Beoltatod a babádat kisgyermekedet a H1N1 ellen?
Az influenza védőoltás nélkül is túlélhető
Akinek nincs televíziója, annak elmondom, hogy van egy műsor, amiben felnőtt
emberek mérik össze elsősorban lexikális tudásukat ötödik osztályos
gyerekekkel és rendre szégyenletesen alul maradnak, szinte minden témában.
Beleértve a matematikát is. Lássuk, Ön okosabb e, mint egy ötödikes?
Ma reggel a Kossuth Rádióban hallottam, hogy bár a felnőtteken végzett
tesztek eredményei még nem ismertek, elkezdték veszprémi önkéntes
gyerekeken tesztelni a H1N1 vakcinát. Mivel a vakcina le van gyártva,
rövidesen beindul a marketing gépezet, ami el fogja adni Önnek, nekem,
minden embernek, aki ostobább, mint egy ötödikes.
A számtan példa: Amennyiben egy millió fertőzött emberből a sertésinfluenza
megöl 500 embert, hányat fog megölni 10 millióból? A helyes válasz
természetesen 5000, és ez a hivatalos WHO által publikált arány a jelenleg
ismert H1N1 változat veszélyességét illetően.
Ez ugye elméleti szám, de ennyi halálos áldozata lenne egy minden magyar
állampolgárra kiterjedő influenza járványnak. Jegyezzük meg ezt a számot,
mert még visszatérünk rá.
Mit felejtettünk el 33 év alatt?
Talán többen olvastak arról, hogy 1976-ban volt már egy sikertelen
sertésinfluenza-oltóanyag kampány, ami több száz ember idegrendszerében
okozott helyrehozhatatlan kárt, miközben sokakat megbénított. Az orvosok
még nevet is adtak a tünetnek: Guillain-Barre szindróma. Nem tudom, miért
nem a Mérgező-Védőoltás szindróma nevet kapta - talán túl beszédes
elnevezés lett volna.
Mindenesetre tény, hogy az orvosok nem voltak tisztában az oltóanyag
hosszabb távú hatásaival és ez emberek százainak életét tette tönkre. A
tagadás mit sem segít a dolgon. Emlékezzünk csak az autizmus és a csecsemő
kori védőoltások kapcsolatára. Azt is évtizedeken át tagadták, mire
2003-ban az Egyesült Államok kormánya elfogadta a higanyt tartalmazó
oltások káros hatásairól szóló tanulmányokat, és azóta folyamatosan vonják
ki ezeket az oltóanyagokat a használatból. Az emberi szervezetbe bejutó
anyagok határértékeit meghatározó amerikai kormányhivatal, az EPA
(Környezetvédelmi Ügynökség) 2003-as adatai szerint egy 2 hónapos csecsemő
a megengedett higanydózis 129-szeresét kapta az oltásokkal. Nem csak az
amerikai csecsemő, hanem a magyar is, csak az ÁNTSz nem ért rá ezzel
foglalkozni, mert a vitaminok betiltásával van elfoglalva.
És persze van egy csomó dolog, amit sem az ÁNTSz, sem a gyógyszeripar nem
szeretné, ha Ön megtudná:
A védőoltás, amit rövidesen rászabadítanak a gyerekeinkre,
lóhalálában készült el. Állami és ENSz rendeletek
biztosították, hogy a gyártás előtt ne kelljen a szokásos
teszteket elvégezni a rövid és hosszabb távú mellékhatások
tekintetében.
A védőoltás olyan adalékanyagokat tartalmaz, amik azonnal
gyulladásos tüneteket okoznak a szervezetünkben. Ezek miatt
várhatóak a korábban is nagy arányban jelentkező idegrendszeri
elváltozások.
A védőoltás akár meg is növelheti a tényleges influenzával
kapcsolatos halálozási arányt amiatt, hogy megváltoztatja
(elnyomja) a szervezetünk normális immunválaszát egy igazi
vírusra. Nincs semmi statisztikai bizonyíték arra vonatkozólag,
hogy bármi előnye származna azoknak, akik beoltatták magukat
korábban, más járványok esetén. Ezt nem méri senki.
Az orvosok a mai napig nem tudják, ténylegesen mi okozta az
1976-os paralízises megbetegedéseket a védőoltást kapott
emberek között, ennek ellenére ismét be akarnak oltani
mindenkit.
Ha Ön vagy családtagja belehal a védőoltásba, vagy komolyan
beteg lesz tőle, a gyártó cég nem felelős ezért. A kormány
teljes mértékben átvállalja a felelősséget tőlük és fizeti őket
mennyiségi és nem minőségi alapon. A kormányok felelősségét itt
most nem minősíteném.
A D-vitamin, messze hatékonyabbnak bizonyult minden influenza
védőoltásnál, de mindenki jobban jár, ha ezt Ön nem tudja meg.
A gyógyszergyártó cégek, akik érdekeltek az oltóanyag
gyártásban, milliárdokat tesznek zsebre a következő hónapokban,
amit az adóhatóság megemelt adók formájában vesz ki az Ön és az
én zsebemből.
Amikor itt lesz a járvány és elkezdenek az emberek belehalni a
betegségbe, sokan közülük olyanok lesznek, akik kaptak az
oltásból. Az orvosok pedig ezt is meg tudják magyarázni
szokásos "gyógyszerlogikájukkal": a megmentettek száma sokkal
nagyobb, mint azoké, akiket elvesztettünk.
Persze a megmentettek száma nem ismert, az egy fikció. Mivel a krónikus
betegek közül legelőször azokat oltják be, akiknek a
legsúlyosabbak a betegségtünetei, nem is lesz nehéz
megmagyarázni, hogy amúgy is meghalt volna. Krónikus
betegségnek minősülnek az idült légúti betegségek, a krónikus
szív- és érrendszeri betegségek és veleszületett vagy szerzett
immunhiány.
