2,5éves kislányom beteg, vírusos torokgyulladása van, nagyon csúnyán köhögés, lázas? (A többi lent)
Próbáljátok meg kicsit játékosra venni a dolgokat, bár tudom, hogy egy beteg, lázas gyermek sokszor még ezt sem értékeli.
ÉN magamnak is szoktam lázat mérni és a babáknak is megmérjük a hőjét ilyenkor. A lázmérőt Ő kapcsolhatja be, és Ő választja ki a dalt is, amit mérés közben énekelek neki.
Én lázcsillapításra előnyben részesítem a kúpot, mert legalább annyival kevesebb gyógyszert kell bele erőszakolnom a gyerekbe felülről.
Orrszívásnál nincs kecmec, lefogom és kiszívatom az orrát. Ami a hiszti miatt felgyűlik az nem olyan váladék, mint amit a porszívóval kiszívsz. A kislányom még nem érti meg, hogy ez egy szükséges rossz, de a fiam már eljutott arra a szintre, hogy vele meg lehet beszélni. Általában lekenyerezem valamivel. Ha engedi kiszívni az orrát akkor kap egy kocka csokit vagy kicsi cukorkát. Ez általában beválik.
Nagyon nehéz lehet ilyenkor türelmesnek lenni, de a kisgyermeknek is nehéz egy-egy ilyen szituáció. Próbáld mindenbe bevonni, hogy ő orrszívozza az orrát egy kicsit, meg ez a csoki dolog is bejöhet. Vagy, ha látom a 2,5éves kisfiamon, hogy menthetetlen a helyzet, akkor nincs mese, gyorsan túl kell lenni a dolgon, és utána nyugtatgatom, és elterelem egyből a figyelmét. Mert, ha azt kezdem el neki magyarázni egyből, h miért volt erre szükség, csak még jobban sír, de ha például a kedvenc meséről vagy csokiról beszélünk, sokkal jobb lesz a helyzet... Ami közben felgyűlik, kifújjatom vele, sikerült megtanítani, mindig megdicsérem, és kérem, h segítsen anyának, mert neki egyedül nehéz, és csak az ő segítségével lehet jó. Ilyenkor szívesen közreműködik, és szorgalmasan segít. :)
Tudom, h nehéz, de tapasztalatból is, a legjobb, ha őt is bevszed a "játékba", mintha egy kis felnőtt lenne, és megköszönöd neki a segítséget...
Jobbulást nektek!!! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!