Ekcémás gyermekek anyukái?
Segítenétek?
Elsősorban azok válaszát várnám, akiknél megállapították, hogy valamilyen allergia okozza. Kihez fordultatok (mármint milyen orvos/bőrgyógyász, gyermekorvos, stb./), hogyan történt a vizsgálat, mit állapítottak meg és mit kaptatok rá?
Előre is köszönöm.
Nálunk nem lett konkrétan megállapítva hogy mi okozza, ugyanis csak télen jön elő, vagyis véleményem szerint egyértelműen a hideg és az alacsony páratartalom okozza, nem konkrét étel, vagy kemikália, stb
3 orvosnál voltunk, a bőrgyógyász 2 féle szteroidos krémet írt + fenistil cseppet (ez antihisztamin) sajnos amikor nagyon durva lett, akkor tényleg csak a szteroid segített.
De - remélem nem kiabálom el- szerintem már növi ki, (ez a 4. telünk) ugyanis első évben már novemberben az egész testén kijött, most meg még nem, de kenem egyfolytában.
De aztán kutakodtam a neten, és a shea vaj nagyon bejött, A lényeg a folyamatos hidratálás, kenés, és a víz is nyírja a bőrét, nagyon szárítja.
A gyerekorvos által felírt testápolót használjuk még minden nap.
Én úgy tudom az immunrendszer hibája okozza.
Köszönöm a válaszod.
Mi tavasz óta küzdünk vele. Először csak a könyök- és a térdhajlatokban volt. Mi is a doki által felírt testápolóval, fürdetővel kezdtük, majd jött a shea vaj, Halicar, kék kenöcs, Psorioderm, homeos bogyók, baba olaj, extra száraz bőrre való testápoló, nem is tudom van-e még valami amit nem soroltam fel. Most ott tartunk hogy már a combja belső felén és a nyakánál is van körbe és szinte véresre vakarja. Jövő héten mindenképpen vissza akarom vinni a dokinkhoz vagy bőrgyógyászhoz mert ez már nem állapot, annyira sajnálom szegénykémet, hogy folyamatosan vakaródzik, pedig naponta többször is krémezem, nem ül fürdőkádban, kb. 2 perc zuhany (előtte babaolaj) és mégis. Kerüljük a tejet, tejtermékeket hátha az a baj. Úgyhogy nem tudom mit tehetnék még :(((((
első vagyok
az első 3 évben nálunk is nagyon durva volt, kezdődött a hajlatokban, majd az egész testét ellepte, a combja volt a legdurvább
nagyon sokfajta krémet javasolnak még erre, olvass utána akár a gyk-n is, pl exxeme repairt sokan dicsérik, vagy a Sanatopic,
én azt hallottam hogy a babaolaj nem jó, ellenben az olívaolaj nagyon jó
vagy ha minden kötél szakad akkor vesd be átmenetileg szteroidot meg fenistilt, hogy egy kicsit rendbe jöjjön a bőre
Folyamatosan olvasgatom, hogy kinek mi vált be, innen vettem a babaolajat is. Ja, és Fenistil cseppet is kap.
Köszönöm még egyszer a válaszod.
Az én kisfiam 3 éves volt novemberben, 8 hónapos kora óta kezelik ekcémával, először a gyerekorvos kezelte, majd szakorvos(ok)hoz mentünk. 13 hónaposan állapították meg nála a súlyos atópiás dermatitiszt és azóta tej- és tojásmentes diétát is tartunk.
21 hónaposan, vérből állapították meg a poratka1,2; tej-, tojásfehérj- (sárgáját csak főve ehet vagy tükörtojásnak, ahol teljesen elkülöníthető a sárgája),tonhal allergiát.
8 hónaposan kórházba került a gyerek a bőre miatt. Miután egy hetet benn voltunk, bőrgyógyász nem látta, holott ezért vettek fel az osztályra, úgy döntöttünk, keresünk egy orvost, aki végig tudja kísérni a gyerekünk problémáját legalább a fiatal felnőtt koráig. Szerencsénkre egy nagyon jó bőrgyógyászt találtunk, aki nem ködösített az első perctől kezdve, megmondta, hogy kísérletezni kell, mindent írni, mitől, milyen tünetei lettek, mit evett aznap, milyen idő volt, mivel mosok, takarítok, mindent. Ezt a füzetet vezettem 2 hónapig, közben a bőrgyógyász már felírt zsírozót, steroidot, steroidos kenőcsöt, fürdetőt, és kérte, hogy menjünk el gasztroenterológushoz, ő pedig intézett nekünk időpontot allergológián.
Lényeg a lényeg, kb. 1 évnyi kísérletezés után most úgy tűnik, sikerült jó krémet összeállíttatni a doktornőnek. Szigorú diéta mellett viszonylag most is szép a gyerek bőre, amit nem tudunk befolyásolni az a betegségek, amikor mindig rosszabbodik az atópia, és a szeles, nedves idő, ami szintén ront a bőrén.
Jelenleg havonta járunk bőrgyógyászhoz kontrollra, fél évente gasztroenterológushoz, évente allergológushoz és januárban pulmonológushoz.
Napi 5 ml Aeriust szed a gyerek és kúraszerűen Isoprinosint (immunerősítő) és Protexin Restore pro- és prebiotikumot. Fenistil cseppet, ha szükséges (annyit ér a gyereknek, mint halottnak a csók). Naponta kétszer, reggel és este karbamidos ápolóval/puhítóval kell kenni, napközben többször A vitaminos testápolóval és zsírozóval felváltva. Ahol tünetes Protopic kenőccsel, ha nagyon belobbanna a bőre, Elocommal (mi ezt eléggé hanyagoljuk). Az elfertőződött sebeket Fucidun H antibiotikumos kenőccsel kell kezelni. Neki egy makacs seb van a szeme alatt egy hosszúszemű rizs nagyságú darabon.
Éjjel olyan pizsamában alszik, aminek az ujjába fehér pamutzoknit varrtam, így az éjjeli vakarózásból minimális sebesüléssel kerülünk ki.
A bolti babaolaj nem jó! Természetes /vagy legalább nagyon bőrbarát/ termékeket használj csak.
13 éve küzdünk ekcémával. nem tudták megállapítani az okot...
Az 5. válaszoló férje vagyok.
Csak jó tanácsként mondom, hogy lelkileg Ti is készüljetek fel a jószándékú beszólogatókra. Angyali mosollyal kezeld az olyan kérdéseket, hogy De csúnya a kis bőre, mi történt, kenitek egyáltalán valamivel...
És arra is, hogy mindenkinek lesz egy - két azonnal, lehetőleg már tegnapelőtt "kikellettvolnapróbálni" ősi receptje/orvosismerőse/vuduszakértője és szelleműzője, aki majd így-úgy-amúgy meoldja a problémát.... :(
De a kicsi kedvéért sok mindent el kell majd viselni. Kívánom, hogy kinőjétek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!