Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogy segítsek még neki?

Hogy segítsek még neki?

Figyelt kérdés
4,5 éves a fiam, tavaly kezdte volna az ovit, de 2 hónap után feladtuk. ő is, mi is utáltuk azt, ahova járt. kerestünk neki másik ovit, amit most szeptemberben kezdett vegyes csoportban. nagyon jól érezte magát, szerette, jókedvűen ment minden reggel. ebéd után hoztam haza. október közepén ment utoljára, tehát okt. 19-től külföldön voltunk a másik nagyszülőknél, egészen hétfőig. (közben beteg is lett, így csak most szerdán kezdte megint az ovit). az utolsó héten 1 kisfiú odaszólogatott neki, amitől ő stresszelt, nem akart enni. beszélgettünk vele sokat, h szóljon vissza, ne vegye fel, a kisfiú csak azért csinálja, mert látja, h hatást vált ki, stb... tegnap végigordította a délelőttöt, megbeszéltük az óvonénivel, h elültetik a kisfiút, aki nem hagyja békén. ma már másik asztalnál is ült, de a fiam továbbra is sír. mostanra persze már minden fiú beszólogat neki, heccelik. az óvonénivel ma is beszéltem, amiket elmondott prakitkákat én már tegnap bevetettem. azt mondja, h hiányzom neki, azért sír, na de eddig nem volt semmi gond. értem, h kimaradt sok idő, az őszi szünet, az ünnepek, meg hát nem is voltunk itthon, idő kell biztos, mire visszarázódik. de sír, amitől a többi fiú vérszemet kap és bántja, ettől ő még jobban sír és haza akar jönni. hogy segítsek neki, modtam neki, h ne sírjon, megyek érte délben, eddig szeretett ott lenni, várják, stb... elmondtam neki azokat, amiket ma nappal az óvonéni is. attól félek, h meggyűlöli az egészet. mit tehetnék még?
2012. nov. 8. 15:32
 1/4 anonim ***** válasza:

Neki kell megvédenie magát!

Nem tudsz mindig mellette lenni, megvédeni, nem tudod mindig eltàvolítani mellőle ezeket a gyerekeket akik gúnyolják!

Neki kell rájönnie hogy tudja magát megvédenie, és meg kell azt értenie nincs mindig anya!

Mondogasd neki otthon várjon vissza, védje meg magát, nem

Kisbaba már!

Hívj át egy két gyereket az Oviból, hogy otthon tudjanak játszani, haverkodni, legyen ki mellé áll, legyen barátja az Oviban!

2012. nov. 8. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
természetesen mondtam neki, h meg kell magát védenie, h szóljon vissza nekik, h álljon ki magáért, de elkezd pityeregni. barátai vannak egyébként, de vhogy most annyira maga alatt van, h velük sem játszik 2 napja. egyedül lézeng és sírdogál.
2012. nov. 8. 15:51
 3/4 anonim ***** válasza:

Ha a nagyobb fiúk csúfolják, akkor nem kéne elvárni, hogy velük szemben megvédje magát, főleg több fiúval szemben. Az iskolában már más, de ő azért még kicsi ehhez.

Szerintem az ovonőnek kellene rászólni a gyerekekre, hogy ne csúfolják és hagyják békén, és amúgy sem szép dolog amit csinálnak. Ha az én gyerekem lenne az egyik nagyobb gyerek, még én is rászólnék, ha megtudnám hogy kisebbeket bántja. Addig amíg ez van, nem fog tudni feloldódni, tehát mindenképp tenni kell valamit.

2012. nov. 8. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
nagycsoportos fiúk, igen. szerintem a szülőknek erről fogalmuk sincs, meg hát van köztük néhány... az óvonénik szóltak a gyerekekre, délben én is hallottam, vagyis a dadust, aki így rendezte le, mikor a fiam sírva szólt, h megint bántják: ne sírj, ti meg hagyjátok békén. ennyi volt. az óvonéni szerint is meg kellene magát védeni, de nem igazán tudom, h hogy, mivel azért nem bruce lee, hanem egy 4 éves kisgyerek. én azt mondtam neki, h ne sírjon, legyen olyan jókedvű mint eddig, és akkor nem fognak tudni belekötni. hogy emlékszik, h eddig milyen jó volt, h sosem volt gondja senkivel, mindenkivel játszott. meg, hha ezután is ez lesz, akkor szóljon nekik vissza, mondja meg nekik, h hagyják békén, bla-bla. kicsit ördögi kör ez.
2012. nov. 8. 17:39

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!