat, hogy: "Anyuka, tessék kitörölni a fenekem, mert végeztem a WC-n a kakilással!"

Szerintem létezik ilyen gyereke, de az nem az enyém! sajnos vagy sem, ezt nem tudom eldönteni. Az enyém rettenet akaratos ismerős környezetben, de egyébként meg egy gyámoltalan, mulya kis pasi. Mikor a bölcsis gondozónőnknek elejtek egy-két megjegyzést, csak ámul-bámul, ők egy szófogadó, bár beszédes kisfiúnak jellemzik, aki inkább kihátrál a konfliktushelyzetekből, bár önmagát nem védi meg, de a barátaiért kiáll.

Igazatok van, nem jó letörni az akaratát teljesen a gyereknek, a középutat kell megtalálni valóban! De ennek ellenére a lányom (a 14 éves, akiről írtam) mégsem úgy emlékszik vissza a kisgyerek korára, hogy hú, de szörnyű volt! :) Az a fura, hogy szerinte jó volt úgy, mert mindemellett neki az alaptermészete is ilyen nyugis. Thát nem igazán kellett fegyelmezni, "jókislány" módjára azt tette, amit elvártunk tőle, mert neki iszonyatosan fontos volt, hogy örömet szerezzen nekünk! :) Ilyen a személyisége, most is folyton meg akar felelni, és sokszor saját maga elvárásainak nem tud, ez okoz neki lelki konfliktust. Nem egyszer én mondom neki, hogy "lazíts már egy kicsit" :D

És persze elborzadva nézi az öcsikéjét, hogy mit művel, na de a fiunk alapvetően is makacs, akaratos természetet örökölt. Ő ilyen, sosem adja fel, mondjuk is mindig a nagylánnyal, hogy na ezt meg nekünk kell eltanulni tőle! :)

Egyébiránt a kisfiú koraszülött volt, 12 héttel hamarabb jött a világra, az orvosok szerint a hatalmas akarata és küzdési vágya nélkül most nem is lenne itt.... :(

Hát így kerek a történetünk. :)