Ez tényleg természetes dolog?
Az én kezem rettentő csontos, vékony, akármekkorát akárkire rácsapok, az meglátszik.
Kapott a fiam egyszer a fenekére, mert épp önveszélyeskedett, sokadik rászólás, nadrágon át, és sajna akkor is meglátszódott így a kezem, pedig a kicsit épp csak érintettem... Férjemet is csaptam úgy hátba, "na mit csináljunk?", és látszódott a nyoma:S pedig az aztán semmi nem volt...:S
Szóval a csontosabb kezűeknek sajna akármekkorát rácsapnak az látszik:S
Szerintem az a baj, hogy ma csak teljesen szélsőségesen gondolkoznak az anyák erről a témáról...ha kap 1-2x a gyerek, akkor az anyuka már tuti idegbeteg és nem tud uralkodni magán.
Én azokkal értek egyet(a másik kérdésben is)akik szerint nem kell azért olyan nagyot ütni, hogy meglátszódjon a kéznyom, és 1-2 ilyen ütés jó időben igenis elfér,nem sérül tőle a gyerek.
Kisfiam eddig kb 3x kapott a fenekére nagyot,1x mikor valamiért dühből nekem jött és megvert(és még csak 1,5 éves volt!!)ez tuti szándékos volt,mert rászóltam valamiért.1x mikor úgy lefejelte anyumat,hogy bevérzett anyukám szája, és 1x mikor a napokban pelenkázás közben többszöri felszólítás ellenére úgy megrúgott, hogy örülök, hogy nem lett semmi baja a picinek a pocakomban.
Na most ha valaki ezekben az esetekben az mondja, hogy elég annyi, hogy "ejnye bejnye,most anya szomorú,te meg csúnyán viselkedtél" akkor annak vagy még tényleg pici gyereke van, vagy annyira birka természetű(bocsánat a kifejezésért),hogy tényleg nem csinált még durva dolgot, de akkor valószínű nem is fog.Vannak ilyenek is,de ez ritka eset szerintem.
Amúgy én is többször rászólok mindig, de szerintem vannak esetek mikor igen is éreznie kell, hogy átlépett egy olyan határt,amit már nem engedhet meg magának.
Ja amúgy 2 éves a fiam és a környezetünkben mindenki dicséri milyen jól nevelt, hogy tud mellettem sétálni, milyen szófogadó.És nem azért mert meg van félemlítve!!Persze tudom,nekünk is még csak most jön a dac korszak, de én nem akarom megvárni, hogy nagyon "elfajuljanak" a dolgok...nem egy olyan anyát láttam már az utcán, aki nem bírt 4-5 éves visító gyerekével.Gondolom ő is úgy gondolkozott eleinte,hogy csak egy idegbeteg képes így megütni egy gyereket...
Én úgy vagyok vele,hogy inkább kapjon 1-2x 2-3 éves korában, minthogy 4-5-6 évesen tőlünk legyen hangos a kerület.
enyém 2x kapott, egyszer elrohant előlem egy olyan helyen ami veszélyes volt és ezért a fenekére húztam, nem akartam nagyot, csak hogy érezze peluson át egy kicsit. na de épp akkor lett szobatiszta... :S szóval akkor elég sokáig meglátszott, vagy fél óráig puszilgattam és még ott volt a kezem nyoma. pedig tényleg nem volt hatalmas és bugyi, naci is volt rajta, nem is értem hogy maradt ennyire nyoma.
másodjára a nyitott ablakhoz felmászott, pedig milliószor megbeszéltük, hogy nem szabad, nem is volt már olyan kicsi, tuti felfogta miért csak gondolom a tiltott dolgok meg dac korszak, na ezért ütöttem akkor is a fenekére, direkt. mert inkább ő sírjon, persze majd megszakadt a szívem :)
akkor is ott maradt a kezem nyoma, pedig nem izomból ütöttem a gyerekem.
de ha megfogom a kezét erősebben akkor is ottmarad a nyoma.
mikor 1 éves volt a gyerekem, nekem is olyan reakcióm lett volna a kérdésre mint amit te írtál, ez biztos :) de nemsikerült ehhez tartanom magam :/
Kedves 12-es válaszadó. Teljes mértékben egyet értek Veled!