Ha valamire, egy dologra jó lesz a következő hónapok védőoltás
kampánya: a hatóságok fel tudják mérni és be tudják azonosítani
azt a birka tömeget, amelyiket bármikor, bármilyen veszéllyel
megijesztve sorba lehet állítani védőoltásért vagy bármiért,
amit el akarnak adni nekik. A későbbi ilyen kampányokat
olcsóbbá teheti egy ilyen címlista.
Az elmúlt hónapokban millió szám fertőződtek meg emberek a H1N1
vírussal és gyógyultak meg anélkül, hogy bármi kezelést kaptak
volna. A legtöbben észre sem vették, hogy influenzások voltak,
mert a H1N1 fertőzés lefolyása enyhébb a korábban megszokott
influenzákhoz képest.
Az egészségügyi dolgozók mindössze 30%-a adatná be magának
vakcinát, miközben a 70%-uk nem, vagy még gondolkodik. A
legtöbben (60%) a várható mellékhatások miatt aggódik. Ez derül
ki 1500 egészségügyben dolgozó angol nővér körében végzett
felmérésből.
Számoljunk tovább:
Hány embert kell beoltani a vakcinával, hogy megmentsünk EGYETLEN életet a
sertésinfluenza következményeitől?
Figyelem! Ez a kérdés sosem fog a vezető médiákban elhangzani. Mivel a
becsületes válasz nem az, amit az emberek hallani szeretnének.
A válasz mindenesetre elég egyszerű. Amennyiben feltételezzük, hogy a
vakcina 100%-ban hatékony (ami azt jelenti, hogy megakadályozza a halált,
ami egyébként bekövetkezett volna), egy élet megmentéséhez 2000 embert kell
beoltani. Ez az arány számos médiában megjelent, mint ennek az új vírusnak
a veszteségi aránya.
Mivel azonban nincs 100%-os hatékonyságú oltóanyag (messze nincs), nézzünk
egy hasonló esetet. A szezonális influenza oltóanyagok esetén 1%-os
hatékonyságról beszél a tudomány. A halálos esetek 1%-ában hatékony, amire
a tudomány lelkesen tapsol, mert "minden egyes élet értékes". Viszont ha
ezt az arányt az új influenza oltóanyaga sem szárnyalja túl, a képletünk
úgy alakul, hogy 200000 embert kell beoltani EGYETLEN élet megmentése
érdekében.
Ha ezt beszorozzuk egy oltóanyag költségével, azt kapjuk, hogy EGYETLEN
élet megmentése a H1N1 vírussal szemben 200-800 millió forintba kerül,
attól függően, hogy melyik patikában szerezte be az ember az oltóanyagot.
Az oltóanyag gyártói persze optimistábbak nálunk. Szerintük a halálos
esetek közel 10%-ában lehet hatékony a védőoltás. Ha nekik lesz igazuk, 10
embert mentett meg a 200000-ből a vakcina, miközben tudja Isten, mennyit öl
meg a vakcina maga ebből a 200000-ből.
Kinek ennyire értékes 1 élet?
Az egészségügyi politika persze nem a józan ész alapján működik. Az
politikai alapon működik. A politikusok pedig aszerint működnek, hogy
"csinálni KELL valamit". A reformok reformját is megreformálják, mert azt
várja el tőlük a választó, hogy változtassanak, mert most nem jó. Ezért ők
csinálnak valamit, mert az jobb, mint semmit sem csinálni vagy mondani.
Mellrák ellenes program rákot okozó sugárzással tesztelve, tanulási
nehézségek pszichiátriai tesztelése és kezelése drogokkal, éppen ilyen
kényszertevékenységek, amit politikai kényszercselekvések szülnek.
200000 embert beoltani egy teszteletlen oltóanyaggal annak érdekében, hogy
megmentsünk egyetlen életet, miközben ennél jóval több fog belehalni az
oltásba magába, szintén elgondolkodtató - nem? Ha a józan ész alapján
közelítjük meg. Persze politikai és pénzügyi szempontból ez a helyes
választás. Ha nem teszünk semmit, nincs pénz és még le is váltanak a
következő választásokkor.
Lássuk: az Ön esélye 1:1 arra, hogy egy teszteletlen vakcinával oltják be,
miközben 1:200000 az esélye annak, hogy Ön lenne az a szerencsétlen, aki
belehal egy sertésinfluenza fertőzésbe. Amennyiben ezt szeretné más
megközelítésbe helyezni, ennek több nagyságrenddel kisebb az esélye, mint
annak, hogy Önt villámcsapás végzi ki az élete során (1:5000). Forrás: NOAA
Matematikailag kifejezve: abban reménykedni, hogy a védőoltás védi meg a
sertésinfluenza okozta haláltól kisebb, mint annak, hogy telitalálata lesz
a lottón. És mellesleg a lottózásnak nincsenek várható idegrendszeri
károsodást okozó mellékhatásai.
A lottóra szokták mondani, hogy az egy adófajta azon emberekre kivetve akik
nem tudnak számolni. A védőoltás pedig most egy olyan adónemmé lépett elő,
amit azok az emberek fizetnek meg, akik nem értenek az egészséges élethez.
Az influenza védőoltás nélkül is túlélhető. Rendszeres kézmosás, napi félóra mozgás a szabad levegőn, D-vitamin, C-vitamin és cink, szelén és egyéb ásványi-anyagok bőséges mennyiségben, este egy hideg vizes zuhany tökéletes védelmet biztosít. És a mellékhatásai is kellemesek. Például a férfiak potenciája, a nők életkedve egyaránt visszatér tőle. Ez mind nem mondható el a vakcináról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!