Csak én vagyok ilyen hibbant, hogy bőgni tudnék, hogy oviba megy 3 éves gyerekem?

3 éves a kislányom.Szeptemberben kezdte az ovit.A lánykám jól érezte magát az oviban,én pedig végigbőgtem a hetet.Ez van,furcsa volt a változás,otthon voltam egyedül-a tesót várjuk,ezért nem mentem vissza már dolgozni-,de megszoktam.Már örülök,hogy élvezi a lányom a játékot a kis barátaival,én pedig uzsonna után már ott toporgok érte:D

40hkm

Én alig vártam hogy menjen oviba, számoltam a napokat hogy már csak x nap és végre ovi.Megmondom őszintén hülyének néztem azokat akik itt írogatták hogy sírnak, szomorúak mert kezdődik az ovi, aztán megfordult ez és azt hittem én vagyok a hülye hogy engem ez nem szomorít el, azt hittem nem szeretem elégé a fiam.(Megjegyzem nagyon is szeretem, csak már 4. éve voltam itthon, és nálunk nincs nagyszülő vagy rokon akire akár egy délutánra is hagyhattam volna, így én jóformán a 4 év alatt egy órát sem pihentem)

Aztán eljött a nagy nap.Bent voltam, a reggelit leszámítva kint voltak végig az udvaron láttam mit csinál.Annyira jól érezte magát hogy el is szaladtam nyugodtan a boltba, majd a parkból leskelődtem.Másnap nem az udvaron voltak, kint ültem a folyosón és fogalmam se volt mit csinál a fiam.Na akkor ott elkapott a sírógörcs.Kijött az óvónő és mondta hogy szépen játszik jól érzi magát, menjek el nyugodtan.Nem jutottam sokáig, a parkban ültem és vártam hogy kimenjenek az udvarra.Csak akkor nyugodtam meg amikor megláttam hogy tényleg jól érzi magát