Kedves utolsó! Azon a képen az összes ujj és az egész kézfej látszik. Szerintem arra jókorát rásózhattak, nem csak egy pici piros folt van ott.
Köszönöm szépen a válaszokat, mindenkinek megy a zöld kéz!
Egyáltalán nem vagyok híve a gyerek verésének! Két gyerekem van, nagyon szeretem őket, életem fő művei, értelmei! Nem könnyű természet egyikőjük sem, főleg a nagyobbik gyerekem volt iszonyú hisztis leányzó kiskorában. A kisfiam is feszegeti a határokat, de lehet azért, mert már a nővére kitaposta az utat, az ő kitöréseit valahogy higgadtabban tudok kezelni.
A lányom mostanra (6 éves) ügyes, önálló, kiegyensúlyozott nagy lány lett, de másfél-két éves kora körül voltak veszedelmes időszakok. A legemlékezetesebbek az öltözködések..... hiába kezdtünk indulás előtt egy órával készülődni, hogy ne kelljen kapkodni, mégsem tudtunk elindulni még egy óra múlva sem, mert mindig nagyon viccesnek találta az öltözés körüli küzdelmeket. Elfutott, hogy kergessem, nagyokat kacagott, élvezte, hogy nem férek be az ágy alá utána......aztán, amikor végre elkaptam, akkor hangosan kacarászva próbált kiszabadulni, közben rúgott, vágott, tépte a hajam......mindezt játékból, viccből....én meg akkor már siettem volna, mert mondjuk időre kellett mennünk, és bár belekalkuláltam az egy órás "vicces hancúrt", mégis ezer volt már a vérnyomásom, amiért nem haladunk, és még kapom is a rúgásokat.
Mindezeket azért írom le, mert ilyenkor néha előfordult, hogy elkaptam a rúgásra lendülő lábát, és a másik kezemmel csaptam egy közepeset a lábára reflexből. Nem akartam MEGVERNI, mint ahogy szerintem nem is vertem meg, egy suhintás volt, reflexből, és erős sem volt egyáltalán (ő észre sem vette, vidult továbbra is), de nagyon meglepődtem, hogy az ujjaim nyoma igenis látszott pár percig! Nagyon szar anyának éreztem magam, hogy te jó ég, tényleg úgy megvertem a gyerekemet, hogy látszik a kezem nyoma???!!! De mivel a gyerekemen még csak azt sem láttam, hogy megszeppent volna, és tudván, hogy ez nem mindennapos, összesen talán 3x fordult elő, és nem előre megfontoltan, nem terveztem el, hogy na, majd jól elverem ezt a bides kölköt, hanem mintegy reflexből csapott le rám, és csaptam le én rá...............szóval remélem, maradandó lelki károkat nem okoztam neki ezzel. :-)
Én voltam ez első válaszoló.
Teljesen egyetértek én is azzal, hogy inkább 2-3 évesen pár suhintás, aminek ereje nincs, csak hatása. Nekem is volt, hogy rácsaptam a nagyobbik lányomra, mert tiltott, veszélyes dolgot művelt, és inkább azért sírjon, mert véget vetek a "játéknak", minthogy koponyatöréssel vigyük kórházba.
És kis csapás után nekem is ottmaradt az ujjaim nyoma (mind a 4 ujjamé, mert a hüvelykujjam nem ért hozzá), pedig nem volt nagy ütés.
Sokszor láttam már olyat, hogy a boltba a "kedves" kisunoka megrugdosta a nagyit, mert a mama nem akart venni neki valamit. Na, az ilyen gyereknek biztosan elkelt volna időben egy suhintás.
Verni a gyereket és egyszer-kétszer rácsapni, két különböző dolog.
9. vagyok. A "vizes törölközős"
És anyuka kisebbik gyermeke 20 hónapos. Őneki ugyanúgy odacsap, mint a 3,5 évesnek így a törölközővel. Odasuhint olyan csípősen.
Nevetve mesélte, hogy hogy félnek ettől a gyerekei.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!