Mióta nem alszik napközben a gyereked?
Enyém 4 éves múlt. Az elmúlt hónapokban volt pár egymást követő hét, hogy egyáltalán nem aludt (nem járt akkor pont oviba) itthon, és ugyanúgy este 10-től reggel 8-ig aludt.
Most oviba jár megint, alszik napközben 1-2 órát, és éjjel ugyanúgy 10-től 7-ig (aludna tovább is, de az ovi miatt muszáj felébresztenem 7-kor).
4 éves múlt néhány hete, és az oviban mindig alszik.
Fél éve jár, előtte itthon 10-ből 8-szor biztos aludt délután, mostanában viszont, hogy többet beteg és itthon van, ritka, ha elalszik itthon. Mindig mondja, hogy nem álmos és az óvodában sem szeret aludni délután:) Érdekes, mindig elalszik azért.
Ha kimarad a délutáni alvás, akkor este fél 8 körül fürdés, fél 9-kor általában már alszik. Reggel 6-kor ébred fel.
Nekem még sokkal kisebb,(két éves csak) de elkezdte azt csinálni, mint amikor a két alvásról tért ár az egyre. Akkor az volt,hogy látszott rajta, hogy egy kevés lenne, kettő sok, kitolódtak az alvások és sokszor volt, hogy emiatt sokáig volt fent este.
Most szintén ez szokott lenni, hogy későn alszik napközben, későn ébred. De ezek szerint még messze az átállás, csak nem tudom addig, hogy kezeljem ezt.
21 hónapos kora óta nem alszik nap közben. Legalábbis itthon. Bölcsibe jár, ott nagy nehezen elalszik, de ő az utolsó, és keveset is alszik.
Itthon egyáltalán nem, csak csendes pihenő van. Így alszik éjjel 11-12 órát. Előtte max 9-9,5 órát aludt éjjel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!