Van olyan, aki később megbánta, hogy bölcsődébe adta a gyerekét? (főleg érzelmileg, mint anya)
Én is lepontoztalak, mert attól, hogy valaki szülő lett még nem jelenti azt, hogy ne járhasson el szórakozni. Persze ez attól is függ, h amellett elhanyagolja-e a gyermekeit vagy sem.
És senki nem rossz szülő csak azért, mert bölcsibe adja a gyerekeit. Ott százszor jobban tud szocializálódni, a vele egykorú gyerekekkel van. Nem lesz olyan gyerek, aki ki sem látszik az anyja valagából.
Én nem látom semmi hátrányát annak, h valaki bölcsödébe adja a gyerekét. Persze először rossz mind a kettőnek, hisz egymáshoz voltak szokva, de idővel mind a kettőnek jobb lesz.
pont úgy érzek mint a 4.-ik válaszoló!
2 évesen májusban beadtam bölcsibe mert visszahívtak dolgozni!
Háát..még most is lelkifurdalásom van,ésminden nap megkérdőjelezem hogy jó döntés volt-e?
Sajnos a kisfiam nagyon rosszul viselte az elején,talán kb 1 hónapja hogy nem sírva megyünk reggel.Azon kívül borzasztóan hiányzik,én nagyon élveztem itthon lenni vele és úgy érzem,hogy a munka után együtt töltött 2-3-4 óra hossza sem neki sem nekem nem elég.Másrészt május óta semmi újjat nem tanult a bölcsibe a fiam:se önállóan enni,se új mondókákat,se orrfújás,se szobatisztaság(én a nyáron két hetet itthon voltam vele szabin akkor seperc alatt szobatiszta lett a gyerek)az ég világon semmit!!
magyarán csak egy gyerekmegörző az egész és egy szükséges rossz!
most várom a kistesót,20 hetes vagyok,ha visszaforgathatnám az időt hamarabb vállalnánk be kistesót hogy a nagyot ne is kelljen bölcsibe adni!
Egyszóval én nagyon megbántam!
Bennem kettős érzés van.A kisfiam 2 éves múlt.Imádja a bölcsödét,szeret ott lenni,jobban fejlődik a beszéde és ez nagyon jó,kellett neki a sok kisbarát és csudajó játékok vannak ott.
DE.Fel tudnék robbani,mert a szobatiszta gyerekekre pelenkát adnak,ha inni kérnek nem adnak nekik és ha nincs ott a szülő akkor rosszul bánnak a gyerekekkel csak azért,mert minimálbért kapnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!