Miért akkora nagy gond, ha a gyermekem nem engem néz non-stop a babakocsiban, hanem a környezetét?

Én ezt butaságnak tartom. Mikor babakocsizott a fiam, mindig hátulról toltam (nem volt más lehetőség a kocsi miatt). Nem hiszem, hogy ártott volna neki, sem a szemének, sem a kettőnk közti kapcsolatnak. Mindig beszéltem hozzá, tudta, hogy ott vagyok, a lakásban folyton engem nézett. Kint nézegethette az autókat, néniket bácsikat, fákat, kutyákat. Rengeteget tapasztalt ezáltal, nem hiszem, hogy ez baj lett volna. Kicsit túlzás nak tartom, hogy ennyire be kellene mindent szabályozni a gyerek körül, miért ne tapasztalhatná meg a világot. Mi lesz a következő, csak elsötétített üvegű, speciálisan babáknak kialakított üvegházakba lehet őket vinni sétálni, ahol szabályozott a levegő, és semmilyen inger nem szűrődik be a külvilágból? Ez már nekem sok, sőt inkább sokk.

A hordozókendő, rendben van, mert ott felléphetnek gerincproblémák, de ez már túlzás.

nem mindegy, mekkora babáról van szó.

A nagyon kicsiknek azért ajánlják inkább az anyuka felé nézést, mert a túl sok külső inger felzaklathatja a babákat és így nem látja a szülője ismerős, megnyugtató arcát. A hordozóban való kifordítás ellen is ez a másik érv, azaz, hogy nehezen elkerülhető a túlingerlés.

Hát nekünk kb 1 éves korától már sportkocsiban toltuk. Ez mekkora h.üleség, hogy nem lehet így. Most őszintén ha annyira nem jó akkor miért nem gyártanak normális átfordíthatós sportkocsit, amit esernyőre lehet csukni? Ezt kéne megkérdezni a fene nagy szakembertől!

Egyébként meg szerintem pont, hogy felfedezi a környezetét, és ez jó. Amúgy pedig soha nem aludt a sportkocsiban. Amikor a nagykocsit használtuk néha néha (bevásárláskor nekem jobb volt, mert nagy a csomagtartója) majd kiesett annyira kitekeredett mert nézelődni akart. :)