Csak én nem találtam el mi lett volna jó ajándék a gyerekeimnek?
Annyira rossz mert most amúgy se volt gazdag karácsonyunk fejenként egy nagyobb játékot kaptak a gyerekeim ( 2 van 5 és 4 évesek) valamint fejenként egy mesekönyvet és egy egy kis apróságot. A lányomnak nem tudtam megvenni amit kért eredetileg mert már dec. legelején nem lehetett kapni sehol, a fiam meg összevissza mondott mindent (biztos ismerős ez másoknak is hogy akármerre mentünk neki mindig épp az a játék kellett amit ott látott) így végül vettem vmit amit én jónak gondoltam.
Szerencsére a könyveket jól sikerült kiválasztani mert azt 2 óránként fel kell olvassam most is azt nézegetik, de a "nagyobb értékű" ajándékkal nem is játszanak. Annyira rosszul érzem magam hogy lehettem ilyen béna. Tudom nem az a lényeg csak ennyi pénzből akkor már vehettem volna valami hasznosat vagy mondjuk korcsolya belépőt ilyesmit.
Nekem is sikerült egy olyat vennem, egy sátrat, amivel nem is játszik. Pedig nagyon vacilláltam, hogy ezt vegyem meg vagy egy pénztárgépet, de a férjem rábeszélt a sátorra, de már látom, hogy a másiknak jobban örült volna. Szerencsére a másik ajándékkal sokat játszik.
De azért ne érezd rosszul magad emiatt, biztos fognak majd vele játszani!
Köszi akkor nem csak én jártam így. Hát nem arról van szó jelen esetben hogy annyi mindent kaptak hogy még hozzá se jutottak hogy mindegyikkel játszanak sajna, szóval már azért lett volna idő rá tegnap délutántól de nem foglalkoznak vele sőt a lányom továbbra is emlegeti hogy de majd hoz neki a jézuska xx-et? (azt a játékot amit nem kaptam meg neki mert nem volt sehol).
Nem szomorúak meg semmi ilyesmi, csak nekem rossz érzés.
Ne keseredj el, szerintem mindenki járt már így, és tanult a hibából.
Én legalább is azt tettem az évek során.
Nekem 3 lányom van, két nagy és egy majdnem 3 éves.
A nagylányok miatt már nagyon sok mindenünk van, és több olyat is vettem már ami nem vált be, de ezeket is csak akkor tudja az ember, ha már kipróbálta. A jók közül sok játék el is volt téve, hogy majd a kicsi megkaphassa ünnepkor, mert a nagyok már kinőttek belőle. Szerencsére ezek most nem voltak kiadások, mert már egyszer megvettem:)
Azért, hogy kapjon ő is "újakat", meg neki kicsit más is az ízlése mint a nagyoké volt ennyi idősen, sok dolgot vettem most Karácsonyra a vaterán és kilós angol játékboltban használtan.
Nagyon szeret babázni, öltöztetni, babát ápolni, ehhez kapott ruhákat, bababilit, ilyesmit. De ami a legnagyobb sláger volt, az egy kis elemes hajszárító volt.:) Egész este fésült minket és szárította a hajunkat, még vacsora közben is:)
Mondtam is a férjemnek, hogy egy kisgyerek örömét nagyon nehéz előre látni, nem is gondoltam volna, hogy a 250 Ft-os hajszárító lesz a kedvenc.
Persze mással is játszik, tetszik neki minden.
Én már azon az elven vagyok, hogy tökéletesek a használt játékok, ha nem válnak be, eladom őket gyorsan és veszek másikat a pénzből, így nem dobok ki felesleges pénzt az ablakon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!